2014. szeptember 20., szombat

A-England - Briar Rose


Sziasztok!

Mai manikűröm főszereplője egy A-England lakk, név szerint a Briar Rose. Még tavasszal szereztem be, de azóta sem tudom egyértelműen eldönteni, hogy szeretem-e vagy sem. Azt viszont előre elárulom, hogy ez nem a lakk hibája.


Ez a lakk akkor került hozzám, amikor az első 30%-os akció volt a Naillandnél az A-England lakkokra, mert 2100 forintért már úgy gondolom, nagyon megéri beruházni egy-egy régen vágyott színre. Sokáig nem került sorra, aztán mikor felkentem, valahogy nem éreztem magaménak a színét. Nyár közepére már el is döntöttem, hogy megválok tőle, amikor mégis bekattant valami és felkentem a lábujjkörmeimre. Láss csodát, ott imádtam! Onnantól kezdve a nyár végéig nem is használtam mást a lábujjaimon. Ennek ellenére továbbra sem voltam teljesen biztos benne, hogy megtartom, de miután kipróbáltam vele a nyomdázást, már semmiképpen sem akartam túladni rajta.

természetes fény, árnyék
Beszéljünk tehát a lakkról. A színe számomra egy kissé nehezen behatárolható. Lámpafénynél és napfényben inkább melegebb tónusú bordós, nappal árnyékban inkább ciklámenes lilás színe van. A holo hatás lámpafénynél és napfényben is látszik, de nem az az orrbaverősen holo, hanem a visszafogott fajta. Nekem ez a része nagyon tetszik, számomra a legszebb holo lakkok eddig az A-England darabok.
Lépjünk túl azon, hogy a színe teszik-e avagy sem és nézzük, hogy mit tapasztaltam még a használata közben.
Aki találkozott már A-England lakkal az tudja, hogy hagyományos ecsettel rendelkezik, azonban használat közben ezt nem éreztem hátránynak. Állaga közepesen folyós, de nem árt jól lehúzni a felesleges lakkot, mert az ecset néha hajlamos kicsit sok anyagot felvenni. Felkenése egyszerű, de figyelni kell, hogy minél kevesebb ecsetvonást alkalmazzunk, mert viszonylag gyorsan félszárazzá válik és ekkor már egy következő felszedheti az addig felkent lakkot. Ügyesebb lakkozók már egy réteg után is megállhatnak, én általában jobb szeretek két réteget használni. Száradása átlagos, a felülete pedig nem lesz extra fényes, így fedőlakk használatát mindenképpen javaslom.

természetes fény, árnyék

Akik olvasnak már egy ideje tudják, hogy az elmúlt hónapokban sikerült eléggé rákattannom a nyomdázásra, ráadásul ahogy már írtam, a Briar Rose tökéletes lakk nyomdázáshoz is, így két körmömre fehér alapra ezzel került a minta. Alapként a Zoya Purity nevű árnyalatát használtam, a minta pedig a MoYou Explorer 03 számú lemezéről való. Imádom ezt a lemezt, nagyon örülök, hogy sikerült beszereznem, ennek a mintáit használom legtöbbször szerintem.

természetes fény, árnyék

A Zoya lakkról is szeretnék írni pár sort, hátha valaki gondolkodik a beszerzésén. Többször használtam már, így kialakult véleményem van róla.
A Zoya lakkokról már biztosan sok helyen olvastátok, hogy elég picike ecsete van, ez ennél a darabnál sincsen másként, azonban ez nem akadályozta a könnyű használatot. Az állaga azonban már annál inkább!
Nagyon folyós állagú lakkról van szó! Én kedvelem a folyós lakkokat, de ez a darab még nekem is bosszúságot tud okozni, annyira híg.
Fedése attól függ, hogy vékony vagy vastag rétegekkel próbálkozunk. Vékony rétegeket alkalmazva az első réteg borzalmasan csíkos, a második már majdnem jó, de mindenképpen kell a harmadik réteg és még ekkor sem éreztem tökéletesnek a végeredményt. Nekem az jött be, hogy két nagyon vastag réteget kentem fel. A vastag réteget úgy kell érteni, hogy épp csak annyi anyagot hagytam lecsöppenni az ecsetről, ami magától lejött és szinte szétfolyattam a körmömön a lakkot, mindezt tehát két rétegben. Az eredmény így sem tökéletes, mégis jobban tetszik, mint a vékonyabb réteges verziónál, viszont úgy gondolom mindkét esetben jó szolgáltatot tesz egy jó minőségű fedőlakk, ami segít eltüntetni a tökéletlenségeket.
Az üveg 15 ml lakkot tartalmaz, ami eredeti áron 2500-3000 forint körül kapható. Ezt az árat szerintem nem éri meg, én azonban 1250 forintért jutottam hozzá, ha jól emlékszem, így nem bánom, hogy megvettem, mert a fehér lakk fogy itthon a leggyorsabban. Ja, és ha halványabb fehér vonalakat szeretnénk elérni, akkor nyomdázáshoz is használható.

