2014. július 31., csütörtök

Moyra Gel Look - 919 Amélie


Sziasztok!

Aki blogokat olvas, az tudja, hogy az utóbbi időben a Moyra nagyon betört a köztudatba. Bevallom, nekem régebben egyáltalán nem volt Moyra lakkom, egyszerűen annyira gagyinak tűnt a csomagolása, hogy nem is nagyon vágytam rá, hogy legyen. Aztán mikor megjelentek a homoklakkok, muszáj volt őket kipróbálnom (nagy kedvenceim is lettek, itt írtam róluk), végül pedig  Edina bejegyzése adta meg az utolsó löketet, hogy a Gel look lakkok közül is válasszak egyet. A mai alanyom ebből a vonalból való, nem más, mint 919 - Amélie.


Nagyon sokára jutottam el odáig, hogy írjak erről a lakkról, mert ki akartam tapasztalni a működését. Kb. minden bejegyzésemben megemlítem, hogy a folyósabb állagú lakkokkal szeretek legjobban dolgozni, na ő nem ilyen. Éppen ezért időbe telt megtanulnom kezelni.
Többszöri nekifutásra sikerült csak eltalálnom, hogy mennyire vastag réteg lenne az ideális. Amikor kicsit vékonyabbal próbálkoztam, akkor foltos lett és figyelnem kellett, hogy mennyi ideig igazgatom, mert - bár annyira gyorsan nem szárad, mégis - az ecset hajlamos volt elhúzni a lakkot.

Végül közepesen vastag rétegből vittem fel kettőt, igyekeztem megvárni, hogy az első megszáradjon, de nálam így is megjelentek néha apró buborékok. Ezen persze a fedőlakk segít, amit ajánlok is, mert a száradása viszont nem az igazi. Este egy órát vártam lefekvés előtt, hogy száradjon, mégis csupa lenyomat lett reggelre, kezdhettem az egészet elölről.


A színe, na az fantasztikus. Pinkes, de nem az a vad fajta, nem lilás tónusú. Van benne szerintem valami visszafogottság, ami alkalmassá teszi konszolidált helyeken való viselésre is, de ugyanakkor élénk. Nem tudom jobban körülírni, egyszerűen gyönyörű! Keresgéltem a lakkjaim között, de pontosan ugyanilyet nem találtam.

Tartósságában nem találtam hibát, nálam 3 napig volt fenn, ezalatt nagyobb gond nem történt vele, kicsit megkopott mindössze.

Minőségre azt mondanám, hogy közepes, van jobb, de sokkal rosszabb lakkom is, viszont az ő esetében én is azt mondom, hogy ár-érték arányban kiváló ez a lakk. Én ugyan 590 forintért vettem, de tudom, hogy a Moyrashopban 450 forintba kerül, állítólag sok fodrászkellékesben még ennél is olcsóbban szerezhető be. Olyat is olvastam már, hogy a Moyra lakkok a felénél kb. beszáradnak, erről még nem tudok nyilatkozni, de remélem, hogy nem így lesz.


Azt kell mondjam, hogy nagyon örülök, amiért van egy olyan magyar körömlakkgyártó, aki az utóbbi időben ennyit fejlődött, egyre izgalmasabb új kollekciókkal rukkol elő, ami egyre vonzóbbá teszi a márkát. Engem ugyan jelenleg csak a Sea Salt kollekció lakkjai érdekelnek, de egyébként fantasztikusnak tartom, hogy az utóbbi időben nem követik, hanem diktálják a trendet... Az a véleményem, hogy mindenképpen érdemes tenni velük egy próbát azoknak is, akik hozzám hasonlóan nem próbálták eddig a termékeiket, mert nem vállalunk vele túl nagy rizikót, viszont annál nagyobbat nyerhetünk.

Ti szoktatok Moyra lakkokat használni? Tényleg én vagyok az utolsó, aki kipróbálta őket?

2014. július 28., hétfő

piCture pOlish - Moody Blues


Sziasztok!

Ma egy olyan piCture pOlish lakkot mutatok nektek, amiről magyar blogokon még nem olvastam, de a külföldieken sem felkapott egyáltalán. Múltkoriban nézegettem piCture pOlish színmintákat a neten, amikor megakadt a szemem rajta, az ő neve Moody Blues.


Azért lepődtem meg saját magam is a választásomon, mert alapvetően egyáltalán nem vonzódom a zöldes beütéssel rendelkező kék lakkok iránt. Ez mostanában minimálisan megváltozni látszik, mégse mondhatnám, hogy ők a tipikus kedvenceim. Valamiért azonban érdekesnek tűnt őnagysága, így a korábban már kiszemelt Super Styling árnyalattal együtt megvettem őt is. Utóbbi lakkról nem írok most, neki külön bejegyzést szánok majd.


