2014. március 27., csütörtök

Márciusi körömkihívás - Kedvenc körömdíszítő


Sziasztok!

Ma kivételesen egy második bejegyzéssel is jöttem, mivel ma van Manna márciusi kihívásának utolsó fordulója. Az utolsó téma a kedvenc körömdíszítő.


Megint az a helyzet állt elő, hogy nehéz kedvencnek kikiálltani bármit úgy, hogy még nagyon kevés fajta díszítőeszközt vettem igénybe ezidáig. Ahogy azt már láthattátok, leginkább ecsettel szoktam mintákat készíteni a körmeimre, így abból próbáltam választani díszítőt, amiket másoknál láttam és nagyon tetszett. Így esett a választásom a szegecsekre.


Emlékszem, hogy Eszti 31 napos kihívásánál csak ámultam és bámultam annak idején, hogy mennyire csodás körmöket készít és többek között a szegecses körme is nagyon nagy kedvencem volt. Annak a bejegyzésnek a hatására rendeltem szegecseket, viszont eddig nem próbáltam őket. Most itt volt végre a remek alkalom. Persze az övéhez képest ez semmiség, de nekem tetszik. :)


Felhasznált lakkok:
  • Flormar 424
  • OPI Alpine Snow
  • China Glaze Queen B


Nektek mi a kedvenc körömdíszítő kiegészítőtök? Hogy tetszik az elkészült manikűröm?

Nézzétek meg mit alkottak a többiek! :)



17 megjegyzés:

  1. Hú nekem ez nagyon tetszik! :) Régóta gondolkozok szegecsek rendelésén, most volt időm átgondolni a shopping stop alatt, hogy kell-e nekem, és nagyon várom, hogy április legyen... ;) Kinéztem eBay-en pár körömdíszítő kelléket, nagyon várom, hogy megrendelhessem őket. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. örülök, hogy tetszik! az ebay-en fellelhető körmös cuccok pedig általában tök jók és fillérekbe kerülnek. ezek a szegecsek is onnan valók :)
      a vicces amúgy, hogy szerintem kb. egy éve megvannak a szegecseim és most használtam először :D

      Törlés
  2. Ezek a szegecsek nagyon tetszenek és passzolnak ezekhez a színekhez! Tetszik nagyon!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm szépen, örülök, hogy tetszik a választásom :)

      Törlés
  3. Nagyon tetszik! A színek és a szegecs is, meg úgy az egész együtt is. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. örülök, hogy neked is tetszik, a tiéd is nagyon szuper lett! írtam róla e-mailt :)

      Törlés
    2. Köszi! :)
      Rögtön nézem a mailt.

      Törlés
  4. Imádom ezt a manikűrt, egyszerűen dögös :D
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm szépen! magam se gondoltam, hogy ennyire fog tetszeni nekem is :)

      Törlés
  5. Nagyon vagány lett. Szuperek a színek és a szegecsek is. :)

    VálaszTörlés
  6. Csodás mani, ráadásul illene az egyik tengerészes témájú táskámhoz is :-) Azt hiszem, lementem a keedvencek közé :-)

    VálaszTörlés
  7. Csodaszééép. *.* nekem sokkal jobban tetszik a te variációd, int az Esztié. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. szerintem nemigen lehet összehasonlítani a kettőt, mert egész más lett a stílus, de nagyon köszönöm, örülök, hogy ennyire tetszik! :)
      én amúgy imádom Eszti munkáit is! :)

      Törlés