természetes fény, árnyék

Összességében azt mondhatom, hogy az A-England lakkot mindenképpen jó szívvel ajánlom, a Zoya helyett viszont találhatunk sokkal jobbat is. Az én kedvencem még mindig a China Glaze White On White nevű árnyalata.
A Naillandnél több akció is érvényben van szeptember végéig, az A-England lakkokat is megvásárolhatjátok a Mix+Match akció keretében, így akár érdemes lehet többen is összeállni, hogy megszerezzétek a vágyott darabot. Az akcióban most 2000-2100 forint körül tudjátok beszerezni ezeket a lakkokat, ezért az árért 11 ml lakkot kapunk.

közvetlen napfény

ablak előtt, napfény nélkül

ablak előtt, napfényben

Nektek vannak még A-England lakkok a kívánságlistátokon? Tervezitek, hogy kihasználjátok az akciót vagy esetleg meg is tettétek már?

A mai bejegyzést Dynának, a blog legesleglelkesebb kommentelőjének ajánlom sok szeretettel! ;)

27 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. Tényleg szép, csak a színe megosztó kissé szerintem... :)

      Törlés
  2. Nagyon szép lakk, bár nekem már kicsit túl rózsaszín, viszont rajtad mesésen mutat :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, ez a ciklámenes beütés nekem sem a kedvencem. Szerencsére sok esetben látszik inkább bordónak. ;)

      Törlés
  3. Na ez az a lakk, amiről én sem tudom eldönteni, hogy megtartsam-e vagy tovább adjam...rajtad gyönyörű :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Amúgy én nagyon nehezen válok meg különlegesebb lakkoktól, kivéve ha egyértelműen nem áll jól... :)

      Törlés
  4. Nagyon szép árnyalat, még listán van nálam, de annyira nem sürgős a beszerzése :) Nagyon tetszik a minta is. Az A-england lakkok remekül használhatók nyomdázásra.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, fantasztikusan lehet velük nyomdázni! Ráadásul sikerült beszereznem a két kívánságlistás darabot, úgyhogy lassan ők is sorra kerülnek majd! ;)

      Törlés
  5. Nagyon tetszik a nyomdázás! ...mondtam én, hogy ez a lemez is kell nekem! ...bizti beszerzem én a virág fan... :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :)
      Sajnos nagyon sokszor készlethiányos ez a lemez, ha jól láttam még a Moyou oldalán sincsen most belőle. Bár az is tény, hogy általában gyorsan pótolni szokták a hiányokat, úgyhogy megéri résen lenni. Esetleg kérdezd meg a Naillandet az előrendeléssel kapcsolatban, hátha... ;)

      Törlés
  6. Nagyon tetszik a színe, de rajtam nagyon hülyén mutat sajnos :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az ízlésedet figyelve szerintem sem igazán a te színed...

