2014. július 28., hétfő

piCture pOlish - Moody Blues


Sziasztok!

Ma egy olyan piCture pOlish lakkot mutatok nektek, amiről magyar blogokon még nem olvastam, de a külföldieken sem felkapott egyáltalán. Múltkoriban nézegettem piCture pOlish színmintákat a neten, amikor megakadt a szemem rajta, az ő neve Moody Blues.


Azért lepődtem meg saját magam is a választásomon, mert alapvetően egyáltalán nem vonzódom a zöldes beütéssel rendelkező kék lakkok iránt. Ez mostanában minimálisan megváltozni látszik, mégse mondhatnám, hogy ők a tipikus kedvenceim. Valamiért azonban érdekesnek tűnt őnagysága, így a korábban már kiszemelt Super Styling árnyalattal együtt megvettem őt is. Utóbbi lakkról nem írok most, neki külön bejegyzést szánok majd.


A Moody Blues tehát egy sötétkék lakk teal beütéssel. Még éppen annyi zöld árnyalat van benne, ami számomra is szerethetővé teszi, ennél több esetén valószínűleg rá se néztem volna. Az üvegben pici piros csillámok is láthatóak, sajnos ezekből a körmökön már szinte semmi sem érvényesül, a második réteg lakk totálisan elfedi őket. Ez a szépség nem annyira hivalkodó, mint holo csillámokkal teletűzdelt társai, talán ez az oka annak, hogy nem is botlik bele lépten-nyomon az ember. Az üvegben látható, de a körmökön nem érvényesülő piros és ezüst mikrocsillámok adnak neki egy olyan mélységet, ami engem ugyan megvett kilóra, de azt hiszem sokan lesznek, akik csak legyintenek majd rá azzal, hogy láttunk már hasonlót... Lehet, hogy így van, mindenesetre nekem nagyon bejön.


Állaga tökéletes, jobban tetszik, mint az eddig próbált piCture pOlish lakkok (szerk.: ez még O'Hara előtt volt...), mert azoknál valamivel vékonyabbnak tűnik. Az első réteg is elég jól fed már, de azért igényli a másodikat mindenképpen, anélkül itt-ott foltos maradhat. Száradása elég gyors, viszont nem látom kellően fényesnek a felületét, ezért én fedőlakkot mindenképpen javaslok mellé.


A tartósságával azonban nem vagyok kibékülve. Eddig minden piCture pOlish lakkom esetében az volt a helyzet, hogy hamarabb untam meg a manikűrt, minthogy elkezdett volna kopni vagy pattogni. Sajnos ez a darab nálam eddig nem így működik, most próbálgatom harmadszorra. Előzőleg mindkét alkalommal a második napon elkezdett pattogni. Ez lehet akár a körmöm állapota miatt vagy esetleg nem kompatibilis a Seche Vite-vel, egyelőre nem akarnám kijelenteni, hogy egy ilyen áron kapható körömlakk tartóssága pocsék, főleg hogy Lakkhatalom Aggie elárulta, hogy rajta még tartós is azon felül, hogy ő is imádja.

Harmadik alkalommal Seche Vite helyett NYC Turbo Dry fedőlakkot használtam, ekkor nem tapasztaltam a lepattogzást, így az a gyanúm, hogy rajtam egyszerűen nem volt kompatibilis a két termék. Nem tudom, vajon másnál is előfordult-e ez a jelenség, én mindenesetre nem vagyok túl boldog tőle, mivel az NYC fénye meg sem közelíti a Seche hatását. Lehet, hogy ki fogom próbálni a Szilvinél látott Astor fedőlakkot.


És hogy miért épp őt választottam a nyár kellős közepén? Talán lesz, akit ez meglep, hisz akár őszi színnek is hívhatnánk, de egyszerűen nem bírtam neki ellenállni. Olyannak látom őt, mint a háborgó tenger egy nyári viharban, mintha Triton király felkorbácsolta volna a hullámokat, mikor észrevette, hogy Ariel eltűnt... :D


Ha tetszik ez a lakk, itt megtaláljátok. Igyekeztem színhű képeket készíteni, úgyhogy ha ezeken tetszik, akkor élőben is biztosan tetszeni fog, viszont óva intek mindenkit, hogy megvásárolja / megrendelje, ha Polly Polish vagy Fashion Polish képei alapján tenné, mert bár az ott látható fotók gyönyörűek, sajnos a valósághoz vajmi kevés közük van... Csodálatos és egyben színhelyes képek többek között Lakoman oldalán találhatók, őt bátran ajánlom.

kinti természetes fényben

A végére pedig egy kép, ahol a Super Styling mellé kentem fel. Egyszerűen tökéletes párost alkotnak... :)

borús időben egy kis glitterrel megspékelve :)

Nektek hogy tetszik? Sötétebb színeket is felkentek nyáron vagy szigorúan évszaknak és időjárásnak megfelelően öltöztetitek a körmeiteket is?

14 megjegyzés:

  1. Nagyon szép lakk, bár a tartósságon meglepődtem, főleg azon, hogy az SV nem segített rajta. Nekem amúgy az a fedőlakk szinte minden lakkomat összezsugorítja...nagy csalódás, mert amúgy tényleg nagyon hamar szárad a lakk, ha azt használom.
    Jöhet a sötét szín bármikor :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. azért is emeltem ki, hogy nálam így működött, mert remélem, hogy másnál nem. nagyon rosszul esett ilyen csúnyát írni egy ilyen szép lakkról... :(
      mindenképpen próbálgatni fogom még és szerkesztem a bejegyzést, ha bármi változást tapasztalok!

