2014. szeptember 8., hétfő

Manikűrvadász - 11. forduló


Sziasztok!

Immáron 11. alkalommal jelentkezik a Manikűrvadász, aminek a szülinapi forduló óta én is lelkes résztvevője vagyok. Ez alkalommal PAncsi a házigazda, a párom pedig Mesy lett, aki a Testvérkódex blog egyik szerzője.


Elég sok manikűr található a testvérek blogján, így bőven volt miből választanom. Mostanában nagyon odavagyok a nyomdázásért, ezért végül az alábbi manikűr mellett döntöttem.


A választást az is segítette, hogy pár hónapja Bia blogján egy nyereményjátékon megnyertem a manikűrhöz használt Pet'la lemezt, így nem volt nehéz dolgom a reprodukálásban. :)

Épphogy csak vége a nyárnak, nem húzok még a sötét színek felé, ezért inkább világosabb kombinációban készítettem el a lakkozást, a színeken kívül annyit változtattam, hogy a gyűrűsujjam sem lett másmilyen, minden körmömre ugyanaz a szín és minta került. Bár annyira nem az én világom az ilyen visszafogott manikűr, most mégis jólesett ezt viselni.



Alapnak a piCture pOlish Peaches n' Cream nevű lakkját használtam, amit Erzsitől vettem pár hónapja. Tisztában voltam vele, hogy neki nem jött be a minősége, ennek tudatában vettem meg, mert a szín nagyon tetszett és kíváncsi is voltam rá nagyon. Az első próbálkozásnál nagyon megküzdöttem vele, mivel sűrű és nyúlós volt az állaga, de hígítottam rajta Seche Restore-ral, így a mostani próbálkozásnál már kezelhetőnek bizonyult. Hozzáteszem, a minősége még mindig távol van a tökéletestől, de azért nem szeretném nagyon lehúzni, mert több - számomra hiteles - blogon is olvastam, hogy fantasztikus minősége van, ezért valószínű, hogy ez a darab egy rossz szériából származik. Ettől függetlenül nem gondolom, hogy egy ilyen árkategóriás márka megengedhetné magának azt a luxust, hogy selejtes darab kerüljön ki a polcokra, de ez már más téma.


Visszatérve tehát erre a konkrét lakkra, azt tudom elmondani, hogy két közepesen vastag réteggel teljes fedést tudtam elérni, azonban a Seche Vite jó szolgálatot tett az egyenetlenségek, foltosságok kijavításában. A színe gyönyörű, de ez a minőség nem győzött meg, hogy krém finisű lakkot vegyek a márkától ennyi pénzért.


Nyomdázáshoz az Essence fehér nyomdázólakkját használtam, valamint a Feathers nevű Pet'la Plate nyomdalemez jobb felső sarokban lévő mintáját. A kép Bia blogjáról származik, aki egyébként remek tesztet is írt a lemezről, olvassátok el, ha esetleg lemaradtatok róla, a lemezt pedig innen rendelhetitek meg, ha megtetszett.


Nézzétek meg mindenképp a többiek alkotását is! :)


60 megjegyzés:

  1. Nagyon elegáns ebben a színösszeállításban ez a minta!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, nekem is a finom és az elegáns szavak jutottak eszembe, mikor a kezemre néztem. Talán épp ezért volt, hogy nem éreztem annyira magaménak... :D

      Törlés
  2. Gyönyörű lett! Bár ezen nálad nem kell csodálkozni. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm, igazán nagyon kedves, hogy gondolod! Mindig boldoggá tesz, mikor hasonló véleményt írtok! :)

      Törlés
  3. nagyon szép lett, igazi nőcis :)

    VálaszTörlés
  4. Gyönyörű lett! Teljesen más a stílus, mint az enyém, de imádom! *.* Kár a lakk minőségéért, pedig csodás ez a szín. Képzeld, azóta elnyelte a föld a Pet'la lemezemet, már felforgattam érte a házat, de nem találom :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, annak külön örülök, hogy neked is tetszik! Tényleg durva egyébként, hogy ugyanaz a koncepció mennyire más hangulatot tud sugározni, csak a színek megváltoztatásával. :)
      Hú, a lemez meg remélem előkerül majd!

