2015. január 13., kedd

ILNP - Cold Fusion


Sziasztok!

Ma egy nagyon különleges lakkot mutatok nektek, ez az I Love Nail Polish márka legújabb - Ultra Chrome Flakies elnevezésű - kollekciójában megjelent Cold Fusion nevű árnyalat. Körömlakkmániás társaim nyilván hallottak már a kollekcióról, így legyen elég annyi, hogy olyan pelyhes lakkokról van szó, amikben a pelyheknek elképesztő színjátszása van és ráadásul a lemosásuk is egyszerű.



Még novemberben történt, hogy az ILNP bemutatta az új kollekció promóképeit és lehetővé vált az előrendelés. Akkor összeálltunk páran és rendeltünk belőlük, ami persze elég lutri volt, hiszen nem voltak még elérhető színminták a neten. A csomagot valamikor decemberben kaptuk meg, így azóta volt időm kitapasztalni az általam rendelt szépségeket. A bejegyzés nem is lehetne aktuálisabb, mivel múlt hét végén megérkeztek a lakkok a Naillandhez is.

Kiindulási alap



A Cold Fusion-t azért rendeltem meg, mert a promóképeken határozottan kékesnek tűnt számomra. Nos, ha Ti is ezért szeretnétek megvenni, akkor ne tegyétek! Ez a lakk ugyanis a legtöbb fényviszonyban bizony inkább zöldes. Nem mondom, hogy nem gyönyörű, mert tényleg az, de számomra határozottan csalódás, mivel egészen másra számítottam. A promóképeken látható színt is elő lehet csalogatni belőle, de arra számítsatok, hogy a legdominánsabb oldala zöld. Ráadásul nem teal, hanem a sárgás tónusú zöld (amit én sajnos annyira nem kedvelek). Természetesen többarcú, hiszen ultra chrome lakk a kollekció elnevezése alapján, nagyjából úgy tudnám leírni, hogy minél kevesebb fény éri, annál inkább halad a zöldtől a kékeslila felé, ezen a virtuális úton pedig először zöldeskék, majd egyre sötétebb kék lesz.




Kipróbáltam többféle alapra kenve világosaktól egészen a feketéig, voltak értékelhetetlen próbálkozásaim (pl. a Zoya Rue fölött szerintem kimondottan gusztustalanul néz ki :D), de legalább sikerült rájönnöm, hogy mivel érdemes próbálkozni. Azt javaslom, hogy mindenképpen olyan alapot válasszatok, ami a zöld színnel harmonizál. Fehér alapra csak azért kentem fel, hogy hátha valakit ez is érdekel, de nekem nem igazán tetszik. Az igazság az, hogy fedőlakkhoz képest túl jó fedést produkál, ezért nekem fehéren kicsit "messy" a hatás. Megpróbáltam vékonyan felkenni az alapra, de ez csak egyszer-kétszer sikerült, épp emiatt azonban három rétegben már önmagában is fed.




Az alapok, amik fölött a képeken láthatjátok:

  • hüvelykujj: OPI - Alpine Snow
  • mutatóujj: önmagában
  • középső ujj: ILNP - Fall Semester
  • gyűrűsujj: China Glaze - Queen B
  • kisujj: Golden Rose Rich Color 35 (fekete)

A következőket tapasztaltam így. A Fall Semester fölött még zöldebbnek látszott, hasonló volt egyébként, mint önmagában. A Queen B nagyon picit el tudta vinni egy kékesebb irányba (nekem egyébként fölötte tetszett a legjobban), a fekete fölött pedig egy picit melegebb tónusú zöldnek tűnt számomra. Azért is írom ezt le, mert képeken keresztül annyira nem érzékelhetőek szerintem ezek a nüansznyi eltérések, de aki megveszi, az nyilván úgyis próbálgatja majd, hogy neki milyen alap fölé kenve tetszik legjobban.