      Törlés
  2. Sajnos olyan csúnya az idő, hogy tökéletesen beleillik ez a lakk. Sőt, szinte kell is, hogy ezt a lakkot hordjuk, mert feldobhatja a napot. Gyönyörű szép, de hozzád hasonlóan én sem szeretem a kék lakkokat zöldes beütéssel. A Super Styling lakkal pedig maga az álom, agyon kiemelik egymást. :)
    Nekem is van SV fedőlakkom. Ilyent nem tapasztaltam, hogy megrövidítette volna a tartósságot, azonban nagyon csúnyán besűrűsödött. A Naillandben a Restore pedig nagyon gyorsan elfogy, sajnos mindig lecsúszok róla. :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. igen, sajnos úgy látszik, hogy igazodott az időjárás az időzített bejegyzésemhez... :(
      a Super Styling-ról lesz majd bejegyzés hamarosan, majd meglátjátok mennyire szép, szerintem nagyon sok lehetőség van benne.
      a seche-vel kapcsolatban még az jutott eszembe, hogy legközelebb kipróbálom a nem hígított változattal is, hátha ott volt a probléma (pedig restore-ral hígítom, de sztem azért változik úgy is)
      a restore meg... hát sajnos nála is érezhető az igények nem megfelelő felmérése. én a helyedben gyakran érdeklődnék a standnál (ha kell tudok adni telefonszámot is)
      viszont most a webshopban úgy látszik, hogy van készleten :)

      Törlés
  3. Ez a szín annyira nem tetszik, a sötétkék lakkjaimat egy ideje hanyagolom, inkább a középkék és világos az én színem. Meglepő, hogy hamar pattogzik a sötétkék nálad, nálam ez a piros színnél szokott előfordulni, érdekes. Viszont a PP pirosak szanaszéjjel hígított Moyra fedőlakkal is baromi tartósak. Örülök, hogy kevésbé ismert árnyalatokat is mutatsz :)
    Szerinted nem kicsi az ecset, vagy csak nekem túl hosszú a körmöm?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ó, én imádom a sötétkékeket, de mellettük jöhetnek a középkékek és világoskékek is persze... :D rengeteg kék lakkom van, sokkal több, mint indokolt lenne.
      a moyra fedőlakkja milyen? fényes, gyorsszárító vagy tartóssá teszi a lakkozást? van már kialakult véleményed róla? amúgy én is meglepődtem a lepattogzáson, ezért is nem akarom feladni, hogy kihozzam belőle a legjobbat...
      az ecset nekem nagyon tetszik, nagyon könnyen tudok vele lakkozni. nézz meg egy zoya lakkot, amellett ez az ecset óriásinak fog tűnni. na, annak aztán pindurka ecsete van :D

      Törlés
    2. Sokadik gyorsszárító Moyrát használom, minden lakkal kompatibilis és fényes és tényleg tartós tőle a lakk, anélkül már aznap lepattogzana rólam minden. Most legutóbb nem volt, gyémánt fedőlakkot vettem, remélem, az is van olyan jó.

      Törlés
    3. majd mesélj kérlek a gyémánt fedőlakkról is, ha már kitapasztaltad :)

      Törlés
    4. OK, biztos előkerül még a téma, de csak akkor szoktam véleményezni, ha már elfogyott, vagy használhatatlan a sok hígítástól-szóval pár hónap.

      Törlés
  4. szép-szép, de nem érzem, h szükségem van rá. mármint ha kék lakkos lány lennék, akkor mindenképp kellene, mert a lakoman-os képeket átmazsolázva már valami varázslatnak gondolom, de a meglévő kék lakkjaimat se kenem fel, rá kell jönnöm, h hiába volt életem első lakkja egy kék Constance Caroll (még hasonló árnyalatban is), de más az üvegben tetszése, meg más, h mit szeretek magamon viszont látni. :)

    scarlettet pedig 1-2 napon belül felkenem, csak épp elég csutkák a körmeim, és lelkesen körömerősítőzöm őket. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nekem is egy az elsők között volt egy Constance Caroll sötétkék lakk... :D de abban teljesen igazad van, hogy vannak színek, amik egyszerűen nem passzolnak.
      a Scarlett miatt pedig már nagyon izgatott vagyok! és én egy napig se bírnám ki, hogy csupaszak legyenek a körmeim, alapnak viszont kenem én is lelkesen a körömerősítőt :)

      Törlés
    2. instán már posztoltam, sajnos nem, egy ujjamat kentem csak ki, de akkor sem az én színem.
      lehet, h Biával elbizniszeljük, ha nem, akkor a fb-os körmös csoportba majd felteszem, ott biztos érdekel valakit... remélem. :D és nekem pedig Columbia kell (Rocky horroros, az csodáááááás, az o'harán pedig még elmélkedek...) :D

      Törlés
  5. Elgondolkodtató, nagyon tetszik! Simán felkenném ebben az időben is. Igazából a körmeiden jobban tetszik, mint az üvegben! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. biztos voltam benne, hogy tetszeni fog :D

      Törlés