2014. április 15., kedd

Manikűrvadász


Sziasztok!

Ma a Manikűrvadász elnevezésű játék következő fordulójában veszek részt, ennek keretében egy nekünk kisorsolt blogról keresünk egy manikűrt, amit elkészítünk ugyanúgy vagy hasonlóan, mint az eredeti.


Ennek a fordulónak Timi a házigazdája, a nála meghirdetett lista alapján Panka blogjáról kerestem manikűrt. Pankát már régebb óta követem, nagyon kreatív leányzónak tartom. Rengeteg körmös bejegyzése van, ezek közül a legtöbb egy kis - aprólékos munkával elkészített - művészi alkotás, éppen ezért igen nehéz dolgom volt, amikor ki kellett választanom az elkészítendő manikűrt, mivel én mindenképpen valami egyszerűbbet szerettem volna. Végül erre a manikűrre esett a választásom:


Nem szerettem volna nagyon változtatni rajta, ezért csak a színeken variáltam, mert nem bírtam ki, hogy ne a legújabb szerzeményeimet használjam. Két KIKO lakkról van szó egyébként, amiket múlt héten sikerült megvennem a Krémmánián keresztül (hamarosan megmutatom őket külön bejegyzésben).


Megmondom őszintén, hogy első ránézésre nem tűnt ennyire macerásnak egy ilyen manikűr elkészítése, mint amennyit most elszöszöltem ezzel, de lehet, hogy csak elkényelmesedtem az utóbbi időben... :)
Mindenesetre - bár az elkészítési folyamat közben eléggé kételkedtem benne, hogy így lesz - elégedett vagyok a végeredménnyel. Persze biztosan lehetett volna még jobb, sőt tudom, hogy vannak részek, ahol egy másik szín még jobb eredményt hozott volna, de első próbálkozásnak egyáltalán nem rossz szerintem. Nektek hogy tetszik?


Felhasznált lakkok:

  • KIKO 389
  • KIKO 333
  • Flormar NA01
  • Avon On Point Blue
  • Avon Racy
  • Golden Rose Rich Color 46

Nézzétek meg, hogy a többiek mit alkottak! :)



44 megjegyzés:

  1. Nagyon nagyon durván jól néz ki *-*

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szép lett. :) Az egyik kedvencem. :)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szép lett! :) Én bele sem mernék fogni egy ilyen bonyolult mintába. :O

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. örülök, hogy tetszik :)
      nem annyira bonyolult ám, mint időigényes, mert sokat kell várni a száradási idők miatt. épp ezért az alapszíneket egyik este festettem fel, de a mintázást csak másnap csináltam meg ;)

      Törlés
  4. Csodás mindkét verzió, mindkettőt nagyon szívesen viselném :-)

    VálaszTörlés
  5. nagyon tetszik a te verziód:) és köszönöm szépen a kedves szavakat is:)
    egyébként szerintem is macerás manikűr, én is egyszerűbbnek gondoltam eleinte:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm, örülök, hogy tetszett az én művem is, igyekeztem nagyon :)
      és köszi, hogy megerősítetted a gyanúmat, akkor nem velem volt a baj... :D

      Törlés
  6. Nagyon szép a minta türkiz alapba is.:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm! imádom ezt a színt, szóval eléggé adta magát :)

      Törlés
  7. Aztiiii o.O Hát ez nagyon durva, iszonyatosan tetszik!:)

    VálaszTörlés
  8. nagyon nagyon tetszik! :) feldobja a zöld alapszín :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nagyon imádom az ilyen menta árnyalatokat, így nem volt kérdés, hogy mi legyen az alap :)
      örülök, hogy tetszik a végeredmény!

      Törlés
  9. Szuper lett, szépek a felhasznált színek, tetszik :)

    VálaszTörlés
  10. Úristen, hogy ez mennyire jóó *.* Vérprofi vagy! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. azért a vérprofitól nagyon messze vagyok szerintem, de azért köszönöm! örülök, hogy tetszik :)

      Törlés
  11. Gyönyörű lett! :O

    VálaszTörlés
  12. nagyon jól sikerült, ügyi vagy :)

    VálaszTörlés
  13. Ajj de jól néz ki! Mivel a menta a szívügyem ezért a te kombinációd sokkal jobban tetszik :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm! a menta hatalmas kedvencem, főleg sötétkékkel kombinálva! :)

      Törlés
  14. Szuper lett :) Nagyon tetszik :) !!

    VálaszTörlés
  15. Nagyon tetszik, ügyes vagy! Csodálom a türelmedet, nekem újabban már nincs türelmem ennyit bajlódni a manikűrökkel. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. az igazság az, hogy ha tudtam volna előre mennyire macerás egy ilyet elkészíteni, egyáltalán nem biztos, hogy ezt választom. végül egyik este megcsináltam az alapot a két színből és csak másnap pingáltam rá a mintákat, amikor volt rá időm. így annyira nem húzós :D

      Törlés
  16. Ó, és köszi szépen, hogy belinkelted a Manikűrvadász oldalát is! :)

    VálaszTörlés
  17. óó ezt a manit énis kinéztem magamnak!! : )) nagyon tetszik a tiéd is!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. megértem, mert Pankáé tényleg nagyon szép kis manikűr, de örülök, hogy az én verzióm is tetszik :)

      Törlés
  18. Nagyon tetszik, és nekem már első ránézésre bonyolultnak tűnik, így nem igen kezdenék hozzá :D Klassz! Kata mosolyrecept.blogspot.hu

    VálaszTörlés