Igyekeztem megmutatni több arcát is, remélem, hogy valamennyire sikerült és a bizonytalanoknak tudtam segíteni. Ezeknél a lakkoknál egyébként is javaslom, hogy aki csak teheti, nézze meg őket élőben, mert a promóképek, de még a színminták is elég csalókák lehetnek. Sajnos ez a lakk most számomra egy picit csalódás, de igyekszem megbarátkozni vele és megtalálni a módját, hogy megszeressem. Hamarosan hozom a társát, ami viszont határozottan az én színem. :)




Hogy tetszik Nektek ez a lakk? Ti kinéztétek valamelyik árnyalatot a kollekcióból?

24 megjegyzés:

  1. Nekem ez most nem tetszik. Ennek viszont örülök, mert legalább a kívánságlistám nem gyarapszik :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, mostanában én is annak örülök legjobban, ha nem tetszik egy lakk! :D

      Törlés
  2. Csak egyet szeretnék a kollekcióból, mert nem tudom eldönteni, hogy mennyire tetszene magamon. A kék-zöld-lila vonalon gondolkozom, úgyhogy ez is esélyes. Önmagában tetszik a legjobban :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én, ha szeretném a zöldet, akkor tutira a Supernova-t választanám. Szerintem az játszik a legtöbb árnyalatban. Ha azonban a lilás árnyalatok között gondolkodsz, akkor a Metropolis-t mindenképpen nézd meg szerintem, az nagyon gyönyörűséges.:)

      Törlés
    2. Szombaton győzött a Supernova. Köszi az ajánlást, egyáltalán nem bántam meg csak azt, hogy eddig kellett gondolkoznom rajta :D

      Törlés
  3. Válaszok
    1. Amúgy tényleg az, ha valaki szereti a zöldes és a kékes árnyalatokat is. :)

      Törlés
  4. Nagyon szép, a sorozatból meglévő lakkok mellé már csak ezt az egy színt szeretném megvenni, bár jó lenne élőben is látni előtte, mert tényleg nagyon nehéz befotózni ezeket a lakkokat :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kíváncsi leszek, hogy végül melyik mellett döntesz. :)

      Törlés
  5. Szép, de keveset hordanám, azt hiszem. Fehéren tényleg annyira nem szép, de a többi színnel igen!!

    VálaszTörlés
  6. szerencsére nekem ez a kollekció nem jön be, maximum egyszer kenném fel fehér alapra, úgy mutatós. :)

    VálaszTörlés
  7. Nekem tetszik, de megértem, hogy neked csalódás lett. A Moyra Deep Forest-en próbáltad már? Határozottan el tudom képzelni a kettőt együtt.
    Ha kéket szeretnél, akkor szerintem az Atlantis lesz a Te árnyalatod. Én kb. hasonlóan jártam a Lunával, arra hittem azt, hogy kék, de valójában lila, aminek van egy kékes oldala is. Viszont nekem duokróm lakk fölé kenve nagyon bejött. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az Atlantis-t meglestem, de az meg túl kéknek tűnik. Tudom, nem vagyok egyszerű eset, de most kimondottan az tetszett meg ebben a lakkban, hogy világos zöldeskéknek tűnt. :)

      Törlés
  8. Kár, hogy nem jött be neked, pedig csodaszép így képeken keresztül. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Van olyan fényviszony, aminél nagyon tetszik, de van, ahol nagyon nem. Még barátkozunk, aztán meglátjuk mi lesz. :)

      Törlés
  9. hát ez gyönyörű, egyedül a fehéren nem tetszik, de a feketén meg egyszerűen varázslatos :-)
    (ha mégsem szeretnéd meg, gondolj rám, kérlek, szerintem én imádnám) :-))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mindenképpen Neked fogok először szólni, ha úgy döntök, hogy megválnék tőle. :)

      Törlés
  10. Egész eddig azt hittem, hogy kell, most egy kicsit elbizonytalanodtam... Mindenképpen kézbe kéne fogni, mielőtt döntök róla... :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bizony, ezeknél a lakkoknál nagyon sokat számít, ha látja őket élőben az ember. :)

      Törlés
  11. Szerintem ez a lakk egyszerűen fantasztikus, a sötét alapra kenve le se tudtam venni róla a szemem :)

    VálaszTörlés