2014. augusztus 2., szombat

Zoya Carter, Zoya Liberty és OPI Honey Rider


Sziasztok!

Ma csodálatos lakkokat hoztam nektek, amikhez ráadásul elég kedvező áron jutottam hozzá. A Zoya lakkok nagy kedvenceim, viszont a készletemben az alapszínekből a legtöbb már megtalálható, ezért náluk inkább a különlegesebb lakkokra utazom. Így kerültek hozzám a Carter és a Liberty, akik mellé az OPI Honey Ridert kentem fel, lejjebb az is kiderül, hogy miért.


Én is azok táborába tartozom, akik imádják a homoklakkokat, egyszerűen nem tudom őket megunni. Amikor a Zoya Dream őrület elkezdődött - még jóval azelőtt, hogy a Naillandben kapható lett volna a Zoya márka - akkortájt futottam bele a Zoya homoklakkjaiba, amikből egyből három, a Carter, a Liberty és a Sunshine is felkerült a képzeletbeli listámra. A Carterrel kapcsolatban Edina bejegyzése csak még jobban megerősítette bennem, hogy szükségem van rá, viszont a Liberty esetében kicsit bizonytalan voltam, féltem, hogy ebben is lesz épp annyi zöldes árnyalat, ami miatt már nem fog tetszeni (ahogy például a Lovely türkizkék homoklakkja sem tetszik egyáltalán). A fellelhető színminták és élőben maga a lakk is meggyőztek ennek ellenkezőjéről, és keresgélés közben belefutottam ebbe a manikűrbe, amiről már akkor tudtam, hogy valamilyen formában el kell majd készítenem, hiszen egyszerűen csodálatos. Így került tehát a mai bejegyzésbe a Zoya lakkok mellé a Honey Rider.


Először kezdjük a Carterrel. Gyönyörű a színe, lila is, homoklakk is, így mindenképpen kellett nekem. Két rétegben tökétesen fed, gyorsan is szárad, bár az első réteg elég ijesztő volt, ott arra tippeltem, hogy kell majd egy harmadik réteg is, de szerencsére nem így lett. Az üvege megegyezik a Zoya egyéb lakkjainak üvegével, a kupak viszont matt, gumis érzetű, ezzel jelezve, hogy eltérő finisű lakkról van szó. Az ecseténél úgy tűnik, mintha kicsit lapított lenne, mert bizonyos szögben kiemelve szélesebb, mint már szögnél, de ez lehet, hogy csak természetes folyamat eredménye egy hengeres ecsetnél a sűrűbb lakk miatt. Figyelni kell a felvitelnél, mivel az ecset hajlamos túl sok anyagot felvenni, jól le kell húzni az üveg nyakán, mert félő, hogy lecsöppen, amikor nem számítunk rá, ezzel pedig elrontja a lakkozást. Mindent egybevetve egy fantasztikus homoklakkról beszélhetünk, ami mindezek felett még tartósnak is bizonyult.

Következzen a Liberty. Ahogy említettem, az ő színével kapcsolatban voltak kételyeim az elején, de mivel egyre inkább próbálok olyan lakkokat is használni, amik kicsit másabbak, mint a megszokott színeim, ezért mindenképpen úgy éreztem, hogy nagy szükségem van rá is. Fedésben az első réteg jobb, mint a Carter, de a végén ugyanúgy két réteg szükséges, így azt mondhatom, hogy tulajdonságaiban nagyjából megegyezik a két lakk, nyugodt szívvel tudom őket ajánlani. Annyit még meg kell jegyeznem, hogy sajnos a Liberty színét nem sikerült élethűen elkapnom, a képeken látottnál valamivel sötétebb, viszont határozottan van benne egy kis zöldbe hajlás, kicsit teal-es szín, remélem értitek. ;) Itt található színminta, ami szerintem a legjobban visszaadja, milyen is ő valójában.



