Sziasztok!
Bár már elég télies az időjárás, mégis úgy gondolom, hogy az őszies lakkok ilyenkor is megállják a helyüket, így mindenképpen meg akartam mutatni én is a Moyra Audrey nevű lakkját. Tudom, hogy rengeteg helyen lehetett róla olvasni a megjelenése óta, mégse gondolom feleslegesnek egy újabb bejegyzés elkészítését, mivel annyira sokoldalú és gyönyörű ez a szín, hogy szinte lehetetlen a teljes szépségét képeken visszaadni.
Az Audrey esetében egy bronzos beütésű bordós-barnás színről beszélhetünk, ez a lakk ténylegesen az üvegbe zárt ősz. Hol a bordósabb, hol a barnásabb árnyalata dominál, fényviszonyoktól függően. Természetes fényben inkább bordóba hajlik, lámpafénynél inkább a barnásabb oldalát mutatja meg, de nagyon árnyékos helyen is előjön a bronzos-barnás oldala.
Biztos láttátok, hogy Edina - hasonlóságot remélve - a Zoya India nevű lakkjával egyszerre mutatta be ezt a lakkot és tény, hogy a képein az India mellett fakónak tűnik. De higgyétek el, hogy önmagában ez a lakk maga az élet, maga a vibrálás, csak úgy szikráznak a benne lévő pelyhek, ahogy rájuk esik a fény. Valami eszméletlen gyönyörű! Fél éve még magam sem hittem volna, hogy egy Moyra lakkról fogok így áradozni, ráadásul ezt a színt még akkor sem éreztem magaménak, amikor az üvegben láttam. De csak azt tudom mondani, mint az Avril esetében, hogy nem nagy kockázat adni ezeknek a lakkoknak egy esélyt, hisz fodrászkellékesnél általában 450 forintért (vidéken még olcsóbban) beszerezhetőek és felkenve maga a csoda látható a körmeinken.
Biztos láttátok, hogy Edina - hasonlóságot remélve - a Zoya India nevű lakkjával egyszerre mutatta be ezt a lakkot és tény, hogy a képein az India mellett fakónak tűnik. De higgyétek el, hogy önmagában ez a lakk maga az élet, maga a vibrálás, csak úgy szikráznak a benne lévő pelyhek, ahogy rájuk esik a fény. Valami eszméletlen gyönyörű! Fél éve még magam sem hittem volna, hogy egy Moyra lakkról fogok így áradozni, ráadásul ezt a színt még akkor sem éreztem magaménak, amikor az üvegben láttam. De csak azt tudom mondani, mint az Avril esetében, hogy nem nagy kockázat adni ezeknek a lakkoknak egy esélyt, hisz fodrászkellékesnél általában 450 forintért (vidéken még olcsóbban) beszerezhetőek és felkenve maga a csoda látható a körmeinken.
A rend kedvéért nézzünk pár technikai részletet is. Ecsete a szokásos lapított és egyenesre vágott, jól használható. Állaga közepesen vastag, két rétegben tökéletesen fed. Száradása viszonylag gyors, a képeken fedőlakk nélkül látható, de amúgy mindig használok, így ez a téma engem nem különösebben érint. A képek egyébként csalókák kicsit, mivel némelyiken sokkal fényesebbnek látszik, mint amilyen a valóságban volt, szerintem mindenképpen elkél rá egy magasfényű fedőlakk.
árnyékban |
Mondom tehát még egyszer. A véleményem egyértelműen az, hogy az Audrey és a korábban bemutatott Avril is csodásan összerakott lakkok, mindenképpen érdemes megpróbálkozni velük, ha szeretitek a sötétebb színeket, mert szerintem ennyi pénzért nem vállalunk nagy kockázatot, viszont biztosra veszem, hogy legtöbbeteknek nem okoznak majd csalódást. Így ha eddig nem szereztétek be őket, akkor irány a legközelebbi Moyra lelőhely és ha már ott vagytok, akkor vegyetek a Silk Nude kollekcióból is legalább egyet, mert - lelövöm a poént - azok a lakkok is állati jól sikerültek. Hamarosan közülük is megmutatom az egyik darabot. :)
Ti hogy álltok ezzel a lakkal? Próbáltátok már? Szeretitek egyáltalán az ilyen sötét lakkokat?
