2014. november 19., szerda

Moyra - Avril


Sziasztok!

Ma a Moyra őszi Gel look kollekciójának egyik darabját, az Avril nevű árnyalatot mutatom meg Nektek. Jó pár hete lefotóztam már, de akkor annyira nagy dömping volt a róla szóló tesztek tekintetében, hogy inkább elhalasztottam a bejegyzés közzétételét. Most viszont eljött az ő ideje és bizton állíthatom, megérdemli, hogy én is szenteljek neki egy egész bejegyzést, mert nagyon különleges darab.


Kezdem a technikai dolgokkal. Az ecsete a szokásos Moyra ecset, lapított és egyenesre vágott, viszonylag jól kezelhető. Az állaga elég vastag, kicsit talán sűrűbb annál, mint amivel én könnyen tudok dolgozni, de egyáltalán nem kezelhetetlen. Teljes fedéshez mindenképpen kell a két réteg, mert az első réteg - bár majdnem jó, mégis - kiált egy második után, hogy tökéletes legyen. Száradása elég gyors, bár e témában teljesen megbízható véleményt általában nem tudok mondani, mivel az esetek 99 százalékában kenek a lakkokra Seche Vite-t, így csak azt tudom állítani, hogy a fedőlakk előtt már nagyjából száraznak tűnt.


A szín meghatározásával megint bajban vagyok. Először azt gondolná az ember, hogy lilás alapot fog látni a körmein, mivel az üveg nyakán látható vékony alapszín erre enged következtetni. Aztán felkenjük a körmeinkre és ebből a lilából bizony semmi nem látszik. Ha nagyon szigorúak akarunk lenni, talán tényleg akkor mondjuk ki az igazságot, ha az alapot barnának nevezzük. Viszont nem egy snassz barnával van dolgunk, hanem egy olyannal, ami a fényben egyszerűen életre kel. Őszies színű, csillogó pelyheket tartalmaz, amitől egy őszi varázslat, amit a körmünkön láthatunk. Érdekes, hogy nálam inkább a bordóba hajló arcát mutatta meg, de ha teljes képet szeretnétek látni a lakkról, akkor látogassatok el Edina és Rita blogjára is (ha másra nem is, az összezavarásotokra mindenképpen jó lesz, mivel mindenkinél másképp néz ki :D).



Edina bejegyzésekor egyébként páran elkezdtünk tanakodni, hogy vajon elő lehet-e csalogatni ebből a kis lakkból a lila színt, ha lila alapra kenjük fel. Jelentem, nekem nem sikerült, pedig kb. ötféle lila lakkra kentem fel. Az igazság az, hogy túl jó a fedése szerintem ahhoz, hogy láttatni engedje az alatta lévő színt. Szinte ugyanúgy nézett ki mind az öt különböző alapszínre kenve, így erről a próbálkozásról végül nem készült fotó. :)

Az első képek egyébként nappali árnyékos fényben, vakuval készültek.

szobában, ablak előtt, vakuval készült kép

Volt olyan szerencsém, hogy a lakk viselésének második napján kisütött a nap, így meg tudom Nektek mutatni, hogy mi az ami miatt a legjobban lehet imádni ezt a kis lakkot, a maga 450 (!) forintos árával. 
Zárójelben jegyzem meg, hogy döbbenet számomra, amit a Moyra az utóbbi egy évben véghezvitt. Izgalmasabbnál izgalmasabb kollekciókkal és árnyalatokkal rukkolt elő, az Avril mellett másik nagy kedvenceim a Silk Nude vonalból a Berlin és a New York árnyalatok. Egyszerűen fantasztikusan ők is. Zárójel bezárva. :D

közvetlen napfényben készült kép

Összességében azt mondhatom, hogy nem vállal túl nagy kockázatot az, aki kipróbálja ezt a lakkot, hisz az ára verhetetlen, a minősége nagyon rendben van, a színe pedig különleges.

Tudom, hogy sokan szeretitek a Moyra lakkokat, ezt az árnyalatot beszereztétek? Ha igen, mi a véleményetek róla?


