2014. augusztus 6., szerda

piCture pOlish Monroe


Sziasztok!

Ma ismét egy piCture pOlish lakkot mutatok. Egyszerűen nem bírok betelni velük. Emlékszem, amikor az A-England lakkok megjelentek Magyarországon a Naillandnél, úgy vitte őket mindenki, mint a cukrot, mintha legalábbis filléres dolgokról lenne szó. Én akkor abszolút nem értettem a felhajtást, azt hogy egy ilyen drága lakkot miért kell ennyire körülugrálni. Az A-England márka azóta sem került be nálam a legnagyobb kedvencek közé, de persze van pár lakkom tőlük, amit nagyon szeretek. Most viszont valami hasonlót érezhetek én a piCture pOlish márkával kapcsolatban, mint ami akkoriban az A-England körül volt. Kérlek nézzétek ezt el nekem, és ha unjátok már ezeket a drága lakkokat, akkor inkább zárjátok be az oldalt, mert ma megint egy gyönyörűség van terítéken, mégpedig a Monroe.


Több helyen láttam már róla bejegyzést, többek között Reninél, Katynél és Edinánál is, de végül Zsozsó írása adta meg a végső lökést, hogy márpedig erre a lakkra nekem szükségem van. Annyira elragadóan áradozott róla és szinte a teljes véleményével egyetértek.



A Monroe egy lilás tónusú középbordó színű, jelly alapú, holo pelyhekkel teletűzdelt csoda. Először furcsa volt, hogy a nyár kellős közepén egy ilyen sötét lakkot szeretnék a körmeimen látni, de egyszerűen nem lehetett neki ellenállni. (Rájöttem, hogy akaratlanul is többször nyúlok világos lakkok után, ha jó az idő, pedig eddig azt hittem, hogy engem nem befolyásol az időjárás vagy az évszakok a lakkválasztásban...)



A lakk nagyon könnyen kezelhető, fantasztikus az ecsete, csodás az állaga, nagyon szépen és könnyen terül. Zsozsó azt írta, hogy neki három réteg kellett, s mivel vékony rétegeket használ, ezen nem is lepődtem meg. Nálam két réteg elég volt úgy, hogy az első viszonylag vékony, a második viszont inkább vastagabb, épp annyira, amivel a teljes fedés elérhető. Nagyon gyorsan száradt és eszméletlen fényes a végeredmény, ezért nem is kentem rá fedőlakkot. Lemosása rendkívül egyszerű és az esetlegesen félrement lakkot is gyerekjáték eltávolítani.


Megnéztem mennyire hasonlítanak a Zoya Payton nevű lakkjával, mivel tudom, hogy rá is sokan fenik a fogukat, de azt kell mondjam, teljesen különbözőek. Ha egymás mellé tesszük őket, akkor a Monroe inkább bordó, míg a Payton inkább lila. Ha szeretnétek látni az eltérést, akkor ismét csak Edina bejegyzését tudom ajánlani.

A végén pedig el kell mondanom, hogy ha csak egy piCture pOlish lakkot választhatnék az összes közül, akkor biztosan a Monroe-t választanám. Nagyon jól passzol bármilyen alkalomhoz, elegáns és sportos öltözékhez egyaránt el tudom képzelni. Fantasztikus a minősége és egyszerűen gyönyörű! Bátran ajánlom mindenkinek, akit a húzós ára nem rettent el. Megvehető a Nailland standjánál vagy megrendelhető innen.

Nektek hogy tetszik? Szeretitek a bordó lakkokat? Nektek melyik piCture pOlish a legnagyobb kedvenc vagy a legnagyobb álom?