      Törlés
  5. Olyan finom nőcis manikűr lett, nagyon tetszik! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik, és tényleg a finom az egyik legjobb szó erre a koncepcióra. :)

      Törlés
  6. jujj de jó lett :) nagyon jól mutat Neked ez a barack lakk :)

    http://misssziszi.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
  7. hú ebbe az alapszínbe beleszerettem. meg úgy az egészbe. <3 :)

    VálaszTörlés
  8. Jól mutat a körmeiden a visszafogott szín is, szerintem nagyon elegáns lett a manikűröd.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! Kicsit távol áll tőlem ez a stílus, de most kivételes tetszett magamon is. :)

      Törlés
  9. Válaszok
    1. Köszönöm szépen! Tulajdonképpen neked köszönhetem... ;)

      Törlés
  10. Válaszok
    1. Nagyon köszönöm, a tiéd sem kevésbé! :)

      Törlés
  11. Instán már írtam, h nem vagyok barackos, de most újra láttam gépen is és awwwww, szerelem! Olyan finom, romantikus, nőies, kecses, talán még egy esküvői lakkozásnak is elfogadnám...
    Viszont tök jogos a felvetésed, egy ennyibe kerülő lakk még véletlenül se legyen hibás. Ezért nem vettem meg a Jealousy-t Naillandnél, mert Madlen mondta még, h van egy példány, csak sűrű, épp ott volt Suzy is, aki megerősítette, h 2 csepp Sache hígítóval majd remek lesz, elhiszem, de én egy 3500 forintos lakkot akkor sem akarok feljavított verzióban megismerni, hanem vadi újként, tökéletesen. Remélhetőleg a héten érkezik és akkor enyém lesz (mert azt végül valaki megvette 2 héttel később).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A dícséretet köszönöm, örülök, hogy ennyire tetszik! :)
      A minőséggel kapcsolatban meg ugye, hogy ennyi pénzért ne kelljen már megalkudni?! Meglett amúgy a Jealousy? Kíváncsi leszek a véleményedre, nem egy visszafogott színt választottál... :D

      Törlés
    2. nincs, nem érkezett tegnapelőtt. Madlen azt mondta, h lehet, h egy hónap a következő szállítmány, de úgyis résen leszek. cserébe vettem egy bridget-et, mert véletlenül megláttam és bár most nem vágyom pirosra, de tudtam, h egyszer azt is be kell szerezni és akkor már nehogy ne vigyem el az utolsó példányt. ;)

      Törlés
    3. Az előbb néztem, hogy a webshopban van belőle. Én volt már, hogy írtam nekik FB-on, hogy küldjék ki a standra és ott vettem meg. Amúgy meg a Bridget-tel sem jártál rosszul, igazán gyönyörű és szerintem nagyon őszies színe van. :)

      Törlés
    4. Tééényleg?! Akkor dobok rájuk egy mailt, hátha én is így járok. Köszönöm az ötletet, cuki vagy (és most villám válaszadó is, az esélytelenek nyugalmával frissítettem ezt a lapfület, h úgysem írhattál még és lám! :D :D) Amúgy akkor már megpendítem, h nagyon filózom a Scarlet vs. Briar rose cserén, ha esetleg még fent tartod... ^^ (Vegast is ajánlott helyette egy lány, akiről hetekkel később esett le, h nem is csak egy virtuális instás cimbi, hanem ezer éve személyesen is ismerem, ezek az e világ szépségei :D, szóóóval azon is rágódom, h mennyire kellene nekem egy harmadik piri, ami szintén nem csak piros -mint mondjuk a ferrari piri, bár igazából sima olyanom van, egy astor lycra, amik az én körmeimen is beváltak, bár az evelinnek hála annyira erős a körmöm, szerintem ez tényleg mindenkivel csodát tesz, koppp, koppp, kopp, inkább lekopogom, nehogy épp nálad legyen hatástalan-, szóval most már mindent belekevertem a mondatban a lényeg, h vegasra picit kevésbé vágyom, mint a briar rose-ra -ami szintén nem az én színem teljesen, de kezdetektől fogva tetszik és ugye uszkve fél évig hittem, h nekem az van meg, de hát a rose bower volt... inkább elküldöm, jobban járunk mindketten! ;) :D

