2014. március 14., péntek

Márciusi körömkihívás - Kedvenc glitteres lakk


Sziasztok!

Ma a márciusi kihívás 3. fordulójához érkeztünk, a téma a kedvenc glitteres lakk. Erre a témára már az első percben tudtam, hogy mit fogok elkészíteni, aztán mégse úgy lett :D


Kedvenc glitteres körömlakkom a tavalyi Euro Centrale kollekcióban megjelent OPI polka.com. Ez a lakk csodásan mutat lilán, kéken, rózsaszínen egyaránt, de nekem legjobban halványlilán és sötétkéken tetszik. Ezért úgy gondoltam, hogy sötétkék lesz a középső és a gyűrűs ujjam, a többi pedig halványlila és mindre felkenem a glitteres lakkot. Hát ez nem pont így történt...

Az úgy volt (remélem érzitek a mellébeszéléses hangsúlyt :D), hogy elkezdtem felkenni az OPI You're Such A Budapest nevű halványliláját és ki kellett volna hagynom a helyet a sötétkéknek. Már a gyűrűsujjamnál tartottam, amikor észrevettem, hogy ezt bizony elszúrtam (hogy csúnyább szót ne használjak :P). Így jár, aki elbambul... Aztán már nem volt kedvem lemosni, úgyhogy maradt az egész lila. Így már soknak éreztem volna a glittert az összes körmömre, ezért csak kettőre került fel.


Egyébként nagyon tetszik, mert annyira tavaszias, már jólesnek ezek a pasztell színek végre. Az pedig meglepő számomra, hogy ez a lila lakk jobban viselkedik, mint amikor megvettem. Az elején kellett három réteg belőle, hogy normálisan nézzen ki, most viszont már teljesen jól működött két réteggel. Úgy tűnik az állás jót tett neki. Most már kezdem érteni, hogy miért lehetett annyi vegyes véleményt olvasni róla. Én személy szerint imádom ezt a lakkot, csodaszép színe van, de tudom, hogy nem mindenki rajong érte. Megragadt bennem, hogy Zsozsó például ki nem állhatta és öntött bele másik színt, hogy elviselhető legyen számára :D


A végére még egy vakus kép:


Nektek hogy tetszik ez a kombináció? Megvettétek valamelyik lakkot? Tudtátok, hogy a polka.com tökéletes mását kihozta a Flormar GL09 kóddal?

Lessük meg azt is, hogy a többiek mit alkottak erre a körre!

8 megjegyzés:

  1. Nagyon szépek ezek a lakkok :) igazi tavaszias színek :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szép, szerintem nem baj, hogy az egész lila lett :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. igen, nekem is tetszik így is, de sötétkéken is iszonyú jól mutat ez a fedőlakk! :)

      Törlés
  3. Csini, tényleg jól mutat ezen a halvány lilán. :) Én sajnálom rá a 3000 Ft-ot, ezért egyszer kevertem egy hasonló franken lakkot. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. igen, megértelek, bár "csak" 2200 Ft-ot fizettem érte. ezért is írtam a végén, hogy a Flormar kijött a tökéletes hasonmásával, ami töredékébe kerül. azt már szerintem megéri megvenni, ha valakinek tetszik ez a fedőlakk... :)

      Törlés