2014. május 17., szombat

Colourful nail art challenge - Vivid colours


Sziasztok!

A mai napon már a színes kihívás harmadik fordulója következik, ahol élénk színű manikűröket láthattok majd mindenkitől. Én egy olyan manikűrt választottam, amit már azóta szeretnék elkészíteni, mióta először megláttam Timinél, aki pedig Erin blogjáról vadászta a szülinapi manikűrvadász keretein belül. Remélem tetszik majd nektek az én verzióm is!


Kicsit változtattam a csíkozáson, de talán elsőre észre sem vennétek, ha nem említem. Imádtam viselni ezt a manikűrt, annyira vibráló színe van ennek a p2 lakknak és annyira jól passzoltak a fehér csíkok hozzá. Már messziről világított a körmöm. :D


A p2 lakkról csak pár szót írnék. Mivel itthon nem kapható, ezért nem terveztem, hogy külön bejegyzésben mutassam meg nektek. Homoklakk, de nem a hagyományos értelemben. Vannak benne csillámok, de csak nagyon aprók, ezért inkább kis sejtelmes fényt ad a manikűrnek, mint szikrázást.


Nem vagyok biztos benne, hogy hogyan is szokták körülírni az ilyen típusú lakkokat, de talán ez lehet a bőrhatású. Mondom még egyszer: abszolút nem száz százalék, ezért kérlek javítsatok ki, ha tévedek. Mindenesetre a felülete majdnem sima, a kis sejtelmes fénytől eltekintve mattra szárad.


Nem tudom, hogy önmagában viselve hány réteg kell majd a teljes fedéshez, de a fehér alapon bőven elég volt egy nem túl vastag réteg. Nagyon könnyen kezelhető és nagyon gyorsan száradt.


Felhasznált lakkok:
  • China Glaze White On White
  • p2 Joyful
Ti is szoktatok ehhez hasonló díszítőszalagos manikűröket készíteni?

Nézzük meg együtt mivel készültek a többiek! :)

22 megjegyzés:

  1. Nagyon tetszik a manikűr, szuper ez a p2 lakk :)

    VálaszTörlés
  2. Hú de jó színe van ennek a lakknak. Szép a minta is :)

    VálaszTörlés
  3. Hú, nagyon bejön! Én még csak egyszer készítettem ilyen szalagos manikűrt, mert elég macerás, de azt is nagyon szerettem. Iszonyú látványos a végeredmény. És ez olyan nyári, hogy mindjárt felkapom a sarumat :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. örülök, hogy ennyire tetszik! :D
      igen, szerintem is nagyon látványos, de tényleg kicsit macerás... viszont ha időnk engedi, szerintem nagyon megéri! :)

      Törlés
  4. Aah, de jó! Nagyon tetszik :) Már a nyár fílinget idézi bennem:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. örülök, hogy tetszik! nekem is egyből nyári hangulatom lett! :)

      Törlés
  5. Örülök, hogy tetszett a manikűr. Nagyon szupi lett. :) Ebben a színben is szuperül mutat. :3

    VálaszTörlés
  6. Nagyon szép lett! :) Próbálkoztam már díszítőszalaggal, de az esetek 90%-ban felszedte az alatta lévő lakkot, amikor eltávolítottam, így moshattam le az egészet. :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm! :)
      nem lehet, hogy nem volt még megszáradva az alatta lévő lakk? én nagyon sokat vártam, mielőtt felragasztottam volna a szalagokat, a száradás alatt tettem vettem. aztán a színes lakk felkenése után meg szinte azonnal leszedtem a szalagokat, hogy ne legyen még nyúlós a lakk. ja, és egyesével festettem ki a színes lakkal a körmeimet, így a lakknak esélye se volt megszáradni. szerintem ne add fel a próbálkozást, mert szuper manikat lehet így alkotni! :)

      Törlés