      Törlés
    5. Scarlett persze két t-vel írandó, de úgysme ez a legnagyobb helyesírási hiba a kommentemben (khmmm, lusta kisbetűvel írás... :D )

      Törlés
    6. Az igazság az, hogy időközben megbarátkoztunk, Briar Rose és én, legalábbis olyan szinten, hogy egyszer kipróbáltam a lábkörmömön és azóta gyakorlatilag nem kentem rá mást! Plusz rájöttem, hogy csodásan lehet vele nyomdázni, ami szintén mellette szól, ezért úgy döntöttem, hogy marad, nem leszek hűtlen hozzá... Vele kapcsolatban azt mondanám, hogy ha nem érzed égetőnek a beszerzését, akkor várd meg a tavaszt (persze csak, ha csere útján nem jutnál hozzá addig), hátha jövőre is lesz rájuk kedvezmény a megalkotó macskájának szülinapja alkalmából... :D Én is így vettem idén tavasszal 3000 helyett 2100-ért. :)
      Cserére fel tudom ajánlani az Ocean vagy a Shocked árnyalatot piCture pOlish-éktól, ha érdekel valamelyik.
      Az Ocean állítólag csak négy rétegben fed jól, én alapból másik kék fölé kentem, de nem tetszik magamon az árnyalata, kicsit bánom már, hogy megvettem.
      A Shocked esetében szerintem három réteg kell a tökéletes fedéshez, de ha nem zavar, hogy kicsit átlátszik a körömvég, akkor kettő is elég. Ennél a lakknál nincsen más problémám, mint hogy egyszerűen pont az az árnyalat, ami annyira nem tetszik magamon, pedig jelly alapú is, holo csillámos is, tényleg gyönyörű, csak nem nekem... :(
      Ja, a tippet pedig szívesen! Résen kell lenni mindig, ha valami érdekli az embert... ;)

      Törlés
    7. jól van, örülök, h összecimbiztetek, remélem látunk majd vele jó pár szép manikűrt! ^^
      egyelőre nem merem megnézni a shocked-et, az ocean tudom, melyik (csudás, de nem hiszem, h sűrűn kenném fel). :D

      Törlés
    8. megnéztem, de nem varázsolt el. huhhh. :)

      Törlés
    9. Van ez így szerencsére, hogy egy lakk nem annyira tetszik. Máskülönben már nem lenne mit ennie a családnak... :D

      Törlés
  12. Remek színválasztás, remek kivitelezés. Csodálatos lett a végeredmény, rettentően ügyes vagy! *-* Kedvenc manim ebben a fordulóban. :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bár szerintem közel sem az enyém a legszebb, de azért nagyon köszönöm. Jólesik, hogy neked is ennyire tetszik! :)

      Törlés
  13. Nagyon szép lett! :) Ez a PP lakk nagyon tetszik, olyan kis finom színe van :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! A lakk tényleg nagyon szép, csak kár, hogy a minősége hagy némi kívánnivalót maga után... :(

      Törlés
  14. Csodaszép lett, és ezekkel a színekkel még jobban tetszik :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, örülök, hogy ennyire tetszik! :)

      Törlés
  15. Nagyon tetszik ezzel a barack alappal. :)

    VálaszTörlés
  16. Válaszok
    1. Nagyon köszönöm, Mesy nevében is! ;)

      Törlés