2014. január 27., hétfő

Aden 08 French Kiss


Sziasztok!

Ma egy Aden lakkot hoztam nektek. Ezt az árnyalatot Cserkó Muffin blogján láttam meg és egyből megtetszett annak ellenére, hogy nem vagyok az ennyire világos árnyalatok nagy barátja. Nagyon ritkán használok ehhez hasonló színeket körömlakkban, sokkal hamarabb kenek fel bármilyen sötét színt.

A lakk színét talán halvány púderrózsaszínnek lehetne nevezni enyhe sárgás tónussal. Remélem ez így valamennyire érthető. A szín nagyon tetszik, olyan tipikus bájos, tiszta, jókislányos szín, jólesik most egy ilyen világos árnyalatot látni a körmeimen a sok sötét lakk után.
A lakk üvege nagyon vidámra sikerült ezzel a kellemes tulipános mintával a kupakon. Az ecset kicsit lapított és egyenesre vágott fajta, jól lehet vele dolgozni.


Előbbiekkel viszont sajnos minden jótulajdonságát fel is soroltam ennek a lakknak, összességében már nem vagyok ennyire jó véleménnyel róla, sőt! Kétszer próbálkoztam meg vele pár nap alatt, mivel azt gondoltam, hogy először biztos elrontottam valamit, azért nem akart nekem működni. Próbáltam vékonyabb és vastagabb rétegekkel is, de mindkétszer ugyanaz lett az eredmény :(
Az első réteg borzalmasan csíkoz. A második egy fokkal jobb, de még mindig csíkos. Reméltem, hogy a harmadik már helyrehozza az egészet, ki is lettem volna ezzel békülve, hisz világos lakkoknál nem szokatlan, ha három réteget kell használni. De itt sajnos a három réteg sem volt elég, még mindig foltos volt az eredmény. Négy, azaz négy réteget kellett felkennem! És ez csupán ahhoz volt elegendő, hogy elfogadható legyen az eredmény, nem ahhoz, hogy tökéletes! A képeken is csak azért tűnik viszonylag tökéletesnek a fedése, mert a Seche helyrehozta a tökéletlenségeket. Mivel azonban nagyon sok a réteg, így nyilván a száradása nem túl gyors, ezt még a Seche se tudta tíz perc alatt megoldani, s mivel természetesen nem volt időm megvárni a teljes száradást, persze hogy sikerült belenyúlni (ez látszik a mutató ujjamon).


Azt még el tudtam volna nézni ennek a lakknak, ha három réteget kell felkennem vagy ha csak azért kívánná meg a negyedik réteget, mert átlátszanak a körömvégek, mert akkor legalább eldönthettem volna, hogy megfelel-e úgy vagy ragaszkodom a negyedik réteghez. De itt abszolút nem erről van szó. Egyszerűen nem tehettem meg, hogy nem kenem fel azt is, mert vállalhatatlanul nézett ki! Ha nem ezer éve lakkoznám a körmeimet és nem kétszer próbálkoztam volna meg vele, akkor talán azt gondolnám, hogy csak én nem tudom hogy kell lakkozni, de így biztos vagyok benne, hogy ez a lakk nem jó.


Összességében nem tudom ajánlani ezt az árnyalatot, mert bár a színe tényleg maga a visszafogott, kifinomult gyönyörűség, de a minősége borzalmas. Csak az vállalja be szerintem, aki nagyon türelmes és időmilliomos is egyben. Én egyik sem vagyok, a lakkot igazából csak a színe menti meg a kidobástól, remélem egy idő után lesz majd kedvem újra felkenni és nem csak a helyet fogja foglalni.

Egy másik Aden lakk még vár a szekrényben kipróbálásra, reménykedem, hogy az majd bebizonyítja számomra, hogy nem rossz márka ez. Addig is én személy szerint még azt a 360 Ft-ot sajnálom, amennyiért a shopline.hu-n vettem ezt a lakkot.

Ti próbáltatok már lakkot ettől a márkától? Ha igen, mi a véleményetek róla?

6 megjegyzés:

  1. Nekem a No. 04-el és No. 72-vel is ugyanez a tapasztalatom, előbbi egy babarózsaszín, utóbbi egy világoskék árnyalat. Ha a No. 08 nem tetszett, akkor ezektől is óvakodj :)
    A sötét színei viszont nagyon jól beváltak nekem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. most kicsit elszomorítottál, mert pont a 72-es a másik, amit megvettem, csak még nem próbáltam... :(

      Törlés
    2. Azért lehet hogy neked jobban beválik majd, talán csak az én darabom hibás... :) Amúgy genotherm-en nagyon szép körömmatricát lehet készíteni belőle, arra tökéletes, így készült a Hi5 kihívásos manim :)

      Törlés
    3. na, majd kiderül. ezt a körömmatricás dolgot láttam már PAncsinál, de még nem próbáltam. talán egyszer ez is sorra kerül majd :)

      Törlés
  2. Mindig féle a halvány a színektől, hogy ez a bajuk. :/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. igen, én is hasonlóképpen érzek velük kapcsolatban...

      Törlés