      Törlés
  7. Nagyon tetszik a nyomdázás, szép lett! :)

    VálaszTörlés
  8. A mani csodaszép *-* Nekem a Tristam mellett a másik kedvenc Englandom a mini gyűjteményemből, elég sokszor kenem fel: )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Tristammal kapcsolatban voltam úgy eddig, hogy nem tetszik annyira, hogy megvegyem, erre tegnap láttam róla olyan képeket, hogy teljesen elvarázsolt. Azt hiszem megnézegetem majd újra, ha a Nailland felé járok. Lassan én is érzem az őszt, erőteljesen kezdenek vonzani a mélyebb árnyalatok... :D

      Törlés
  9. Szerintem szeresd, mert jól áll. :) Nagyon jól néz ki fehérrel kombinálva, nyomdázva. :)
    Igaz, nekem is megvan és nem sokat használtam.....
    A Zoya lakkok nekem már rég nagy kedvenceim, én most az őszi kollekciót várom nagyon :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Fú, az őszi kollekció szerintem is fantasztikus lett! Tudnék válogatni bővem, szerintem csak a pénztárcám fog megállj parancsolni. :D

      Törlés
  10. Nem csináltál nagy kedvet a lakkokhoz, kicsi ecset, felszedi az előzőt, csíkos...
    Viszont a mani csodaszép, finom és nőies ezzel a nyomdázással, főleg a gyűrűsujj tetszik!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Zoya-t tényleg nem ajánlom jó szívvel, viszont az A-England jó minőségű, sajnálom, ha félreérthető voltam. Csak nekem van olyan hülye szokásom, hogy szeretem sokáig igazgatni az első réteget, hogy minél tökéletesebb legyen, így feltűnik, ha a lakk viszont nem szereti... :D

      Törlés
  11. Gyönyörű lakk és tökéletes manikűr. Szeretem a bejegyzéseidet :-)

    VálaszTörlés
  12. Azt a... Nagyon szép lett a nyomdázásod! :) Ez a lakk nekem is megvan. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! Örülök, hogy tetszik! :)
      És te mennyire vagy vele jó barátságban?

      Törlés
  13. Jajjjjj, de cuki vagy és én ezt a bejegyzést a hétvégi gyulai út miatt majdnem kihagytam, óóóóóó! :D
    Igen, most végképp eldöntöttem, én is akarok nyomdázni!!!! Ez a fehér lakk meg a briar rose együtt valami csuda kombó, nekem is ki kell próbálnom. Szóval most letörött köröm újra erősít (a többi bitang jó, ma meg is kérdezem majd, h hogy haladsz az Evelinnel, ha fele ennyire ütős, mint nekem, az már szuper szerintem), aztán giga hosszúra növesztem a körmeim és nyomdázni tanulok.
    Amúgy egy ezer éves essence lakk van ma rajtam 6. napja, de majd meglátod, h milyen állapotban. ELKÉPESZTŐEN fasza ez a körömerősítő, csak ennek tudom betudni, minden giga tartós végre rajtam. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A nyomdázásban tényleg szívesen segítek, ha találunk rá helyet és időt! ;)
      Az az Essence lakk pedig annyira szép és én annyira sajnálom, hogy az én bőrtónusommal nem működött, ezért kénytelen voltam elajándékozni anno. Rajtad nagyon szép volt, jóláll! :)

      Törlés
    2. nem fogod elhinni, paranormális dolog, de letörött a tök rövidre visszareszelt körmöm. most konkrétan csutkára kellett levágni, szinte nincs is "körömfehérje" részem. nem értem, belevágtam szombaton a szállodába a fürdőszobaajtóba és azonnal leugrott jó pár mili. :( szóval most növesztek és újra erősítek, bár nem lemezes a töredezés (koppp, kopp), szerintem csak túl erős hatás érte, de azért újra jobban rákeményítek. aztán erre a nyomdázásra visszatérünk, mert végérvényesen beleszerelmesedtem... :D

      köszönöm, szép lakk valóban ez az irreplaceable, kár, h kivonták a forgalomból és nem akarják visszahozni. de soha ne mondjuk, h soha! ;) :D

      Törlés
    3. Szegény! Bár némileg átérzem a helyzeted, mert sorozatosan szakadnak be a körmeim.
      Az Essence-nek pedig sajnos megvan ez a rossz szokása, hogy néha a legkedveltebb árnyalatokat vonja ki a forgalomból. Nem is értem...

      Törlés