26 megjegyzés:

  1. Nekem az Audrey van meg, az bronzosabb barna. Ez is szép, ennyire világosnak (hehe) még nem láttam senkinél. Nálam a fedőlakk elrontotta a fényes hatást (Moyra gyémánt), úgyhogy anélkül kentem újra. Állaga miatt nagyon gyorsan fogy az üvegből és szerintem eléggé kell trükközni a felvitelével, hogy szép legyen, ne kenjem össze magam. De mindenképpen megérte, ha gyakrabban viselnék sötétebb színt, megvettem volna mindkettőt. A Silk Nude vonalból nekem is megvan a New York, de mivel látatlanban vetettem, nem mertem többet választani. Majd ha hozzánk is elér a boltba vagy én megyek messzebbre, akkor tuti veszek belőle, mert nagyon tartósak!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jajj, annyira jók lettek ezek az új Moyra lakkok! Az Audrey is fantasztikus! :)

      Törlés
  2. Meghoztad a kedvem ehhez a lakkhoz, este fel is kenem mind a tíz körmömre, mert csak úgy unatkozik szegény a dobozában. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt pedig nyilván nem hagyhatod! ;)
      Felkented végül? Mi lett a véleményed róla? :)

      Törlés
  3. Nekem is megvan, és bekerült az őszi top 5-10-be. :) Mondjuk idén ősszel annyira nem hordtam "őszies" dolgokat, ki tudja, majd télen. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megértem, hogy szereted és szerintem abszolút megállja a helyét télen is! :)

      Törlés
  4. Tényleg mindhármunkál másmilyen ez a lakk, ez nagyon vicces :D Viszont mindegyik képen tetszik, és ez a lényeg :) Igazi őszi csodalakk ez :) A kedvenc őszi lakkok közé nálam bekerült :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg gyönyörű lakk, érthető, hogy kedvenc lett! És szerintem Nálad láttam először. ;)

      Törlés
  5. De gyönyörűek a képeid! *_*
    Nagyon szép lakk, csodásan mutat rajtad. :)

    VálaszTörlés
  6. Egyszerűen csodálatos ez a szín! Ilyenkor kicsit elszomorít, hogy itt nem kapható ez a kollekció, de talán majd belefutok valahol..... (-:

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem tudsz valakit megkérni, hogy vegye meg Neked? Ha megéri postaköltséggel együtt is neked, akkor akár még én is el tudom intézni. :)

      Törlés
  7. Gyönyörű ez a lakk, de az Opi black cherry chutney-ja nagyo hasonlít hozzá, így ő nekem kimarad.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az az OPI is gyönyörű, de szerintem sokkal lilásabb lehet a képek alapján. :)

      Törlés
  8. Bár kicsit sötét az általam kedvelt színekhez képest, de ez nagyon tetszik. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha egyszer a sötétebb lakkok felé fordulnál, akkor érdemes a Moyra lakkok közül választani. Olcsók és jók is nagyon az utóbbi időben. :)

      Törlés
  9. Gyönyörűséges! *.* Nekem most nálad tetszik a legjobban. Tegnap mikor elolvastam a bejegyzésedet, úgy éreztem, ezt nekem is meg kell venni (és egyúttal felrúgni a lakkstop fogadalmamat^^), aztán megnéztem a többiekét is, ott már nem igazán éreztem ezt a wow-eznekemkell hatást, most ismét visszatértem hozzád, és ismét azt érzem, hogy kell. :D Alapvetően az volt a gondom vele (meg az Audry-val), hogy eléggé őszies színek, aminek lassan vége, így idén már nem valószínű, hogy használnám, jövőre meg úgyis lesznek új lakkjaim, amiket épp használni fogok, szóval egyáltalán nem használnám ki. Most viszont úgy érzem, ezt a szépséget még télen is szívesen hordanám. :) Hm... azt hiszem, nemsokára teszek egy utat a körmös szaküzlet fele, hátha hozzánk is megérkezett. (Persze, lehet, hogy hozzánk nem - vagy még nem- jutott el, akkor meg felesleges a dilemmám. :D)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem a télhez is teljesen passzol. Remélem sikerrel jártál. Kíváncsi vagyok, végül hogy döntöttél. ;)

      Törlés
  10. Épp ez van a körmömön, és imádom ^^

    VálaszTörlés
  11. Ú, a tökéletes különleges őszi lakk, teljesen beleszerettem.. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Érdemes tenni vele egy próbát, mert kicsi a kockázat. ;)

      Törlés
  12. Ki kellene már próbálnom ezt a lakkot... Hetek óta áll a dobozban...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nálam is sokáig állt, de tényleg érdemes felkenni, mert az üvegen keresztül nem feltétlenül jön át, hogy mekkora csoda is kerül a körmeinkre. :)

      Törlés