22 megjegyzés:

  1. Gyönyörű, még ez az egy PP lakk ami kivánságlistás: ) Nekem valamiért az England jobban tetszik, bár nem sok összehasonlítási alapom van 3-3 lakk mellett. Ettől függetlenül én úgy gondolom mindkét márka túl van kicsit árazva...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. és élőben még szebb, de gondolom Reninél láttad már, így ezt nem kell hosszan taglalnom. ;)
      amúgy nem mondom, hogy az a-england lakkok nem csodásak, csak ott van olyan, amit nem vennék meg újra, sőt gondolkodom, hogy eladjam-e vagy sem (kettő ilyen is van...)
      viszont a pp lakkjaim közül egy sincs, amitől megválnék. még a jade sem, mert lehet, hogy kitaláltam hogyan fogom használni ;)
      amúgy melyik három van meg végül? az electric dream, a cosmos és a freya's cat?
      abban viszont abszolút egyetértek, hogy horror az áruk, de amíg így is viszik őket, mint a cukrot, addig hülye lenne a gyártó nem meglovagolni ezt a lehetőséget. valószínűleg mi is így tennénk a helyében...

      Törlés
    2. Melyik két Englandtól válnál meg???*-* ED, de az Flórához átvándorol, a Majesty, és Reni megelőlegezte a Cosmost, de a Freya's Cat is listás volt, de lekerült: )

      Törlés
    3. a briar rose és a her rose adagio. bár a briar rose már kb. harmadszorra van a lábkörmeimen és ott nagyon tetszik, szóval az lehet, hogy marad. a her rose adagio viszont egyelőre kicsit idegennek hat rajtam felkenve. nem tudom, olyan fura. de mivel nagyon sokat hallani, hogy milyen jól lehet velük nyomdázni is, ezért lehet, hogy végül mégis maradnak... iszonyú nehezen válok meg lakktól... :D

      Törlés
  2. Hmm, nagyon tetszik!! Őszre lesz nekem tökéletes, ha még akkor is tetszeni fog :). A-Engladból kb. kettő tetszik, egyik a kék holos Nurejev, másik meg ami barnás és lebegnek a holo csillámok felette, Briarwood a neve, azt hiszem. PP lakkokból még mindig a Brigdet a kedvenc, bár hétköznapra néha túl soknak érzem, úgyhogy gyakrabban nyúlok az O'Hara után. Citrust meg a Whimsyt tervezem még megvenni, csak fogyasztom a jelenlegi állományomat egyelőre.
    Az, hogy egy lakk túlárazott, hát igen, megtehetik. Ha még 3 év múlva is ugyanilyen lesz az állaga, azt mondom, nem is drága. Pl. az OPI-k sok évet kibírnak, hiába drága, nekem megérte emiatt megvenni azt a pár darabot.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. a Nureyev szerintem is az egyik legszebb AE lakk, a Briarwood megvételén pedig én is gondolkodom. nagyon tetszik, csak félek, hogy nem fog passzolni a bőrtónusomhoz... mindegy, ezen még agyalok majd egy sort.
      a Bridget tényleg gyönyörű, olyan mintha tüzes lenne szerintem, megértem, hogy szereted, nekem az O'Hara mégis kicsit jobban tetszik. a Whimsy-t csak ajánlani tudom, viszont a Citrus... rákerestem, na az nagyon vad! :D
      amúgy azt gondolom, hogy ha olcsóbban is lehetne kapni ezt a minőséget / különlegességet, akkor nyilván azt vennék többen...

      Törlés
    2. Igen, a Citrus eléggé retinaszaggató, de igazából mikor mutattam a Bridgetet férjnek, akkor mondta, hogy nehogy egyet vegyek, mert akkor kell postaköltséget fizetni. Erre elkezdte nézegetni a többit és kiszúrta a Citrust. Hogy az milyen jó. OK, mondom, legyen, persze elfogyott, maradt az O'Hara. majd következő körben :)
      Ja, meg a Kryptonit (így írják) is nagyon tetszett neki, de mondtam, hogy gondolkodjunk praktikusan. Egész elképedtem, hogy megnézett egy lakkos oldalt :) Mondtam neki, hogy vannak ám olcsóbbért is lakkok, nem kell PP-ban gondolkozni a 7000 Ft miatt.
      Nekem még belefér a Citrus, egyelőre hordhatok munkahelyre amit akarok.

