2014. május 19., hétfő

Rimmel Salon Pro - Britpop


Sziasztok!

Ma egy Rimmel lakkot hoztam nektek. Ez az első lakkom a Salon Pro vonalból és el kell mondjam, hogy nagyon nagy elvárásaim voltak vele szemben, tekintve, hogy eredeti áron 1.200 Ft-ért árulják ezeket a lakkokat. Én a Britpop nevű árnyalatot a Rossmann akciós kosarában találtam 600 Ft-ért, gondoltam ennyiért egy próbát megér.


Nagy lelkesedéssel vágtam hát bele a tesztelésbe. Felkentem, minden rendben volt. Két rétegben tökéletesen fedett, viszonylag gyorsan és fényesre száradt. Az ecset lapos és lekerekített végű, számomra kicsit túl széles, de tudom, hogy nagyon sokan odavannak érte. Nekem a szélessége miatt kicsit nehéz volt bánni vele, de persze nem megoldhatatlan feladat.
A színe türkizkék - amolyan zöldbe hajlóan -, amit nagyon nehéz fotózni, nem is sikerült teljesen. Hogy kinek mennyire tetszik, az természetesen egyéni ízlés kérdése. Nekem személy szerint nem a kedvencem, de egynek jó. Biztos lesz olyan ötletem, amihez éppen ez a szín lesz tökéletes. :)


Az első pozitív benyomást azonban követte a feketeleves. Elsőként el kell mondjam, hogy már egy fél nap után eltűnt a fénye, így fedőlakk használata emiatt mindenképpen javasolt (a képeken is van rajta egyébként). Ami azonban sokkal rosszabb, hogy egy kevés házimunka (minimális mosogatás, valamint tűzhelytisztítás) után szépen lassan megadta magát. Nem kopni kezdett, hanem nagyobb darabokban kezdett felválni, lepattogni. Szoktuk erre mondani, hogy lehet az alaplakk hibája, de jelen esetben ugyanazt az alapot használtam, mint bámikor máskor. Így arra nem tudok gyanakodni, csakis magának a lakknak tudom felróni. Hozzá kell tennem, hogy ezt az eredményt fedőlakk nélkül produkálta, talán annak használatával talán meghosszabbítható az élettartama. Mindenesetre nekem ez így hatalmas csalódás. Nem tudom, hogy csak ez a darab selejtes vagy esetleg ez az árnyalat sikerült-e rosszabbul, mint általában, de ez a tapasztalat most kicsit elvette a kedvem a márka lakkjaitól. Ha 1.200 Ft-ot adtam volna ki érte, akkor most valószínűleg a guta ütne meg, így csak sajnálom azt a 600 Ft-ot is, amit kifizettem.


Egyébként pedig azt még el kell mondjam, hogy sok más kék lakkhoz hasonlóan egy rémálom a lemosása, mivel ha nem figyelünk eléggé hajlamos megfogni a bőrünket, nem is kicsit. Ezért ha a fenti negatív véleményem ellenére megvennétek, akkor csak óvatosan a lemosásnál, ha nem akarjátok, hogy az egész kezetek kék legyen! :D


Van lakkotok ebből a fajtából? Nektek mi a tapasztalatotok velük?

11 megjegyzés:

  1. Pedig jól mutat a körmödön, szép is a manid: ) Ezért félek én is a kék lakkoktól, hogy megfogják a körmöt és a bőrt is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. igen, a kék lakkok nagyon lutrik sajnos, bár nem egy olyanom van, amit nagyon könnyű lemosni és nem így viselkedik...
      ezt a lakkot meg majd valamikor kipróbálom fedőlakkal is, hátha nem pattog le fél nap alatt.

      Törlés
    2. Juuuj, Tőled kell valálasztanom a mani vadászon, ejj de örülök, szerintem kivételesen két manit csinálok meg, de az egyiket gondolom már tudod ^_^ ajj de szuper: )

      Törlés
    3. örülök, hogy ennyire örülsz neki és igen, tudom melyik ;)

      Törlés
  2. Nekem is megvan, én is akciósan vettem, nekem mondjuk nem kopott meg, de olyan durván befogta a bőröm lemosásnál, hogy 3 napig látszott a nyoma. Azt hittem megőrülök.
    Viszont nem minden kék lakk ilyen. Nemrég vettem az Astor új lakkjai (Fashion Studio talán?) közül egy gyönyörű kéket, és azt simán le tudtam mosni, semmi nyoma nem maradt. Úgy látszik ez árnyalatfüggő...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. igen, nekem is van nem is egy jófajta kék lakkom :)
      szerencsére nekem csak fél napig volt kék a bőröm, a körmömet meg megvédte az alapozólakk...

      Törlés
  3. örülök, hogy tetszik a díszítés, önmagában nagyon nem az én világom ez a lakk... :)
    és igen, a bordó lakkok között is van olyan, amit horror lemosni, de szerencsére azok között is van jobb minőségű!

    VálaszTörlés
  4. Egyik kedvenc mintám a pöttyök :)

    VálaszTörlés
  5. Már vagy 2 hete szemezek vele, ha nem 3... De akkor nem bánom, hogy eddig nem adtam be neki a derekam...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. én is hosszú idő után szántam rá magam... :D
      amúgy lehet, hogy te jobban járnál vele, mert gondolom géllakk alapon ez is tartósabb lehet, a lemosást meg ki lehet ügyeskedni, ha egy vagon vattakorongot elhasznál az ember és nem dörzsöli, csak rajta tartja, amíg fel nem oldódik az egész lakk. de az már tényleg kérdés, hogy megéri-e ez a lakk a sok kompromisszumot...

      Törlés