2014. július 23., szerda

piCture pOlish - Columbia


Sziasztok!

Végre újra készleten van a piCture pOlish Columbia árnyalata, így eljött az ideje, hogy megmutassam nektek ezt a gyönyörűséget. Következzen tehát ő, maga a vörös csillogás.


Ritkán fordul elő velem, hogy már az első képek megjelenését követően tudom egy lakkról, hogy kell nekem, de ő ilyen volt. Egyszerűen azonnal éreztem, hogy muszáj lesz megvennem, így a Naillandben való megjelenése után az első adandó alkalommal le is csaptam rá.


Ez ismét egy olyan lakk, amit képeken nagyon nehéz megmutatni. Este lámpafénynél olyan, mint a Moulin Rouge egyik revütáncosának flitterekkel kirakott ruhája, nappal természetes fénynél azonban megmutatja igazi valóját, amikor a jelly alap és a glitterek sokasága fantasztikus mélységekbe kalauzol minket. A málnapiros alapban rengeteg piros glitter kapott helyet, de mellettük némi pinket is raktak bele, ezzel elmegy az egész egy vidámabb piros irányába. Egyszerűen képtelen vagyok megfelelően körülírni, amit a körmeimen látok, ha tehetitek nézzétek meg közelebbről, mert egyszerűen fantasztikus. *-*


Amikor először használtam késő este volt és a lámpafénynél úgy ítéltem meg, hogy kell belőle három réteg is, legközelebb azonban - világosban - már csak két réteget kentem fel, ennyi jól láthatóan elég is. A rétegek eszméletlen gyorsan száradnak, gondolom ez a nagyon vékony alapnak köszönhető, így három réteg felkenése sem tűnik nehézkesnek. Az ecsete fantasztikus, nagyon könnyű vele bánni, az állaga közepesen vastag, főként a glittereknek köszönhetően, ezért felkenésnél kicsit terelgetni kell a lakkot, a körömágynál pedig meg kell dolgozni érte, hogy szép ívet kapjunk, de alapvetően nincsen túl nehéz dolgunk.
Ami azonban nem tetszett benne, hogy fedőlakk nélkül szinte semmi fénye nincsen, tehát fedőlakk nem csak ajánlott, hanem egyenesen kötelező rá. Sőt, én két réteget kentem rá azért, hogy teljesen egyenletes és fényes legyen a felszíne, viszont a fedőlakk alatt szinte életre kel a lakk, mintha többdimenziós lenne... :)


A másik dolog, ami nem tetszik, hogy hiába kenek rá két réteg fedőlakkot, egy idő után úgy érzem elnyeli őket és már nem ugyanolyan sima és fényes a felülete. Persze ez nyilván azért van, mert nem ülök egy helyben a kezeimet eltartva magamtól, hanem teszem a dolgom, de na... azért ezt talán meg kellene tudni oldani. Mondjuk ez már tényleg csak kukacoskodás részemről, mert amúgy nagyon-nagyon tetszik a lakk...

ennél sötétebb színe van, csak az árnyalatot nézzétek

Mutatok egy pár képet arról is, amikor először használtam három rétegben. Látszik, hogy kicsit meg van kopva a körömvégeken, mert csak némi sikálás után sikerült lefotóznom, de meg akartam mutatni, hogy három rétegben használva mintha még több dimenziója lenne. Élőben egyébként nem vettem észre ezt a különbséget.
Színben amúgy nincsen különbség, csak a képek készítésekor nyilván eltérőek voltak a fényviszonyok.




Nem vagyok biztos benne, hogy ez mindenki álomlakkja, hiszen akárhogy is nézem egy tömény csillogás az egész, az biztos, hogy nem az a lakk, amivel feltűnésmentesen lehet közlekedni. Ha tehát visszafogott csillogásra vágytok, akkor őt felejtsétek is el gyorsan. Ha viszont szeretitek a feltűnést, akkor bátran ajánlom. Megtalálható a Nailland standján vagy a webshopban itt.

További képeket és véleményt olvashattok még Petránál, illetve Reninél. Nektek hogy tetszik ez a lakk? Különlegesnek tartjátok vagy ez már túl sok csillogás?

