2014. január 8., szerda

China Glaze - Public Relations


Sziasztok!

Ma ismét egy China Glaze lakkot szeretnék megmutatni. Ezt a darabot még szintén nem láttam magyar blogokon, ezért remélem hasznos bejegyzés lesz. A mai szerencsés kiválasztott a Public Relations nevet kapta, a 2013-as Autumn Nights kollekció darabja ez is, mint a korábban bemutatott Queen B. Mellesleg fogtok még látni lakkokat ebből a kollekcióból, mivel nagy kedvencem lett és ezért elég sokat beszereztem közülük. Szuper a minőségük, úgyhogy megérdemlik a rajongást!
Ez egy fémes finisű, enyhén lilás árnyalatú szürke lakk. Nem mondom, hogy ennél különlegesebbel még sosem találkoztam, viszont nekem nagyon megtetszett. Az előző napok szomorkás időjárásához abszolút illett.


A lakk maga elég vastag állagú, az ecset túl sok festéket vesz fel egyszerre, nekem legalább kétszer kellett lehúznom róla a felesleget, hogy aztán megfelelő mennyiségű lakk kerüljön a körmeimre. Ahogy ez korábbi lakkoknál is megesett, ez a darab is jól fed egy rétegben, ha ügyesen lakkozunk. Én sajnos ritkán lakkozok ügyesen, mivel mindig rohanok az idővel, ezért általában inkább kapkodva készülnek a manikűrök. Ezért aztán nekem általában kelleni szokott a második réteg, hogy kijavítsam az elsőn ejtett hibáimat. Remélem ti ügyesebbek vagytok. ;)


Külföldi blogokon a kollekció két szürke lakkjáról leginkább az terjengett, hogy a finisből adódóan nagyon csíkosan lehet csak felfesteni, bármennyire is ügyes az illető. Abban van igazság, hogy csíkos lesz a végeredmény valamennyire, de szerintem ez egyáltalán nem zavaró egy ilyen sötét szín esetében, mivel csak közelről látszik és akkor sem annyira szembetűnő. Ezen felül egy fedőlakk felkenése sokat segít az ilyen problémák kiküszöbölésén is, Seche után már szinte alig látszanak a csíkok.

A lakkról elmondható még, hogy nagyon tartós. Azalatt az idő alatt, amíg a körmeimen volt, elég sok házimunkát végeztem, tortát sütöttem, viszonylag sokat mosogattam is (sajnos ez ismét meglátszik a kiszáradt bőrömön), ennek ellenére minimális kopás volt csak rajta, amikor három nap után lemostam. Akkor is csak azért, mert meguntam. Mellesleg a képeken már egy napos a festés, mert aznap mikor felkentem éppen nem volt időm lefotózni. A lakknak az első (elég munkás) napon semmi baja sem történt, egyetlen dolog látható rajta, nevezetesen hogy a Seche ezt is összerántotta kicsit. Valahol pont a napokban olvastam, hogy többen úgy használják a Seche-t, hogy várnak pár percet, hogy a lakk egy kicsit megszáradjon. Lehet, hogy ezt ki fogom én is próbálni, bár kicsit szomorú vagyok ha ez a megoldás, mivel a Seche nagy előnye számomra, hogy szinte várakozás nélkül azonnal megszárad a körömlakk a körmeimen és már mehetek is a dolgomra. Mindenesetre ezt tesztelni fogom és később beszámolok a tapasztalataimról.

Mutatok még két képet, ami az udvaron készült, ezeken talán egy kicsit jobban előjön az enyhén lilásabb beütése a lakknak.



A lakk beszerezhető a Nailland-nél, 14ml 1.490 Ft-ba kerül. Továbbra is azt mondom, hogy a sokat használt színeket megéri beszerezni China Glaze-ből, mivel a ml-re vetített ára sok esetben sokkal jobban megéri, mint a drogériás társainál, amik közül elég sokról tudjuk, hogy a minősége nem az igazi. Ezt a lakkot is csak ajánlani tudom.

Nektek hogy tetszenek az ilyen fémes színű lakkok? Szeretitek őket vagy nem?

6 megjegyzés:

  1. Nagyon jól áll ez a szín, külön jó pont,hogy CG :D :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszi, nekem is nagyon tetszett, amíg a körmeimen volt :)

      Törlés
  2. Nekem is nagyon tetszik, én a másik őszi kollekciót vásároltam meg, na majd ha úgy alakul akkor veszek ebből is pár színt mert tetszenek :)

    VálaszTörlés
  3. Válaszok
    1. Egy hatos csomagot, a Strike up a cosmo-t, mivel nem tudtam választani, ezért haza hoztam a szettet :D

      Törlés
    2. ja, értem már. én pont a másikat vettem meg, plusz két lakkot az általad említettből :)

      Törlés