A te képeid az elsők, amiknél úgy érzem, hogy bizony csodás ez a lakk (nem, még így sem venném meg, de itt kimondottan tetszik). Úgyhogy sosem baj (én legalábbis nem bánom), ha van mindig egy újabb bejegyzés adott lakkokról :)
VálaszTörlésÖrülök, hogy így látod! Az üveg alapján egyébként tényleg nem gondoltam, hogy ennyire tetszeni fog a körmeimen. :)
TörlésNa, most már végérvényes: az Audrey sokkal jobban tetszik mint a Avril! Olyan szép őszi napfényes ez a lakk, teljes felüdülés ránézni :) A Silk Nude lakkokat nézegettem, de nekem valahogy olyan 'meh' volt, úgyhogy nagyon várom hogy írj róluk/róla, mert hátha elcsábulok ;)
VálaszTörlésEgyébként szerintem a Moyra Gel Look lakkjainak alapvetően érdemes bizalmat szavazni, én már vagy 5-6 lakkot próbáltam tőlük és minddel meg vagyok elégedve :)
Az a bajom csak a Gel Look lakkokkal is, hogy számomra néha már kicsit unalmasak a színek. Nem veszek meg egy huszonharmadik hasonló krém finisű lakkot csak azért, hogy kipróbáljam. Az Avril és az Audrey viszont annyira izgalmasra sikerültek, hogy le a kalappal. A Silk Nude lakkok közül pedig hármat is kipróbáltam és annak ellenére tetszenek nagyon, hogy nem vagyok a nude lakkok nagy rajongója. Szerintem jó kis kollekció tényleg. :)
TörlésÉn nagyon szeretem a sötét lakkokat és szerintem ez és az Avril is egyszerűen gyönyörű!
VálaszTörlésTeljesen egyetértek Veled! :)
TörlésSajnos nálunk még mindig nem kapható, nem is értem a kereskedőket, hogy miért nem figyelnek oda a szezonalitásra.... neten meg nem éri meg egy-két darabot rendelni a postaköltség miatt. Ugyanakkor nem rendelhetek mindig egy regiment lakkot amikor csak egy-két színre van szükségem... na mindegy, akármennyire is tetszik, most már nem fogom megvenni, hisz vége a szezonnak, csak nézem irigykedve mások körmén és várom a téli újdonságokat, hisz biztos lesz valami meglepetés télen is :D Neked is nagyon jól áll ez a szín, igazán szép a körmeiden!!!
VálaszTörlésAz durva, hogy ennyi idő alatt nem ért oda, pedig jócskán nem számít már újdonságnak. Döbbenetes tényleg egyes kereskedők hozzáállása. A netes rendelés meg ilyen sajnos, általában nagyobb összegben éri meg rendelni. Egyébként ha szeretnéd, máskor szívesen segítek beszerezni, ha az ajánlott postaköltség árát megéri Neked az a pár lakk, amit szeretnél. :)
TörlésMegvettem én is,de még nem mertem kipróbálni, nem tudom mennyire fog tetszeni magamon. Félek, hogy túl barnának fogom látni :D Viszont 1 rétegben, fedőlakként mondjuk 1 lilán vagy bogyószínen tuti ki fogom hamarosan próbálni.
VálaszTörlésÉn is attól tartottam, hogy túl barna lesz, de engem nagyon meggyőzött. Persze ízlések és pofonok, de sokkal szebb annál, mint amilyennek az üvegben tűnik. Én a különböző alapra való felkenést már az Avrilnál tapasztaltak alapján ki se próbáltam, mert túl vastag az állaga ahhoz, hogy látszódjon, mit kentél alá. De ha Neked mégis sikerül elérni így valamit, akkor kérlek mindenképpen oszd meg velünk. :)
TörlésNagyon szeretem az Avrillal együtt! A Moyrák ár/érték arányban lassacskán verhetetlenek. A képeid pedig nagyon szépen visszaadják a szépségét.
VálaszTörlésAz India pedig egy annyira kivételesen jól sikerült lakk lett, hogy szerintem nem is méltányos más lakkot vele együtt bemutatni. Mármint a másik lakkal szemben. Hirtelen nem is tudnék olyan lakkot mondani, amelyikkel összehasonlítva ne az Indiát választanám. :)
Igen, minden mondatodnál csak bólogatni tudtam. A Moyra gyönyörűen felfejlődött az igényekhez. Régebben rá se néztem a kínálatra, most meg lesem, hogy milyen számomra érdekes kollekciókkal jönnek ki. :)
TörlésÉs igen, szegény kicsi Audrey az esélytelenek nyugalmával indult az India mellett... :D
Akkor nem vagyok ezzel egyedül! Pedig épp valamelyik nap szúrtam le magam gondolatban, hogy mekkora egy sznob vagyok, amiért régebben nem foglalkoztam a Moyrákkal...
TörlésSzámomra régebben a Moyra egyenlő volt az olcsó neon lakkokkal, mert ismerősöknél mindig olyanokat láttam. Azok meg nem igazán mozgattak meg...
TörlésAzt pedig vállalom egyébként, hogy valamennyire sznob vagyok körömlakkok és sminktermékek terén. :D
Annyira csodás ősz színű ez a lakk:) Gyönyörűen mutat a körmeiden! Én is megvettem, (nagy nehezen sikerült beszerezni, mert persze minden új Moyra kollekció később érkezik:/) és szerelem volt rögtön! Azt hiszem, fel is kenem legközelebbi alkalomkor, ha oda jutok, hogy kilakkozzam a körmeimet:D
VálaszTörlésMegértem, hogy Neked is tetszik, mert tényleg gyönyörű! :)
TörlésTegnap láttam mobilon a posztodat, éppen tanácstalan voltam, mit kenjek fel, úgyhogy felkentem ezt a bronz színt. Már éppen kezdett sötétedni, úgyhogy az erkélyajtó előtt lakkoztam és meg is állapítottam, hogy gyönyörű színe van. Ami eddig lámpafénynél nem jött elő, az borús időben látszott, hogy ebben tényleg van némi bordós-lilás árnyalat! 350,-ért vette anyám (mert náluk kapható, hozzánk mindig csak később ér ide a friss kollekció), ennyiért megérte, akkor is, ha a felénél beszárad hígíthatatlanul.
VálaszTörlésMoyra gyémánt fedőlakkal nekem homályos lett, úgyhogy Golden Rose-t kentem rá, attól szép fényes.
Egész konkrétan 5-ször kentem ki a körmeimet vele mióta megvan és már a matrica M-betűjénél tartok, nagyon fogyós állaga van.
Örülök, hogy újabb dimenzióját fedezted fel! Az mondjuk durva, hogy ennyire gyorsan fogy, de legalább látod, hogy használod. És legalább nem egy nagy beruházás. ;)
TörlésGyönyörű képek! Én még nem tudom hogy állok a bordókkal.. :D
VálaszTörlésKöszi! Azt hiszem, ennyi pénz talán nem sok a kiderítésére... ;)
TörlésNagyon tetszik, szeretem az ilyen lakkokat :) Meg kell szereznem ezt! :)
VálaszTörlésCsak ajánlani tudom, ha tetszik! :)
TörlésGyönyörűséges ez a lakk! :)
VálaszTörlésIgen, tényleg az! :)
TörlésCsodás ez a lakk, és Neked kifejezetten jól áll. Rajtam most az Orly Oui van, és hát odáig vagyok érte, hogy ez is mennyire csodálatos színekben játszik :-)
VálaszTörlésAz a lakk is gyönyörű! Én csak azért nem vettem meg anno, mert nagyon hasonlít szerintem az OPI It's My Year nevű árnyalatára, ami viszont ez egyik kedvencem. :)
Törlés