2015. január 17., szombat

Inspired by Legally Blonde Movie


Sziasztok!

Elérkeztünk a hónap egyik kedvenc kihívásának kezdetéhez. Ez csajos filmekre épül és Julcsi fejéből pattant ki az ötlet. A legtöbb filmet imádom a sorból (meg egy-kettőt kifejezetten utálok), de mindenképpen részt akartam venni a dologban. Első filmünk a Doktor Szöszi, ami az egyik nagy kedvencem a maga cukiságával és ártatlanságával.


Elle Woods kicsit egyszerű személyiségnek tűnhet a film elején, de az vitathatatlan, hogy van stílusa. Igaz, legtöbbször kicsit túlságosan is pink, de igazán jóláll neki, így nem találok benne semmi kivetnivalót. Elle a filmben végig francia manikűrt visel, egyedül a lábkörmén látni egyszerű pink festést, így a francia manikűrt mindenképpen szerettem volna beleépíteni a művembe. Mivel egy hordható manikűrt akartam alkotni, így három körmömre is ez került. A középső- és a gyűrűsujjamat díszítettem, ahogy azt már megszokhattátok tőlem, ezekre a film egyik fontos momentumából merítettem ötletet. Az inspirációt ez a ruha és egyben maga az esemény adta.


A középső ujjamra a ruha egy számomra hordható változata készült el, a gyűrűsujjamon lévő poharak pedig a győzelem miatti koccintást szimbolizálják. Bevallom a francia manikűrrel egy picikét meggyűlt a bajom, volt amelyiket újra kellett csinálnom, de elégedett vagyok a végeredménnyel. Úgy érzem nem lett túl sok, de ugyanakkor túl egyszerű sem. Szeretem, na! :)



Ti szeretitek a csajos filmeket? Láttátok a Doktor Szöszit? Ha igen, hogy tetszett?

A többiek munkáit megtaláljátok a lenti linkeken.

15 megjegyzés:

  1. Ebben a manikűrben benne van minden :) Szeretem ezt a filmet, szerintem kötelező, nemrég volt a tévében, akkor is megnéztem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én tv-ben már ritkán nézek filmet a reklámok miatt, de amúgy csak az utóbbi pár hónapban vagy háromszor láttam a Doktor Szöszit. Én is imádom!
      Örülök, hogy tetszik a manikűr! :)

      Törlés
  2. Nekem nagyon tetszik :)
    A filmet láttam már sokszor , de még mindig szeretem :)

    VálaszTörlés
  3. Hú, nagyon jó lett! Nagyon tetszik! :-)

    VálaszTörlés
  4. Már nagyon vártam a manikűrödet. :)) Nagyon csini lett, Elle biztosan hordaná. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De kedves vagy! <3
      Örülök, hogy így látod! :)

      Törlés
  5. Látom hasonló volt az inspirációnk, én is ezen ruha alapján készítettem manikűrt :) totál más lett, mint a tiéd, persze :D Nagyon tetszik a te verziód is, és szerintem a francia manikűr is gyönyörűre sikerült.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! Annyira érdekes, hogy ugyanaz a dolog mennyire sokféleképpen inspirálhatja az embert. ;)

      Törlés
  6. Nagyon aranyos lett :) és ráadásul könnyen hordható és elegáns, nem túl sok. És mégis visszaadja Elle-t :) ügyes vagy!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, pontosan ez volt a célom! ;)

      Törlés