2014. március 9., vasárnap

Márciusi körömkihívás - Kedvenc technika


Sziasztok!

Ma ismét Manna márciusi kihívása van soron. A mai téma a kedvenc technika. Ez volt az, ami számomra egyszerre könnyű és nehéz is. Könnyű azért, mert szinte bármit választhatok, rengeteg különböző manikűr van már tervbe véve. A nehézség viszont az, hogy egyiket sem próbáltam még, viszonylag kevés ideje foglalkozom a körmöm díszítgetésével az egyszerű festés helyett. Így aztán a kedvencet én most úgy értelmezem, mint másoknál látott egyik kedvenc.


Az utóbbi időben elég sok időigényes manikűrt készítettem, úgyhogy most inkább egy egyszerűbbre vágytam. Ekkor jutott eszembe, hogy már jó ideje tervezem egy Skittlette manikűr elkészítését. Ha esetleg nem hallottatok még erről, akkor itt megtaláljátok a leírását.
Azért tetszik nagyon, mert kis energia- és időráfordítással nagyon mutatós manikűröket lehet készíteni, ezért biztos, hogy még több verzió is szerepelni fog a blogon a közeljövőben. A másik előnye, hogy a sok szép felhalmozott lakkom közül egyszerre többet is használhatok, nagyon sok variációs lehetőséget rejt magában.

Említettem, hogy egyszerű manikűrt szerettem volna készíteni. Természetesen még így is sikerült túlbonyolítanom a dolgot :D

Első elképzelésem az volt, hogy a Golden Rose Rich Color 21-es krém piros lakkot a Golden Rose Jolly Jewels 110-es mákos lakkal és az OPI Honey Rider homoklakkjával párosítom. Ez a fejemben tökéletesnek tűnt, de este mikor felkentem valahogy nem éreztem az összhangot. Reggel lefotóztam, aztán inkább lemostam az arany homoklakkot, hogy valami más kerüljön a helyére.


Második versenyzőként az OPI Tiffany Case homoklakk került a kisujjamra. Ez már sokkal jobban tetszett, de valahogy mégsem éreztem tökéletesnek, ezért gondoltam kipróbálok még egy verziót.



A harmadik változatban az OPI Solitaire homoklakkot festettem a kisujjamra, így egy sokkal visszafogottabb végeredményt kaptam, de mégis ez tetszett most a legjobban. Végre megvolt benne az a harmónia, amit kerestem.



Nektek melyik változat tetszik jobban? Szoktatok skittlette manikűrt készíteni?

Gyanítom, hogy lesznek az enyémnél érdekesebb, izgalmasabb manikűrök a témában, lent megtaláljátok a linkeket. :)


22 megjegyzés:

  1. Szerintem a 3. lett a leginkább összepasszoló :) Én is szeretem a különböző textúrákat keverni egy manikűrön belül :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. akkor egyetértünk :)
      igen, annyira jól tudnak mutatni ezek egymás mellett...

      Törlés
  2. Nekem az 1-es verzió a favorit :) Lehet én is megcsinálom magamnak egyszer annyira megtetszett :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. amúgy nekem is nagyon tetszett volna, csak valahogy úgy érzem, hogy a mákos lakk inkább hideg tónusú, az arany meg meleg, ezért ütötték nagyon egymást szerintem... de lehet, hogy ez a hideg-meleg tónus dolog csak az én fájásom... :D

      Törlés
  3. Én még sosem csináltam ilyen manikűrt, de szerintem ki fogom próbálni. Nekem is a 3. tetszik legjobban. Szép lett nagyon! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. érdemes kipróbálni, mert egyszerű, de nagyon mutatós és persze rengeteg lehetőség van benne :)

      Törlés
  4. Nekem az első változat tetszik a legjobban, nagyon jól ki lett találva. :D
    Egyébként kaptál tőlem valamit, ha gondolod, örülnék, ha kitöltenéd. ^^
    http://pinkhiena.blogspot.hu/2014/03/ismerjuk-meg-egymast.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm, örülök, hogy tetszik :)
      és persze a jelölést is, de azt már említett nálad is ;)

      Törlés
  5. Nagyon tetszik, legyen szó bármelyik változatról is! :)

    VálaszTörlés
  6. Én inkább az első és a harmadik verziót választanám, de a második sem rossz :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. az tuti, hogy a második nem egy kis szolid változat :D

      Törlés
  7. Nekem az első a legszimpibb, bár bevallom, h én feketével (mondjuk sand változattal) kentem volna ki a kisujjam. Színében persze az sokkal unalmasabb, illetve úgy már biztos nem definiálható ilyen speckó lakkozási technikának, de azért megírom, h nekem az lenne a befutó. És annyira nagyon, h asszem végre fel KELL kennem ezt a mákostésztás pipacs lakkot, hónapok óta vár a felavatásra és így fogom. Szóval köszönöm a tippet! ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. szerintem abszolút nem lenne unalmas feketével, sőt a mákos lakk fekete glittereihez éppen nagyon jól passzolna, de nekem nincs itthon fekete homoklakkom és mindenképpen azzal akartam párosítani... szóval az ötlet nagyon tetszik, úgyhogy hajrá! :)

      Törlés
  8. Szép mind a három, de nálam az első a nyerő kombináció. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. érdekes, hogy mennyien mondtátok, hogy az első tetszik legjobban :)

      Törlés
  9. Nagyon szépeket alkotsz, tetszik! :)
    Jelöltelek egy játékban http://mymoment24.blogspot.hu/2014/03/ismerjuk-meg-egymast.html

    VálaszTörlés