      Törlés
    3. jó is az ilyen férj a háznál... :D
      a munkahelyekkel szerencsére nekem is szerencsém volt eddig, remélem ezután is így lesz ;)

      Törlés
  3. Reninél is azért sírtam,hogy a régi változatot akarom,mert az sokkal sötétebb,vörösesebb volt,míg ez ahhoz képest lilás. Sajnos még mindig sehol sem találok,szóval ha valaki lát esetleg régit és jelezné, akkor meghálálnám.. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. jajj, az olyan rossz, amikor az ember fejébe befészkel egy gondolat és nem tudja megvalósítani a vágyát...
      bevallom, képek alapján nekem ez a verzió sokkal jobban tetszik. a másik nekem kicsit túl vamp-osnak tűnik :)

      Törlés
  4. nekem ez volt az első pp lakkom....már csak a neve miatt is must have volt :)

    VálaszTörlés
  5. a francbaaaaa, már megint elveszett a kommentem és ráadásul ctrl-c-ztem, 10-15 perce, mikro végre bepötyögtem, erre csak most lesek vissza, h elküldte-e és egy perce nem ctrl-c-ztem egy tök rövid linket is?!?!? áááááááááááááááááááááááááááá.

    utálom, h mostanában minden 2. alkalommal elnyeli a hozzászólásom a rendszer, igazán megjavíthatnák már.

    hullámoztam, h mesés szín és ha végre felkenem a columbiát (most épp a bal kezem már fehér rimmel 60 sec-es, a jobb még csupasz és szeritnem ez estig most így is marad) és tényleg olyan hűűűmeghaaaa meg wooooow, akkor ez a szín is a listámon van, nagyon tetszik az árnyalata a jelly finishe, a glitterek benne, pazar! :D

    az a-england lakkoktól én nem estem annyira hanyatt, az ascalont vettem meg nyomban, aztán a briar rose-t, amire hosszú hónapokig mindig azt hittem, h az a rose bowder és nem értettem, h a pultnál és netes szvaccsokon miért olyan csudás ciklámenes-pinkes, nekem meg miért inkább bordós. nem is értem, h hihettem ugyanannak, de baromira meglepődtem, mire végre megfejtődött a rejtély! :D a nureyev csodás, azt lehet, h én is meg fogom végül venni, nehéz neki ellenállni.
    nagyon jó amúgy az állaguk szerintem is, meg tényleg pikkpakk szárad, de baromi gyorsan megkopik, ez mondjuk ilyen ár mellett nem túl pozitív. bár tény, h nekem satnya körmeim vannak és egy átlag lakk is 1-2 nap múlva sajnos megkopik, de azért vannak tartósak (pl. astor lycra és a rimmel tartós is), ami hosszabb ideig élvezhető.

    jah és én nem is értem, h hogy lehet átvariálni egy kitalált színt. az az és nem egy picit sötétebb-világosabb, vagy más csillogású, vagy kevesebb glitteres és hasonlók. pont az. és ha azt meg akarják variálni és úgy már nem akarják gyártani, akkor vonják ki a forgalomból és találjanak ki az új (majdnem ugyanarra) egy másik nevet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. huh, mennyire sok mindent írtál... :D
      ha még mindig nem próbáltad ki a columbiát, akkor fel vagyok háborodva! :D tessék most már véleményt mondani. és ha végül valamikor a monroe is a tiéd lesz, akkor arról is mindenképp. :)
      a-england, hát igen... tényleg nagyon sokáig nézegettem őket, mire egyet is megvettem közülük. valóban szépek, de én se vagyok elájulva. a tartósságánál nem vettem észre, hogy ennyire gyatra, de legtöbbször esélyük sincs a lakkoknak, hogy kiderüljön, mert hamar megunom őket, még a legszebbeket is :D viszont a nureyev-et tényleg ajánlom, az szerintem is nagyon különleges!
      ez a színváltoztatás pedig szerintem is nagyon gáz! megértem azokat, akik emiatt bosszankodnak...

      Törlés
  6. A-England-től még annyira nem estem hanyatt eddig. Ezen viszont gondolkozom, mert túl jól fest :)

    VálaszTörlés
  7. Válaszok
    1. érdemes élőben is meglesni, ha van rá lehetőséged :)

      Törlés