2014. szeptember 26., péntek

Az utóbbi idők zsákmányai


Sziasztok!

Ma egy zsákmányos bejegyzéssel készültem, gondoltam hátha van köztük olyan termék, amiről szeretnétek részletesebb véleményt olvasni majd a blogon. Következzen tehát egy csoportkép.


A Naillandnél szereztem be a két A-England lakkot, ők név szerint a Briarwood és a St. George. A Briarwood már régóta a kívánságlistámon volt, de most az ősziesebb idő miatt kezdtem érezni, hogy jó lenne minél előbb beszerezni. A St. George igazából újabb a listán, csak mostanában kezdek nyitni a zöld lakkok felé, viszont ahogy egyre több képet megnéztem róla, úgy tetszett meg egyre inkább. Remélem, hogy felkenve is odaleszek érte. A lakkokat a Mix&Match akció keretében vettem meg, így három lakk került 6300 forintba, tehát 3000 forint helyett 2100 forintért jutottam hozzájuk, ez szerintem nagyon jó ár, tekintve hogy milyen minőséget kapunk cserébe.


Következő zsákmányom a Bershka boltokban szerezhető be, egy körömlakkos FB csoportban mutatta meg az egyik csajszi és egyből eldöntöttem, hogy ilyen nekem is kell. Nagyon hasonlítanak egyes Indie márkák által kreált lakkokhoz, azok viszont eszméletlen drágák ahhoz képest, hogy annyira nem szeretem az ilyen bohókás lakkokat. Ez a szett 1800 forintba került, így 600 forintért darabonként próbálhatom ki ezeket a vidám kis darabokat. Önmagukban nem hiszem, hogy használom majd őket, viszont díszítésre már van néhány ötletem. Kíváncsi vagyok milyenek lesznek felkenve! :)


A harmadik szekciót a holland Dashica webshopból rendeltem, több lánnyal összeálltunk, így nem volt szállítási költség, csak némi kezelési költséget számoltak fel, de még mindig jól jöttünk ki, mert volt kedvezményes kódunk. Innen fehér és fekete nyomdázólakkot vettem, amik Andi szerint nagyon jó minőségűek, illetve két olyan lemezre is sikerült rátenni a mancsom, amik akkor se a Nailland, se a MoYou kínálatában nem voltak elérhetők. Gondolom egyébként, hogy ez hamarosan változni fog, így akinek tetszenek, az ne csüggedjen, inkább figyelje a honlapokat vagy vegye fel a kapcsolatot a Naillanddel. Ahogy hallottam, hamarosan talán tényleg beindulhat az előrendelési rendszer. A lakkok kb. 900 forintba kerültek, a lemezekért 1800 forintot fizettem.




Betévedtem a Rossmannba is, ahol beszereztem a mostanában sok helyen látott Catrice Beautifying Lip Smoother ajakápolóból két árnyalatot, illetve az Essence körömágybőr feltolására való alkalmatosságát és egy Rossmann saját márkás bőrvágó ollót. Az ajakápolók 1100 forintba, a körömágybőr-feltoló 750 forintba, az olló pedig 1300 forintba került (illetve -10%, mert manapság szerencsére mindig dobnak be kupont, így anélkül már szinte sose vásárolok Rossmannban).


Végül, de nem utolsó sorban jöjjenek azok a dolgok, amik sikeresen lemaradtak a csoportképről. Az ebay-ről rendeltem körömsablonokat innen és nyomdalemezt innen, mindegyik ugyanattól az eladótól származik, darabonként 1 dollárba kerültek, de akció is volt, így az egyiket ingyen kaptam. Itt szerepel még egy rész Erzsitől átvett Nail Vinyls és a Dynával cserélt piCture pOlish - Scarlett. A Nail Vinyls teljes csomagot nagyon drágának találom, de így a negyedét vettem át és nagyon kíváncsi leszek, hogy mennyi különbség van eközött és az ebay-ről vásárolt sablonok között. A Scarlett pedig azért került hozzám, mert Dyna megvette, aztán legnagyobb sajnálatára utálta a körmein, de szerencsére talált helyette más, amire el tudtuk boltolni és amiből reméljük már szerelem lesz! ;)


Van valami ezek közül, ami érdekelne titeket egy teljes bejegyzés erejéig? Mármint a lakkokon kívül, mert azokról természetesen ígyis-úgyis írok majd előbb vagy utóbb valamilyen formában... :D
Ti miket vettetek mostanság?

