2013. december 19., csütörtök

OPI Suzi's Hungary Again és egy kis díszítés

Sziasztok!

Ma az OPI Suzi's Hungary Again nevű lakkról fogok írni főként, ami tavasszal-nyáron jelent meg, az Euro Centrale kollekció részeként.



Valószínűleg már mindenki ismeri ezt a lakkot, akit kicsit is érdekelt, de gondoltam én is elmondom a véleményem róla, mivel szerencsére még beszerezhető webshop-on keresztül, ha valaki meg szeretné vásárolni. Ezen kívül ajánlok egy alternatívát is, illetve mutatok egy díszítést is mellé.


Na de elég a bevezetésből, lássuk a lényeget. Ezt a lakkot nagyon kedvelem a színe miatt, viszont kevésbé az állaga miatt. Nekem egy kicsit sűrűnek tűnik, így számomra egy kicsit nehezen kezelhető. Az első réteg nagyon csíkoz, jó esetben két réteg már elég lehet, de legtöbb esetben három réteget kell felkennem azért, hogy tökéletes legyen a végeredmény. Szerencsére viszonylag gyorsan szárad, persze fedőlakkot általában használok, szóval az természetesen meggyorsítja a száradást. 

A színe miatt viszont hajlandó vagyok megbocsátani neki, hogy nem tökéletes, mivel az gyönyörű! Valahol a pink és korall között helyezkedik el szerintem, inkább a pinkhez közel, viszont annyira lágy, hogy szinte elvarázsol. Fényviszonyoktól függően változik a színe, de minden változata gyönyörű.
Tartóssága a szokásos OPI minőséget hozza, nálam három nap, de sajnos - ahogy már említettem - házimunka mellett ez kb. a maximum, amit egy lakkból ki lehet hozni. Aki nem strapálja egész nap a körmeit, annak biztosan tovább fennmarad.

Nem mondom, hogy egy kihagyhatatlan darab, de ha a hasonló színeket kedveli az ember, akkor mindenképp jó beruházás, mert 15 ml lakkot kapunk a pénzünkért, amit kenegethetünk egy ideig. Persze itt is azt mondom, hogy annak érdemes OPI lakkot venni, aki valóban elhasználja az egészet, mert akkor nem annyira drága.

Valószínűleg a Douglas, Müller és Marionnaud parfümériákban kifutott már ez a kollekció, viszont van egy webshop, ahonnan még mindig rendelhető. Több OPI lakkot is rendeltem már tőlük, nagyon korrekt és megbízható cégről van szó. Ez egyébként egy szombathelyi cég, úgy tudom, hogy üzletük is van ott, tehát szombathelyiek előnyben! :)
Az Euro Centrale kollekciót, aminek ez a lakk is része, itt találjátok meg. Ja, és a legjobbat még nem is említettem, hogy a lakkok 2.200 Ft-ba kerülnek, ami jóval kevesebb, mint a parfümériák ára. A szállítási költség mondjuk elég sok (1.700 Ft), de két lakk rendelése esetén még mindig "csak" ugyanannyi a lakk ára, mintha parfümériában vettük volna, illetve kettőnél több esetén már olcsóbbra jön ki. Érdemes lehet összeállni barátnőkkel, ismerősökkel, mert 10.000 Ft felett már ingyenes a szállítás és nem csak OPI lakkokat árulnak, hanem pl. Orly, Kallos és Konad díszítőlakkokat. Szóval azt hiszem, hogy egy körömlakkmániásnak nem is annyira nehéz itt elköltenie 10.000 Ft-ot... persze lehet, hogy előtte kell egy picit spórolni :)

Említettem az elején, hogy ajánlok egy alternatívát is. Az a tapasztalatom, hogy az Avon Coral Reef nevű lakkja eléggé hasonlít erre az OPI lakkra. Nem mondom, hogy hasonmása, mert szerintem az Avon kicsit inkább korallosabb (bár egyáltalán nem korall, ahogy arra a neve alapján számítani lehetne), de annyira nincsenek messze egymástól. Ha nem egymás mellett nézzük őket, akkor szerintem elég hasonlók. És persze az Avon sokkal olcsóbb, akciósan általában 600-800 Ft körül hozzá lehet jutni a 12 ml mennyiséghez. Mondjuk én úgy vettem észre, hogy az Avon lakkok elég folyósak, ezért gyorsabban is fogynak szerintem, de nem rossz a minőségük általában, szóval aki tenne egy próbát, szerintem nem fog csalódni.
Tervezem egyébként, hogy valamikor csinálok a két lakkról egy összehasonlítást, hogy meg tudjam mutatni a tényleges hasonlóságot.

Hátravan még, hogy meséljek egy picit a díszítésről. Jómúltkorában éppen blogokat böngésztem (mily meglepő), amikor rátaláltam Pankának erre a bejegyzésére, amiben visszautalt erre a bejegyzésre. Persze, hogy elkezdett motoszkálni a fejemben, hogy vajon én is el tudnám-e készíteni ezt a díszítést. Gyorsan felrohantam a youtube-ra, kerestem videókat rózsagyártásról és persze rögtön rájöttem, hogy nem nagy ördöngősség, csak korábban nem készítettem nagyon ilyesmit. Egyelőre az volt a nagy kreativitás részemről, hogy lemásoltam az alkotásukat, de remélem később majd lesznek már saját ötleteim is :D
Addig is fogadjátok sok szeretettel ezt a kis koppintást :)

A képeken sokkal korallosabbnak látszik, mint amilyen a valóságban, de persze így is tud kinézni :)



Lássunk párat vakuval! Itt látszik, hogy tényleg pinkes a színe :)



Ti mit gondoltok erről a lakkról? Szoktatok ebben a hidegben vidámabb színeket hordani?

2 megjegyzés: