2014. december 31., szerda

B.Ú.É.K.


Sziasztok!

Bár decemberben nem volt túl sok időm és energiám a blogra, mindenképpen szerettem volna megmutatni Nektek, hogy milyen manikűrrel várom az új esztendőt és természetesen szeretnék nagyon boldog új évet kívánni mindenkinek!


Először pár szót ejtenék a manikűrről. Egy dologban voltam csak biztos, hogy a szilveszter éjjelhez nálam kizárólag a fekete és arany párosítása jöhet szóba idén. Valamilyen rejtélyes okból kifolyólag sejtettem, hogy nem lesz egyszerű dolgom a tökéletes manikűr megalkotásában, így kipróbáltam a Dance Legend lehúzható alaplakkját a manikűr alá. Első körben kiválasztottam a mintát, ami a Suki 04-es lemezen található, viszont a körmeim túl hosszúnak bizonyultak a normál méretű mintához, így az eredmény bután nézett ki. Ezt próbáltam kiküszöbölni azzal, hogy a nemrégiben beszerzett Barry M arany csillámos lakkomból tettem fel keveset a körmeim végére, amit igyekeztem átmenetesre készíteni, de végül egyáltalán nem tetszett a végeredmény, így lehúztam a manikűrt. :D


Hosszas tanakodás után úgy döntöttem, hogy inkább lereszelem a körmeimet és újra megpróbálkozom a mintával, de csak két körömre szántam ezt, a többire ismét csak a Barry M csillámok kerültek. A végeredmény ismét nem tetszett, így megint lehúztam. Még jó, hogy másodjára is lehúzható alapot használtam... :P


Harmadjára már eldöntöttem, hogy lesz, ami lesz, az elkészült manikűr már nem fog változni, így végül a középső ujjamra és a gyűrűsujjamra újra elkészült a minta, a többire pedig az éppen tegnap érkezett OPI Mariah Carey Pure 18k White Gold & Silver Top Coat került. Ezzel végre úgy érzem, hogy minden maximálisan passzol egymáshoz. Régen szenvedtem ennyit manikűrrel, ráadásul úgy, hogy semmi extra nincsen benne... de valahogy az volt az érzésem, hogy ha tökéletes manikűrrel kezdem az évet, akkor minden csodásan alakul majd. Tudom, elég szentimentális butaság ez, de néha vannak ilyen pillanataim... :)


Nem mellesleg nagyon köszi Anett, hogy felhívtad a figyelmemet a Color4Nails akciójára, nem hiszem, hogy nélküled valaha is sikerült volna 3100 forintért hozzájutnom ehhez a csodalakkhoz és 2100 forintért megszerezni a Push And Shove árnyalatot. :*


Most pedig jöjjön az érzelgősebb rész. Több helyen is olvastam már a mai napon elmélyedős, személyesebb bejegyzéseket és nagyon boldog vagyok, hogy ezáltal kicsit betekinthetek a másik ember életébe. Az én elkövetkezendő évem is sok változást és újdonságot tartogat, amikhez igyekszem pozitívan hozzáállni. A gyerkőcöm jövő héten elkezdi a bölcsit, én hamarosan újra munkába állok, de ezzel együtt új munkahelyet is kell keresnem, mivel a régi helyen nincsen pozíció, amit fel tudnának ajánlani, így csak egy rövid ideig maradhatok. Tudom, hogy nem lesz egyszerű, mert sajnos a mai Magyarországon, ha gyereked van, akkor elég hamar leírnak a munkaerőpiacon, de bízom magamban, a tudásomban és a képességeimben, és hiszek benne, hogy csak átmeneti problémával állok szemben, amit gyorsan meg tudok majd oldani.

Szerencsére szinte minden szempontból jó évet zárunk, így emberi kapcsolatok tekintetében abszolút van miért hálásnak lennem. A családunkban nagyrészt rendben vannak a dolgok, akire szükségünk van, az itt van nekünk, a barátaink is mellettünk vannak, ráadásul én személy szerint rengeteg új ismeretségre tettem szert az idén, mind a blog, mind a körömlakkos csoportok hatására, ami miatt szintén nagyon boldog vagyok. A jövőre félelemmel vegyes kíváncsisággal tekintek, de bízom benne, hogy minden a legjobban alakul majd.

Itt pedig megragadom az alkalmat, és Nektek is pontosan ugyanezt kívánom! Ha jó évet zártatok, akkor legyen a következő legalább ugyanolyan jó, ha pedig inkább minél gyorsabban elfelejtenétek már ezt az évet, akkor kívánom, hogy a 2015-ös év csupa jót tartogasson számotokra, ami segít túllendülni a múltbéli csalódásokon, negatívumokon!


Nagyon-nagyon boldog új évet kívánok mindannyiunknak, és jövőre találkozzunk ugyanitt! :)

44 megjegyzés:

  1. Csodás lett ez a manikűr! :) Nem tudom, milyen volt az első 2 verzió, mármint elképzelni sikerült, de nem feltétlenül volt olyan a valóságban, viszont szerintem jó döntés, hogy harmadszorra is belevágtál az elkészítésbe, mert szuper lett :)
    Nagyon boldog új évet kívánok! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hidd el, mindegyikben volt hiba... :D
      És nagyon szépen köszönöm! :)

      Törlés
  2. Csodaszép ez a fedőlakk! Mondanám, hogy kell, de úgysem használnám ki :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, és ez a fehérarany szín annyira én vagyok! Nem tudom, hogy kellően ki fogom-e használni, de mivel anno már az arany változatra is csorgattam a nyálam, így ezt már - főleg ennyi pénzért - igazán nem hagyhattam ki. ;)

      Törlés
  3. Nagyon szuper manikűr!! Boldog Új Évet Kívánok Neked is!!

    VálaszTörlés
  4. Gyönyörű mani! :))
    Boldog Új Évet kívánok neked!

    VálaszTörlés
  5. Én sem tudom, hogy milyenek lehettek a próbálkozások, de ez olyan szinten telitalálat lett, hogy az nem igaz!. :)
    Milyen remek akció volt ez, nagyon jó árán be tudtad szerezni a lakkokat, amik nem épp az olcsó kategóriába tartoznak. :)
    Kívánom, hogy könnyen menjen a munkakeresés. Sok sikert a továbbiakban. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Biztos tudod, hogy milyen érzés, amikor egy manikűr nem olyan, mint képzelted. Hát ezek mindketten ilyenek voltak... :D
      A jókívánságokat pedig nagyon szépen köszönöm! :)

      Törlés
  6. Csodaszép lett ez a manikűr, nagyon tetszik :)
    Boldog új évet és gyors új-állás-találást kívánok Neked! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm, bízom benne, hogy így lesz! ;)

      Törlés
  7. Iszonyat szépek a körmeid, boldog új évet! :) :*

    VálaszTörlés
  8. Imádom, hogy a legszebbre törekszel! :) És megérte, mert nagyon szép mani lett! :) Ja és nagyon nevetek is, mert ugyanezt a mintát gondoltam mára :D Na de még csak most állok neki körmözni, szóval még bármi lehet ;) És akkor itt is boldog új évet Nektek! :*

    VálaszTörlés
  9. Gyönyörű ez a manikűr, tökéletes lett! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm, ez most nekem is nagyon tetszik! :)

      Törlés
  10. Nagyon szép mani, a fekete + az OPI fedő párosítása... mint egy elegáns galaxis, gyönyörű. :)
    Neked is boldog új évet, és kitartást az álláskereséshez! :)

    VálaszTörlés
  11. Csodálatos a manid! Kívánok Neked és Családodnak Boldog Új Évet! Remélem jövőre ismét találkozunk ^_^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Viszont kívánom és egy talinak itt lenne már az ideje! ;)