31 megjegyzés:

  1. Nagyon szép, a piros lakk a gyengém amúgy is. Egyáltalán nem sok a csillogás. De már van kettő piros PP-om, 3. túlzás lenne. (Á nem, csak az ára miatt.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. abszolút megértelek! melyik a két szerencsés? :)

      Törlés
    2. mindkettő csodálatos! megértem a választásodat! :)

      Törlés
  2. Ezt kellett volna elhoznom Scarlett helyett, ez annyira csodás... ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. miért, a Scarlett nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket? :(

      Törlés
    2. impulzusvásárlás volt, túl hűvös piros. de csak egyszer kentem ki éjszaka a körmeimet vele és azonnal le is mostam, szóval még nem halt meg a remény, h nappali fényben jobban tetszik... ;)

      Törlés
    3. mindenképpen nézd meg nappal, ne írd le szegényt. igazság szerint, ha a Columbiát csak éjjel nézegethetném, akkor hozzád hasonlóan én is csalódott lennék, mert éjjel tényleg csak a csillogás látszik belőle.
      ha pedig kipróbáltad, akkor kérlek mindenképpen oszd majd meg velem, hogy megváltozott-e a véleményed... :)

      Törlés
    4. ja, azt nem írtam, hogy jóárasítva lehet, hogy én is megvenném vagy esetleg elcserélném A-England Briar Rose-ra? :)
      beszéljünk róla majd, ha gondolod és aktuális lesz...

      Törlés
  3. Csodálatosan szép ez a lakk, csillogásból meg sosem elég, legalábbis részemről :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. örülök, hogy nem vagyok egyedül ezzel, bár általában tíz körömre soknak érzem a csillogást, ezért visszafogottabb lakkokkal szoktam a csillámcsodákat kombinálni :)

      Törlés
  4. 13., vagy 14. PP-nek jó lesz majd (a másik kettő áldozat már ki van szemelve jó ideje) :D

    VálaszTörlés
  5. Éreztem, hogy nem szabad megnéznem a bejegyzés képeit. NAGYON KELL. Gyönyörűen mutat a körmeiden...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. bocsánat, nem akartam... ja, mégis! :D

      Törlés
  6. nagyon szép ez a lakk.egyenlőre nem érett még be nálam annyira,hogy megvegyem :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. szerencsére nem lehet, hogy mindenkinek ugyanazok legyenek a kedvencei. ez nem is baj :)

      Törlés
  7. Paff de szép O.O pedig nem vagyok piros fan.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. én szeretem a pirosat, de azért nálam is sok más szín van, ami megelőzi. ez azonban mégis tudott valami újat, valami mást mutatni :)

      Törlés
  8. én sem nagyon vagyok oda a piros színért a körmeimen, de ez nagyon tetszik. *-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. szerintem az a titka, hogy nem az a "komolypiros", hanem kicsit inkább játékos :)

      Törlés
  9. Nagyon szép ez a lakk, de egyszerűen nincs szívem ennyi pénzt kiadni egy "egyszerű glitteres" pirosra. Akkor már inkább az apró holo pelyhes Bridget, de az sem, mert nem szoktam pirosra festeni a körmöm, jajj miért nem? :D És..jajj mikor leszek már milliomos?! :( :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. 1. mondatod: megértem. :)
      2. mondatod: megértem, de jajj, miért is nem? :D
      3. mondatod: na mikor? és mi többiek is, mikor??? :D
      azt hiszem lenne nagy baja a körömlakkgyártóknak, ha ennyi fanatikus lányra szakadna rá egyszerre egy vagon erre költhető pénz... :D:D:D:D

      Törlés
  10. Nagyon szép, de engem most nem fogott meg annyira, a bridget vagy az o'hara jobban tetszik :) Persze azért ha valaki utánamdobná nem dobnám vissza :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. még szerencse, hogy nem kell mindenkinek ugyanazt szeretnie :D

      Törlés
  11. Hú ez nagyon nagyon bejövős

    VálaszTörlés