2014. március 24., hétfő

Avon - Racy


Sziasztok!

Remélem nem unjátok még az Avon lakkokat, mert ma ismét közülük mutatok egyet. A lakk a Racy nevet viseli és a Nailwear Pro+ vonalból való. Ahogy már említettem korábban, ebbe a családba tartoznak az Avon tartós lakkjai.


A Racy egy bordó árnyalat, de az a fajta, ami inkább lilásan, mint pirosasan bordó. Remélem értitek mire gondolok... :)


Az ecsete a szokásos Avon ecset, vékony és lapított, rájöttem, hogy én ezt a fajta ecsetet kedvelem a legjobban, mert nagyon könnyű használni, viszont nem túl széles, ezért a kisujjamon is kényelmesen tudok vele lakkozni.


Az állaga folyós, de ezt az Avon lakkok esetében már megszoktam. A teljes fedéshez két réteg szükséges, az első réteg is befedi a körmöket, de látszik rajta, hogy nem elég, kell a második is. A lakk elég gyorsan szárad és könnyű a körmök körül letakarítani, ha hibát vétünk.

Korábban telefonnal készült kép

Iszonyú nehéz ezt a lakkot fotózni, a fényképezőgép lencséje sokkal pirosabbnak látja, mint amilyen valójában. A lilásabb beütését - ami néha előjön - nem is sikerült elkapnom, így kerestem a neten egy képet, ami szerintem élethű. Egyébként a netes képek alapján úgy látom, hogy legtöbbeknek szintén nem nagyon sikerült élethűen visszaadni a színét...

Forrás

Szerintem szuper lakk, csodásan terül, jó a minősége. Bátran ajánlom mindenkinek. Beszerezhető a szokásos módon Avon katalógusból. Ára a jelenleg futó kampányban 829 Ft.

7 megjegyzés:

  1. Nagyon dögös, tetszettek a képeid is!

    VálaszTörlés
  2. Szuper kis bogyós gyümis beütése van, kis cuki árnyalat :D
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. én mondjuk nem biztos, hogy cukinak mondanám... :D

      Törlés
  3. Imádom az ilyen színeket. :) Csodaszép. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. igen, tényleg gyönyörű és még a minősége is szuper! szeretem az ilyen párosítást :)

      Törlés