      Törlés
  12. <3 Timi!
    csudás manikűr lett, oda vagyok, tökéletes, elegáns, szemkápráztató! ^^
    minden álmot valóra váltó 2015-öt kívánok neked! a változás mindig jó, bár én nagyon béna elengedő vagyok, de szükséges, kell. és utólag úgyis nagyrészt az bizonyosodik be, h mennyire időszerű volt a váltás, mert egy jobb dolog jő! ;)

    drukkolok, h mihamarabb találj az enyémhez hasonló szuper munkahelyet és akkor minden maximálisan sínen lesz! ;)

    köszönöm a külön figyelmet, a szuper körmös oktatást (nem ide tartozik, de akkor most megírom, amúgy is akartam, h 2 napja vettem végre lemezt is, moyout, egyelőre nem az igazi a nyomdázás, mintha mélyebb lenne, mint a P-féle, nah meg a pecsételőm is naná, h elveszett valahol Kína és kis hazánk között (ha nem kaptam még 100 ebayes csomagot, akkor egyet sem, h miért pont ennek kellett, mindegy, rendelek újrat ;)), szóval most majd Madlen segítségét kérem, h mi lehet a hiba, de januárban újragyártják Petráék azt a lemezt is meg kértem még másik kettőt, onnantól már biztos ügyesebb próbálkozó leszek! ;)), remélem, h számtalan ehhez hasonló remek poszttal örvendeztetsz meg bennünk a jövő évben (és persze azután és azután és azután... ) ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm Dyna, remélem, hogy hamarosan újra lesz lehetőségünk találkozni egy kis csacsogásra! És persze hasonló jókat kívánok és nagyon örülök, hogy bevált az új melóhely! <3

      Törlés
  13. Nagyon szép. :) Boldog új évet! :)

    VálaszTörlés
  14. Ismét nagyon szép mani Timi, mindig csodálom a hibátlan stílusérzékedet! Hasonló jókat kívánok Neked, minden szépet és jót, sikereket, boldogságot a következő évre is! BÚÉK! :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kicsit megkésve bár, de köszönöm szépen! :)

      Törlés
  15. Szép lett, megérte a macerát!
    Sok sikert a következő évhez. Ugyan nehéz kisgyerek mellett munkába állni, viszont támogatott munkaerő vagy, pont a gyerek miatt, érdeklődj utána.
    Boldog új évet!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, köszi, tudok róla. És egyelőre nem aggódom, biztosan találok majd olyat, amilyet szeretnék, csak szerintem kicsit nehezebb ilyenkor. :)

      Törlés
  16. Nagyon szépséges lett! Egyébként, amit a legszebbre szeretnénk, azzal szenvedünk a legtöbbet :) Boldog Új Évet kívánok én is és legyen szerencséd az új munkahely megtalálásában is. Remélem azért manikűrök is készülnek majd :)

    VálaszTörlés
  17. A mani nagyon tetszik, érdemes volt megküzdeni vele! Ugyanez igaz 2015-re, ha nehezen is fog indulni, sok kihívást rejteget és néha újra is kell majd tervezni, végül a 2015-öt is remélhetőleg jó élményekkel és tapasztalatokkal gazdagabban fogjuk zárni! Egy olyan talpraesett csajnak mint Te, ez biztos menni fog! Sok erőt és kitartást kívánok ehhez és boldog új évet kívánok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Julcsi, pacsi! Eldöntöttük, jó évünk lesz, ha a fene fenét eszik is! :D

      Törlés
  18. Csodaszép. <3 Nagyon hasonlóan van kifestve a körmöm egyébként, a nyomdázott minta ugyanez, ugyanígy fekete-arany színben a középső és a gyűrűs ujjamon, a többin a fekete alapban arany glitterekkel teletömött golden rose jolly jewels van. :D
    És persze szívesen!
    Most pedig elmegyek a sarokba sírni, mert nem volt rá pénzem, pedig ezt az egyetlen egy lakkot szerettem volna megrendelni. :(
    Boldog új évet! Remélem, hogy sikerül találnod valami jó munkát minél hamarabb. :)

    VálaszTörlés
  19. Nagyon szép lett ez a mani, megérte ennyit szenvedni vele :) Boldog új évet neked is és sok sikert az álláskereséshez! :)

    VálaszTörlés
  20. nagyon egyben van ez a mani, szép lett!

    VálaszTörlés
  21. Drukkolok, hogy mielőbb sikerüljön jó munkahelyet találnod! A manikűr csodálatos lett. BÚÉK!

    VálaszTörlés