2014. július 1., kedd

Június havi kedvencek


Sziasztok!

Nem szokásom havi kedvences bejegyzést készíteni, de most annyi terméket össze tudtam szedni fejben, hogy úgy éreztem megérdemlik, hogy kiemeljem őket a többiek közül.
Nem valószínű, hogy minden hónapban lesz majd hasonló iromány a blogon, de mindenképpen jelezni fogom, ha több olyan termék is összegyűlik, amit valamiért nagyon megszerettem.


Körömlakkok

Moyra Sand Effect 851: A leggyorsabban száradó lakkom ever! Azt hiszem ezzel mindent elmondtam... Minden alkalommal, amikor nagyon kevés időm volt, de nem akartam csupasz körmökkel mászkálni (amit általában nem akarok), őt kentem fel. Amint végigérek az összes körmömön, máris kezdhetem előlről és a második réteg is villámgyorsan megszárad. A színe nem a legnagyobb kedvencem, de nagyjából mindenhez passzol, így tényleg szuper lakk a rohanós napokra. Itt írtam már róla.

piCture pOlish Eerie: Már áradoztam róla külön bejegyzésben, az állaga még mindig nem a kedvencem, viszont a színe csodálatos. Az egyik leggyönyörűbb lila lakkom, sőt az egyik leggyönyörűbb az összes lakkom közül. Nagyon örülök, hogy megvettem, még sokkal jobban szeretem, mint amennyire gondolam volna!

Astor Electric Blue: nem tervezek róla külön bejegyzést, mert nem szeretném fájdítani a szívét azoknak, azok esetleg lecsúsztak róla, csak annyira boldog vagyok, hogy az enyém lett! Egy évig sóvárogtam utána, mert amikor még lehetett kapni, nem érdekelt, aztán mikor már kivonták a forgalomból, persze hogy kellett volna... :D A színe fantasztikusan vibráló, az elmúlt évben próbáltam felkutatni a tökéletes mását, de persze nem sikerült. Végül Odil blogján egy blogsale keretein belül sikerült megkaparintanom. Egy álom vált ezzel valóra! A legutóbbi pöttyös-csíkos manikűrben már láthattátok.

Catrice Holo In One: nem vagyok túlzottan oda a zöld lakkokért, de néha vannak árnyalatok, amik nagyon megtetszenek. Hasonlóan vagyok a holo lakkokkal. Mindezek után elég mókás, hogy ezt a színt ennyire megkedveltem, mivel zöld is, meg holo is... de egyszerűen van olyan, hogy borul a papírforma! Ez a lakk gyönyörű, ha meg tudjátok még kaparintani valamilyen úton-módon, azt mondom, egy percig se habozzatok! Itt mutattam meg, ha esetleg nem láttátok. :)


Glitteres fedőlakk

Ritkaság, hogy egy fedőlakkért annyira rajongok, hogy rövid időn belül többször is felkenem, a Golden Rose Carnival 01 azonban ilyen. Nagyon jól passzol szerintem bármivel, amire felkenjük, mégis egész más a hatása egy világosabb és egy sötét lakk fölött. Nagyon szeretem, hogy matt glitterek alkotják, igazán különleges. Miután ennyire bevált, mindenképpen szeretném a közeljövőben megszerezni még legalább a 05-ös számú zöld és a 13-as számú világoskék testvérkéjét.


Alaplakk és fedőlakk

Rimmel Nail Nurse Nail Rescue: Azért szereztem be, mert mindenhol ódákat zengtek a hatásáról, nekem pedig elegem lett abból, hogy mindig letörnek vagy beszakadnak a körmeim. Pár hete használom, még nem merek messzemenő következtetéseket levonni, de eddig tetszik. És a használata óta egy körmöm sem tört le! Persze a körömlemezek még mindig nem tökéletesek, mert van, hogy felválik egy-egy réteg, de én javuló tendenciát látok, remélem igazam lesz.

Seche Vite Dry Fast Top Coat: Nem tökéletes, közel sem az. De klasszisokkal jobb azoknál, amiket eddig használtam. Még mindig nem sikerült rájönnöm, hogy mi az oka annak, hogy összehúzza a lakkozást bizonyos lakkok esetében, mert próbáltam már frissen felkent és szinte száraz lakkra kenni, van hogy vékonyabban, van hogy vastagabban használom, de számomra kiszámíthatatlan a végeredmény. Ha valaki tudja, plííííz heeelp! Ettől eltekintve azonban egyszerűen csodás. Tényleg iszonyú hamar megszárítja az alatta lévő lakkot és nem csak a felületét, valamint nem keni el a mintát, ami nekem nagyon fontos. Sajnos még a saját hígítóját használva sem marad tökéletes a végéig, de én ezt úgy oldom meg, hogy mindig van itthon egy következő lakk, ha látom, hogy elkezd az aktuális darab besűrűsödni és ilyenkor a mintázás nélküli manikűr a hígítottat, a festett/nyomdázott manikűr pedig az új lakkot kapja a tetejére.