Az OPI Honey Riderről eddig még nem volt szó a blogon, aminek két igen egyszerű oka van. Az egyik, hogy bár megjelenésekor - valamivel több, mint egy éve - még úttörőnek számított, azóta arany homoklakkok tömkelege öntötte el a világot és ezzel a magyar piacot is, így úgy gondolom, hogy az ára miatt neki bizony csökkent a népszerűsége a vékonyabb pénztárcával rendelkező lakkimádó lányok körében, hisz a rajta megspórolt pénzt más lakkokra lehet költeni...
Másik oka egész egyszerűen az, hogy ritkán használom. Akik régebb óta olvasnak, azok talán tudják már, hogy nem vagyok az arany szín nagy barátja, önmagában nem is viselem el magamon, viszont vannak bizonyos manikűrök, amik megkívánják. A mai is éppen ilyen.
A lakk maga egyébként fantasztikus, a körmeimen egy rétegben láthatjátok és nem is éreztem szükségét egy második felkenésének, ami nálam nagyon ritka. Hihetetlen gyorsan szárad, tartós is, így kb. minden olyan tulajdonsággal rendelkezik, amit egy jó minőségű lakktól elvárunk. Itt jön a képbe az ára és a beszerezhetősége. Müllerben, Marionnaudban, illetve Douglasban már nem hinném, hogy meg lehet találni, hiszen tavalyi kollekció volt, így marad a budapesti Hungária körúti üzlet, ahol esetleg még fellelhető pár darab, illetve a szombathelyi mukorombolt.hu, ahol biztosan van még belőle, viszont itt a szállítási költség miatt csak akkor éri meg rendelni, ha a rendelési érték eléri a 10 ezer forintot, efölött ugyanis ingyenes a szállítás. Cserébe bőven a bolti 3.000 forint alatt, pontosan 2.200 forintért lehet egy OPI lakkot megvásárolni. Ha pár barátnő / lakkimádó leányzó összeáll, már meg is van a 10.000 forintos rendelési érték.
Természetesen elég sok alternatívája van ennek a lakknak, nyilván ti is fel tudnátok sorolni nem is egyet, viszont én most egy konkrét lakkra szeretném felhívni a figyelmeteket. Szintén az ötletadó manikűr hatására kezdtem el nézegetni színmintákat a Zoya Tomoko nevű homoklakkjáról, amivel kapcsolatban végül arra a következtetésre jutottam, hogy nincs akkora eltérés a Honey Rider és közte, hogy égető szükségem legyen rá, viszont a képek alapján (plusz élőben az üvegben összehasonlítva) azt kell mondjam, hogy talán egy árnyalatnyival közelebb áll a pezsgőszínhez, de tényleg csak annyival, hogy a kettő megléte szerintem szükségtelen. (Természetesen ha valaki az arany minden árnyalatát imádja halmozni, az most nyugodtan küldjön el a fenébe, meg fogom érteni, hisz én is vagyok így egy pár színnel... :D)


Mindenképpen ki szerettem volna fedőlakkal is próbálni őket, mivel a Carter és a Liberty is azt sejtette, hogy még egy plusz mélységet fognak kapni tőle. Ez így is lett, két réteg fedőlakkal értem el a vágyott hatást és azt kell mondjam igazán gyönyörűek. Önmagukban és fedőlakkal egyaránt. A Honey Rider ellenben fedőlakk nélkül sokkal jobban tetszik, így őt nem hiszem, hogy máskor lekenem majd vele, illetve talán a mintás körmöm is egy árnyalatnyival jobban tetszett fedőlakk nélkül. Viszont ha a komplett manikűrt nézem, akkor szerintem fedőlakkal jobban mutat, mint nélküle, pedig az eredeti verzió is tetszik.





Hú, úgy érzem kicsit hosszúra sikerült ez a bejegyzés, de a végére hagytam a legjobb részt. A Zoya lakkok ára 2.500 forint (várjatok még, nem ez a legjobb... :D), azonban a Carter, a Liberty és még a Tomoko is szerepelnek a "második -50%" akcióban, aminek a lényege, hogy egy teljes árú Zoya lakk vásárlása esetén, ezek közül bármelyik féláron vásárolható meg, hozzám is így kerültek ezek a kis gyönyörűségek. :)
Az akciós lakkokat itt találjátok meg, szerintem mindenképpen érdemes köztük körbenézni.

