2014. január 28., kedd

China Glaze - All Wrapped Up


Sziasztok!

Ma ismét egy China Glaze lakkot mutatok meg, ami a Happy Holiglaze kollekcióban jelent meg. A lakk az All Wrapped Up nevet viseli. Ahogy korábban említettem, annyira nem ragadott magával ez a kollekció, viszont már a megjelenéskor tudtam, hogy ezt a lakkot muszáj lesz megvennem, annyira gyönyörű.


Ez egy mikroglitterekből álló lakk, ami nálam két rétegben már teljes fedést produkált. Több helyen olvastam, hogy három réteg kellett, ők biztos nagyon vékony rétegekkel dolgoztak, én két közepes réteget kentem fel és így tökéletes lett a végeredmény. Nagyon gyorsan szárad és száradás után matt lesz az alap, tehát ahhoz, hogy a gyönyörű csillogást elővarázsoljuk belőle szükséges rá a fedőlakk (én két réteget is felkentem, úgy láttam mintha az elsőt félig elnyelte volna). Utána viszont egyszerűen elvarázsol! Valami csodálatos, ahogy szikrázik a fény a csillámokon. :)


A színe sötétkék némi lilás árnyalattal, valami gyönyörűséges. Ez is lakk is valami olyasmit produkál, mintha a világűr lenne a körmeimen. Akik hozzám hasonlóan rajonganak a kékért és a liláért, azoknak főnyeremény. Nézzétek meg a képeken, ugye hogy csodálatos?


És akkor jöjjön a feketeleves. Sajnos a tartóssága elég gyatra. Este kentem fel, reggel a mutatóujjamon egy kis helyen megpattant. Ezt betudtam annak, hogy a körmeim mindig ramaty állapotban vannak, úgyhogy kijavítottam. Itt meg kell jegyezni, hogy pont a furcsa mikroglitteres, mattra száradós finise miatt nagyon könnyű észrevétlenül javítani. Javítás után bírta a napot, ezért nem is foglalkoztam vele este, hogy esetleg le kellene mosni. Másnap jött viszont a rosszabbik rész. Épp úton voltam, amikor megláttam, hogy az egyik körmömről lepattant egy nagyobb darab. Aztán kicsit később észrevettem, hogy már egy másik körmömről is hiányzik egy méretes rész, szóval gondolhatjátok mennyire ciki volt úgy menni bárhová is, hogy ilyen igénytelenül néz ki a körmöm... :(


Lemosása más glitteres lakkokhoz hasonlóan egy rémálom, úgyhogy javaslom a lehúzható alaplakk alkalmazását vagy az alufóliás módszert a lemosáshoz. Én ezek nélkül oldottam meg és kb. egy körömhöz kellett egy vattakorong, plusz pár perc míg rányomtam a vattát, hogy valamennyire leoldja a lemosó az anyagot és még így is kellett sikálni utána. Nem beszélve arról, hogy nyakig csillámos voltam a procedúra után. :D


A gyatra "tartósságától" függetlenül én egyáltalán nem bántam meg, hogy megvettem (és ezt teljesen komolyan mondom), mert a varázslat, amit a körmeimen produkál még akkor is megéri, ha csak egy napig csodálhatom. Viszont emiatt nem tudom nyugodt szívvel ajánlani annak, aki hosszabb távú ragyogásra vágyik.

A végére egy elmosódott kép, hogy még jobban láthassátok a csillámokat :)
Ha mégis szeretnétek beszerezni, akkor ezt már sajnos csak ebay-ről tehetitek meg, mivel úgy láttam a Nailland-ben már nincsen raktáron (esetleg kérdezzetek rá, hogy lesz-e még), de ebay-en se olyan borzasztó, 1.700 Ft körül találtam már szállítással. Azt meg, hogy ez a minőség megér-e ennyit, mindenki maga döntse el.

Update: most jelezte a Nailland, hogy újra van a lakk készleten náluk. Az ára 1.490 Ft.

7 megjegyzés:

  1. Ezt én is meg akartam venni, sőt máig nem tettem le róla, de mivel megvan a Zoya Dream (ami nagyon hasonló ehhez), halasztottam a vásárlást. :) Imádom a kék színt, egyik kedvencem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. hú, arra én is nagyon pályázom. viszont ez sokkal inkább a liláskék vonalon mozog, míg a zoya dream-ről a képek alapján azt tippelem, hogy igazi kék. jól gondolom?

      Törlés
  2. Hű, nagyon szépen csillog. :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. igen, és ha süt a nap, akkor még jobban, csak ekkor sajnos nem sütött :(
      fránya tél! :D

      Törlés