25 megjegyzés:

  1. Nagyon szépek lakkok :) Kíváncsi vagyok ,hogy milyen manikűröket fogsz velük alkotni :)
    Én is rendeltem ebayről lemezeket , az egyik pont az amit most mutattál , de én öt darabot rendeltem egy másik eladótól és 5 darab került 500 Ft.ba .

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha jók a lemezek, akkor nagyon jó vásárt csináltál! Én alapvetően a sablon miatt rendeltem ettől az eladótól, a lemez csak mellékesként csúszott be, mert kíváncsi lettem, vajon milyen lehet a minősége. :)

      Törlés
  2. A Bershka lakkokra nagyon kíváncsi vagyok :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úgy látom a kommentek alapján, hogy ezek a lakkok a legnépszerűbbek, úgyhogy róluk írok majd először. ;)

      Törlés
  3. Csatlakozom Monikához, azok a Bershka lakkok nagyon cukik :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jövő héten érkezik majd a bejegyzés róluk. ;)

      Törlés
  4. Engem is a Bershka lakkok érdekelnének, főleg a bal oldali (fehér?). A cikkcakkos körömsablont meg már milyen régóta keresek! Úgyhogy köszi a tippet ;)

    VálaszTörlés
  5. Engem leginkább a Nail Vinyls érdekel. :) Ezután a Bershka lakkok, mert csodásak lehetnek és legvégül pedig a nyomdák keltették fel az érdeklődésemet. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Rendben, akkor jön majd minden szépen sorban... ;)

      Törlés
  6. Szia, én is a Bershka lakkokról látnék szívesen egy tesztet. :) Amúgy klassz dolgokat vettél!

    VálaszTörlés
  7. Nem bírtam ki és a Catrice barackos verzióját én is megvettem, szerintem nem rossz kis darab. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lehet, hogy velem van a baj, de én egyelőre nem ájultam el tőle. Még próbálgatom, nem akarom leírni túl hamar, főként úgy, hogy eddig mindenhol csak pozitív véleményt olvastam róla...

      Törlés
  8. De jó kis haul poszt lett! :) Engem leginkább az e-bay-es sablonok kontra Nail Vinyls poszt érdekelne. Utóbbit én is irreálisan drágának találom és kíváncsi vagyok, hogy tud-e többet, mint az e-bayes vagy csak a márkát kell benne megfizetni. És az e-bayes nyomdának a tesztjét is szívesen olvasnám, ha még belefér a posztba esetleg. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :)
      Ugye milyen drága? Nagyon durva! Mindenképpen lesz összehasonlítás! ;)
      A nyomdalemez pedig szerintem külön bejegyzést kap majd.

      Törlés
  9. Ezek a Catrice ajakápolók mindenhol szembejönnek velem :P Én még sajnos nem tudtam megvenni magamnak, de már alig várom az októbert, hogy végre a kosaramban landolhassanak :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, én is a blogokon figyeltem fel rájuk. Én egyelőre nem estem tőlük hanyatt, de biztos velem van a probléma, hisz kb. mindenki másnak tetszenek. Még próbálgatom, hátha változik a véleményem róluk...

      Törlés
  10. A Beshka lakkokra nagyon kíváncsi vagyok :) Remélem hamar megmutatod nekünk élesben is :)

    VálaszTörlés
  11. Én is kíváncsi lennék, hogy mekkora különbséget érzel a Nail Vinyls és az E-bayes változat között!
    Bár én is vettem Erzsitől egy kis csomagot, így egy jódarabig el vagyok látva, de ezért furdalja az oldalam a kíváncsiság.
    A Bridal nyomdalemezzel is megnéznék egy szép manikűrt, illetve a Dashica lakkokra is kíváncsi vagyok, mert én is épp rendelni szándékozom néhányat :)

    VálaszTörlés
  12. Hű, mennyi szépség! Ráadásul a képeid is nagyon hangulatosak, és nagyon várom, hogy miket alkotsz majd a zsákmányaiddal :-)

    VálaszTörlés