Ti hogy álltok a homoklakkokkal? Szeretitek őket vagy unjátok már esetleg? Fedőlakkal is ki szoktátok próbálni?


31 megjegyzés:

  1. Ez az egyik mani a blogger talin beleégett az agyamba, azóta sokszor eszembe jutott: D kedvencem *-* Sose próbáltam fedőlakkal a homok hatást, valamiért idegenkedem tőle, de én is szeretem őket ^_^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. örülök, hogy ennyire tetszett! :)
      korábban én se nagyon kentem le őket fedőlakkal, de a Carter esetében látszott, hogy úgy még sokkal többet ki lehet hozni belőle, egy mélyről jövő csillogást!

      Törlés
  2. Szépséges manikűr! Csak fedőlakkal tudom a homok lakkokat hordani, szerintem a csillogásuk akkor még kifejezettebb. Nagyon tetszik ez a lila szín :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm! és igen, valószínűleg igazad van ebben. szerintem is gyönyörű ez a lila árnyalat, ezzel a csillogással meg aztán főleg! :)

      Törlés
  3. A manikűröd jobb, mint az eredeti. ;) Nagyon harmonizálnak a színek, és ezáltal az összhatás is a helyén van. :)

    VálaszTörlés
  4. Gyönyörű színek, és szuper manikűr :) Nem próbáltam még fedőlakkot a homoklakkok fölé, de biztos ki fogom úgy is próbálni őket, mert tetszik az úgy létrejövő csillogásuk is :)

    VálaszTörlés
  5. Szuper manikűr lett, nagyon tetszik!
    Én jobb szeretem a homoklakkokat egy réteg fedőlakkal viselni, az érdessége úgyis érezhető, csak nem olyan durva

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm, örülök, hogy tetszik! sok mindenkinél olvastam már, hogy jobb szereti fedőlakkal viselni őket, én alapvetően imádom a homoklakkokat saját magukban, de itt most sokat dobott rajtuk a fedőlakk... :)

      Törlés
  6. Fedőlakk nélkül eszméletlen jók együtt! Carter a kedvencem! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. gondolhattam volna, hogy neked jobban fog tetszeni fedőlakk nélkül ;)

      Törlés
  7. Gyönyürűek a lakkok és a manikűr is mesés lett *-*

    VálaszTörlés
  8. mind a három homoklakk szép.
    a carter nagyon különleges,nőies szín,libery méginkább szebb. már nekem is kéne egy-két zoya homoklakk,pl. a sunshine az amire nagyon vágyom...perpillanat.
    az opi nekem is megvan,az arany lakkokka én isl úgy vagyok mint Te. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. a sunshine-t is megvettem és fantasztikus ő is. pont az az árnyalata a kéknek, amit leginkább kedvelek! :)

      Törlés
  9. Jaj, ez a lila Zoya mennyire szépséges ^^

    VálaszTörlés
  10. Szerintem is nagyon jól sikerültek ezek a lakkok. Én is szeretem a homoklakkokat, de kísérletezni már kevésbé merek velük! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. pedig tényleg nem nagy dolog rákenni egy fedőlakkot és egészen más végeredményt kapunk ;)

      Törlés
  11. Végre itt a Jázminos manikűr! Már instagramon is imádtam, még mindig gyönyörű :D

    VálaszTörlés
  12. Jobb, mint az eredeti! Talán mert világosabb. Nekem annyira nem kedvencem a sand finish, de persze van jó pár minden márkából és mivel hamar fogynak, nem fognak rám romlani :) Ez az arany nem is annyira arany, még nekem is tetszik, főleg így, hogy nincs 10 körömre kenve.
    Nekem fedő nélkül jobban bejön, de én is szoktam néha kenni fedőlakkot a homoklakkra, főleg ami nem matt lakk.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm szépen, nagyon jólesik, hogy ezt írod!
      a homoklakk meg hát... ízlések és pofonok :)

      Törlés
  13. Csodás mind a három lakk külön-különés együtt is, és a minta is szuper. :)

    VálaszTörlés
  14. Válaszok
    1. a színválasztás mondjuk nem saját találmány ;)

      Törlés