2014. július 26., szombat

Avon Gel Finish - Candy Apple


Sziasztok!

Ma az Avon Gel Finish lakkjai közül a Candy Apple nevet viselő árnyalattal hoztam egy manikűrt, melyet eredetileg a Manikűrvadászra szántam, viszont végül egy másik mellett döntöttem. Arra azonban tökéletes volt, hogy kipróbáljam ezt a lakkot, ami már pár hete várt a sorára.


Az eredeti manikűr itt található, nagyon tetszett a maga egyszerűségével. Mivel matricát nem használtam még (nincs is itthon egy sem), ezért úgy gondoltam, hogy a rózsákat megfestem majd. Ezek most sajnos nem sikerültek annyira jól, de szerencsére ez a képeken annyira nem látszik. Érdekes amúgy, hogy ez a manikűr képeken jobban néz ki, mint a valóságban, a manikűrvadásznál kirakott alkotásomra viszont épp ennek ellenkezője igaz. :/


A lakkról is ejtenék pár szót, ha már sikerült kipróbálnom. Először kezdem a színével. Ez egy igazi vérbeli piros lakk, bevallom én egy kicsit vidámabb pirosra gondoltam a neve és a neten fellelhető képek alapján, ha tudom, hogy ilyen, nem biztos, hogy megrendeltem volna, mivel nyilván van már hasonló piros lakk a készletemben.
Az üvege ugyanolyan, mint a többi Avon lakknak, az ecsete lapított és egyenesre vágott. Állaga folyós, nekem ezért természetesen tetszett, két rétegben tökéletesen fed.
A száradása sajnos nem az igazi, megvártam, hogy az első réteg megszáradjon, csak utána kentem fel a másodikat, ráadásul lefekvés előtt is vártam legalább egy órát, mégis párnalenyomatos lett a körmöm reggelre. Gyorsszárító fedőlakkot tehát mindenképpen javaslok mellé.


Amit nem igazán értek az a Gel Finish elnevezés. Megmondom őszintén, hogy abszolút nem találtam különlegesen fényesnek, sőt. Szerintem kb. ugyanolyan ez a lakk, mint a többi Avon lakk, ha a fényességet nézem.
Azt olvastam erről a vonalról, hogy nagyon tartósak, én ezt se megerősíteni, se cáfolni nem tudom, mivel annyira nem találtam izgalmasnak, hogy egy napnál tovább legyen a körmeimen.
Ezt követően még egyszer nekifutottam, de ahogy feljebb írtam, fedőlakk nélkül próbáltam és lenyomatos lett, így ezután már nem volt kedvem újra felkenni. Majd ha ősszel piros körmökre vágyom, előveszem.



Meg kell mondjam, hogy a neve és az ára alapján én sokkal többet vártam ettől a lakktól. Még egy mályvaszínű társa várja, hogy használatba vegyem, de egyelőre nem vagyok elájulva. Általánosságban nagyon szeretem az Avon lakkjait, de ezt már kicsit túlárazottnak tartom. Lehet, hogy ha tényleg annyira tartós, mint azt sokan írják, akkor azoknak megérheti, akik ezt a tulajdonságot tekintik a legfontosabbnak egy lakk esetében, de egyelőre nem érzem jobbnak, mint a Nailwear Pro+ lakkokat.

Ti próbáltátok már valamelyik árnyalatot ebből az új termékcsaládból? Ha igen, mi a véleményetek róla?

10 megjegyzés:

  1. Nekem nagyon tetszik ez a manikűr :) Még nem próbáltam ebből a kollekcióból lakkot, de annyira nem is érzem kihagyhatatlannak. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. mivel nekem elég sok Avon lakkom van, főként a nailwear pro vonalból, ezért én is úgy érzem, hogy nem kihagyhatatlan...
      és persze örülök, hogy tetszik a manikűr :)

      Törlés
  2. Többet is kipróbáltam már én, de a tartósságról nem tudok nyilatkozni, mert 1-2 napig viselek egy manikűrt. A színek nagyon szépek, de egész más, mint a katalógusban láthatók.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. igen, sajnos ez a rendelés hátránya, de legalább visszaküldheted, ha nem tetszik... :D

      Törlés
  3. Nagyon szép árnyalat és a manikűr is tetszik :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm szépen, örülök, hogy tetszik! :)

      Törlés
  4. Szép lett! ;)
    És le a kalappal, hogy kézzel festetted meg a rózsát!
    Szép ez a szín, de önmagában szerintem is unalmas (bár önmagában nekem ma már minden unalmas :D
    Egyébként nem olyan rosszak ezek a gél lakkok, én többször használtam őket nyomdázáshoz is - nem annyira pigmentáltak, mint a speciális lakkok, de ha nincs megfelelő színű nyomdázós lakkunk, érdemes egy próbát tenni vele

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. örülök, hogy tetszik! :)
      és köszönöm a nyomdázós tippet, ki fogom próbálni!

      Törlés
  5. Nem győztél meg, hogy kell ez a lakk :) Avon lakkom nincs is, hasonló piros meg már van. Ha meg nem szárad meg fél órán belül, nekem felejtős. A mani viszont csodás, először azt hittem, matrica!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nehéz lenne úgy meggyőzni bárkit, hogy engem se nyűgözött le. pedig ha valaki, én aztán rajongok az Avon lakkjaiért... :D

      Törlés