2014. július 15., kedd

Sally Hansen Perfect Pear-ing és Sour Apple


Sziasztok!

Ma két Sally Hansen lakkot hoztam nektek, az egyik a Hard as Nails Xtreme Wear családba tartozó Perfect Pear-ing nevű árnyalat, a másik pedig a Sugar Coat lakkok közül való Sour Apple. Az üvegben látható szín alapján úgy tűnt, hogy eléggé harmonizálni fog a két árnyalat, így egymás mellé kentem fel őket.


Felkenve meg kellett állapítanom, hogy éppen annyi eltérés van színben a két lakk között, ami engem már zavar, ha egymás mellett látom őket. Utólag megnézve egyébként már az üvegük alapján sem passzolnak annyira... :D
A Perfect Pear-ing egy észvesztően élénk színű világoszöld, míg a Sour Apple egy fáradt pasztellzöld, a kettőnek vajmi kevés köze van egymáshoz. Lehet, hogy ez a képeken nem lesz eléggé szembetűnő, ez esetben higgyetek nekem! :)
A kezdőképen a Perfect Pear-ing, az alábbi képen pedig a Sour Apple színe áll közelebb a valósághoz.


Menjünk akkor szépen sorban, kezdjük a Perfect Pear-ing árnyalattal. Ez a lakk eszméletlen szép, nagyon tetszik a színe, ilyenkor nyáron különösen imádom az ilyen élénk árnyalatokat. Egy krém finisű lakkról van szó, ennek ellenére semmi problémám nem volt a felkenésénél.
Az ecsete lapított és egyenesre vágott, az állaga elég híg, nekem nagyon tetszett (hisz tudjátok már, minden alkalommal elmondom, hogy ez az állag a kedvencem).
Két rétegben szépen fed, nem csíkoz. Három napig tökéletesen bírta, a harmadik napon minimális körömvégi kopás volt megfigyelhető, ettől eltekintve semmi probléma nem volt vele. Nem ez az első lakk ebből a családból, amivel talákoztam, a minőségük tényleg fantasztikus, ha tehetitek, próbáljátok ki mindenképp, csak ajánlani tudom!

Az alábbi képen sokat állítottam annak érdekében, hogy meg tudjam mutatni mennyire élénk színe van a Perfect Pear-ing-nek. Itt csak ezt a lakkot nézzétek, a másik totál másképp néz ki, azt majd a következő képen láthatjátok.


Következzen a Soar Apple. Megmondom őszintén, hogy az ő színe egy kicsit csalódás volt nekem, úgy látszik mostanában sokszor járok így a zöld lakkokkal... Ennél is sokkal élénkebb színre számítottam, mint amit valójában kaptam, igaz itt csak internetes színmintákra tudtam hagyatkozni és tény, hogy ezeket a színeket rettentően nehéz fotózni...
A felülete nagyon érdekes ennek a lakknak. Textúrált, de mégsem hasonlít a homoklakkokra. Nincsenek benne csillámok, egyáltalán nem karcol, de szerintem figyelni kell, hogy a kis részecskékből mindenhová jusson és akkor mattra szárad. Ahol a részecskék között van üres hely, ott fényes felület marad. Nekem úgy nem tetszik, olyan mintha csak félig száradt volna meg, viszont két réteggel tökéletesen be lehet fedni a köröm teljes felületét. Elég gyorsan száradt, de mindenképpen érdemes megvárni, hogy az első réteg megszáradjon.
Az ecsete neki is lapított és egyenesre vágott, könnyű vele dolgozni. A tartóssága nálam két nap, a harmadik napon már elkezdett lepattogni a körömvégeken, ez gondolom a benne található kis cukorszerű részecskék egymáshoz tapadása miatt lehet (mármint az, hogy nem kopik, hanem pattog). Lemosása elég egyszerű, ha kicsit tovább rajtatartjuk a lemosós vattát a körmünkön, akkor simán le lehet törölni egyben az egészet.

Az alábbi képen csak a Sour Apple-t figyeljétek, itt ő az, aki közel áll a valósághoz, bár ennél valamivel sötétebb a színe, de a tónus megegyezik.


Sajnos a képek készítése során rá kellett jönnöm, hogy fotózás szempontjából sem volt a legjobb ötlet egymás mellé kenni ezeket a lakkokat, mivel akárhogy állítgattam a képeken, az egyik mindig távol került a valóságtól. Kérlek, ezt a bakit most nézzétek el nekem... :)

A lakkokat a Fragrance Direct oldaláról rendeltem, a Perfect Pear-ing 1.15 fontban, a Sour Apple pedig 1.99 fontba került.

Nektek hogy tetszenek? Szeretitek ezeket az árnyalatokat?

24 megjegyzés:

  1. Szerintem jók együtt, de a krémfinisű eszméletlen szééép *-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. a képek alapján tényleg úgy tűnik, hogy illenek egymáshoz, de próbáld egymás mellé képzelni úgy, hogy a Perfect Pear-ing az első képről, a Sour Apple meg a második képről. abszolút eltérő az árnyalatuk, amúgy önmagában persze mindkettő szép, de nekem is a krém a kedvencem :)

      Törlés
  2. Nagyon tetszik, mindkét variáció :D :)

    VálaszTörlés
  3. Nekem is mindkettő nagyon tetszik O.O

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. örülök, hogy neked is tetszenek :)
      úgy látszik ezek most mindenkinek bejönnek ;)

      Törlés
  4. Nagyon tetszik mindkettő, még úgy is, hogy összeképzeltem a kettőt a két különböző fénybeállítású (?) kép alapján (mármint egyiket az egyikről, másikat a másikról), és akkor is bejön :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. akkor lehet, hogy csak én vagyok ennyire kényes az árnyalatnyi eltérésekre... :D

      Törlés
  5. Válaszok
    1. úgy látszik tényleg csak én vagyok kényes az árnyalatnyi eltérésekre... :D

      Törlés
  6. nekem nagyon tetszik mindkettő színe, mivel mostanában a homok lakkokért repesek, így persze, h ebből is a fura textúrájú dobogtatja meg inkább a szívemet. ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. a homoklakkokat én se tudom megunni egyelőre :D

      Törlés
  7. Mese mindkét szín, szerintem jól is mutatnak együtt.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. én is egyre jobban kedvelem a hasonló árnyalatokat! :)

      Törlés
  8. Válaszok
    1. örülök, hogy neked is tetszenek :)

      Törlés
  9. Nagyon szeretem a Sugar Coat lakkokat, Neked is nagyon jól állnak!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. igen, azt hiszem nálad láttam a sour apple-t először :)

      Törlés
  10. Nagyon szépek és jól mutatnak együtt! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. tényleg mindenkinek bejönnek, nem is gondoltam, hogy ekkora sikerük lesz :D

      Törlés