Körömlakklemosáshoz szükséges eszközök

Isana mandulás lemosó: Nem fogok ódákat zengeni róla, sok blogon megtették / megteszik ezt helyettem. Nem tartom kiemelkedő minőségűnek, mert szárítja a körmeimet valamennyire, de szerencsére mindent leszed, még a glitteres lakkokkal is elég könnyen megbirkózik és mindezek mellé nagyon olcsó. Mindig van belőle itthon legalább egy tartalék, azt hiszem ez mindent elmond.

Isana acetonmentes lemosó: Nem használom minden alkalommal, mert szerintem nagyon szárítja mind a körmöket, mint a körömágybőrt, de életmentő azokban az esetekben, mikor a másik lemosó csődöt mond. Gyakorlatilag bármit képes leszedni. Az ecsetem - amit a bőrömre került lakk letakarítására használok - hófehér lesz, ha ezzel a lemosóval dolgozom, miközben a mandulás lemosó nem képes kiszedni belőle a lakk színét.

Lilibe vattakorong: Nagyon kedvelem a Lilibe cuccokat, nem csak ezt a terméket, hanem pl. a fültisztítójukat (különösen a hegyes végűt) is előszeretettel használom. Vattakorongból sokfélét kipróbáltam már, de sokszor az olcsóbbak olyanok is voltak. Szerencsére ez a korong nem szöszölődik, jól használható és nem is drága. Ilyen dolgokra nem szeretek sokat költeni, mert a különbséget legalább lakkokba fektethetem... :D


Körömágybőr ápolásához használatos termékek

Amint említettem, a körömlakklemosók sajnos hajlamosak szárítani a körmöket és a körülöttük lévő bőrt, ráadásul az én kezeim a nagyon kiszáradós fajtából valók, még nyáron 30 fokban is képesek rá. Éppen ezért nagyon nagy szükségem volt már olyan termékekre, amik helyrerakják a körömágybőrömet. Erre jelenleg két terméket használok felváltva, az Avon Nail Experts körömágybőr ápoló krémet és a Crystal Nails kókuszos olaját. Teljeskörű véleményem még nem alakult ki róluk, de az biztos, hogy a körömágybőröm sokkal jobb állapotban van, mióta ezt a kombót használom.


+1 Kedvenc hírek - mindkettő nagyon friss és a Nailland-hez köthető

Egyrészt gondolom nem vagyok egyedül, aki jó ideje vágyakozik a Zoya Dream és Zoya Payton lakkok után, de mikor legutoljára készleten voltak, nem gondoltam, hogy sietnem kellene, hogy ennyit kell majd rájuk várni. Vasárnapi a hír, hogy e hét elején érkeznek végre a Zoya lakkok, köztük az említett árnyalatok is.
A másik hír a #naillandmani játékhoz köthető, amire kb. az indulása óta küldözgettem be én is random módon manikűröket, szeretek versenyezni és persze a 10% kedvezményről is tudtam, hogy jó helyen lenne nálam... :D
Ma délelőtt végre azt láttam a FB oldalukon, hogy az én manikűrömet választották az előző heti alkotások közül. Így legalább a Zoya lakkokat is már 10% kedvezménnyel vehetem majd meg. ;)
Ha esetleg lemaradtatok erről a manikűrről, itt megnézhetitek a teljes bejegyzést.


Elsőre azt hiszem ennyi, remélem nem bánjátok, hogy ilyen hosszúra sikerült ez a kicsit rövidebbnek szánt szösszenet. Nektek mik a kedvenceitek mostanság?

10 megjegyzés:

  1. Gratulálok a 10%-os kuponhoz. :)

    VálaszTörlés
  2. Wow ez a manikűr elég pöpec! :D Örülök, hogy örülsz és tetszik a lista is :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. örülök, hogy tetszik neked is! ;)
      és a lakk miatt tényleg nagyon boldog vagyok! :)

      Törlés
  3. Nagyon szép a manikűr, megérdemelten a tiéd a 10% kedvezmény :) Én is kedvelem az Isana lakklemosóit és a Lilibe vattakorongokat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm szépen, jólesik, hogy így gondolod! :)

      Törlés
  4. Gratulálok! :) És köszi az acetonmentes tippet, végre újra fehér lesz az ecsetem. ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszi! és örülök, ha segítettem ;)

      Törlés
  5. Most visszakerestem erre a bejegyzésre, hogy megkérdezzem: a CN körömágy ápolója mennyire jött be azóta? Gondolkodom a megvételén, és érdekelne a véleményed :) Köszi!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az az igazság, hogy időközben változtattam a termékeken, az Avon körömágykrém maradt az S.O.S. helyzetekre, egyébként viszont a Lush Lemon Fluttery körömápolót használom egy ideje. Nem rossz szerintem ez a CN olaj, de az én kiszáradt bőrömre kicsit kevésnek bizonyult. Néha azért elkenegetem a jó illata miatt... :)

      Törlés