A Moody Blues tehát egy sötétkék lakk teal beütéssel. Még éppen annyi zöld árnyalat van benne, ami számomra is szerethetővé teszi, ennél több esetén valószínűleg rá se néztem volna. Az üvegben pici piros csillámok is láthatóak, sajnos ezekből a körmökön már szinte semmi sem érvényesül, a második réteg lakk totálisan elfedi őket. Ez a szépség nem annyira hivalkodó, mint holo csillámokkal teletűzdelt társai, talán ez az oka annak, hogy nem is botlik bele lépten-nyomon az ember. Az üvegben látható, de a körmökön nem érvényesülő piros és ezüst mikrocsillámok adnak neki egy olyan mélységet, ami engem ugyan megvett kilóra, de azt hiszem sokan lesznek, akik csak legyintenek majd rá azzal, hogy láttunk már hasonlót... Lehet, hogy így van, mindenesetre nekem nagyon bejön.


Állaga tökéletes, jobban tetszik, mint az eddig próbált piCture pOlish lakkok (szerk.: ez még O'Hara előtt volt...), mert azoknál valamivel vékonyabbnak tűnik. Az első réteg is elég jól fed már, de azért igényli a másodikat mindenképpen, anélkül itt-ott foltos maradhat. Száradása elég gyors, viszont nem látom kellően fényesnek a felületét, ezért én fedőlakkot mindenképpen javaslok mellé.


A tartósságával azonban nem vagyok kibékülve. Eddig minden piCture pOlish lakkom esetében az volt a helyzet, hogy hamarabb untam meg a manikűrt, minthogy elkezdett volna kopni vagy pattogni. Sajnos ez a darab nálam eddig nem így működik, most próbálgatom harmadszorra. Előzőleg mindkét alkalommal a második napon elkezdett pattogni. Ez lehet akár a körmöm állapota miatt vagy esetleg nem kompatibilis a Seche Vite-vel, egyelőre nem akarnám kijelenteni, hogy egy ilyen áron kapható körömlakk tartóssága pocsék, főleg hogy Lakkhatalom Aggie elárulta, hogy rajta még tartós is azon felül, hogy ő is imádja.

Harmadik alkalommal Seche Vite helyett NYC Turbo Dry fedőlakkot használtam, ekkor nem tapasztaltam a lepattogzást, így az a gyanúm, hogy rajtam egyszerűen nem volt kompatibilis a két termék. Nem tudom, vajon másnál is előfordult-e ez a jelenség, én mindenesetre nem vagyok túl boldog tőle, mivel az NYC fénye meg sem közelíti a Seche hatását. Lehet, hogy ki fogom próbálni a Szilvinél látott Astor fedőlakkot.


És hogy miért épp őt választottam a nyár kellős közepén? Talán lesz, akit ez meglep, hisz akár őszi színnek is hívhatnánk, de egyszerűen nem bírtam neki ellenállni. Olyannak látom őt, mint a háborgó tenger egy nyári viharban, mintha Triton király felkorbácsolta volna a hullámokat, mikor észrevette, hogy Ariel eltűnt... :D


Ha tetszik ez a lakk, itt megtaláljátok. Igyekeztem színhű képeket készíteni, úgyhogy ha ezeken tetszik, akkor élőben is biztosan tetszeni fog, viszont óva intek mindenkit, hogy megvásárolja / megrendelje, ha Polly Polish vagy Fashion Polish képei alapján tenné, mert bár az ott látható fotók gyönyörűek, sajnos a valósághoz vajmi kevés közük van... Csodálatos és egyben színhelyes képek többek között Lakoman oldalán találhatók, őt bátran ajánlom.

kinti természetes fényben

A végére pedig egy kép, ahol a Super Styling mellé kentem fel. Egyszerűen tökéletes párost alkotnak... :)

borús időben egy kis glitterrel megspékelve :)

Nektek hogy tetszik? Sötétebb színeket is felkentek nyáron vagy szigorúan évszaknak és időjárásnak megfelelően öltöztetitek a körmeiteket is?

2014. július 26., szombat

Avon Gel Finish - Candy Apple


Sziasztok!

Ma az Avon Gel Finish lakkjai közül a Candy Apple nevet viselő árnyalattal hoztam egy manikűrt, melyet eredetileg a Manikűrvadászra szántam, viszont végül egy másik mellett döntöttem. Arra azonban tökéletes volt, hogy kipróbáljam ezt a lakkot, ami már pár hete várt a sorára.


Az eredeti manikűr itt található, nagyon tetszett a maga egyszerűségével. Mivel matricát nem használtam még (nincs is itthon egy sem), ezért úgy gondoltam, hogy a rózsákat megfestem majd. Ezek most sajnos nem sikerültek annyira jól, de szerencsére ez a képeken annyira nem látszik. Érdekes amúgy, hogy ez a manikűr képeken jobban néz ki, mint a valóságban, a manikűrvadásznál kirakott alkotásomra viszont épp ennek ellenkezője igaz. :/


A lakkról is ejtenék pár szót, ha már sikerült kipróbálnom. Először kezdem a színével. Ez egy igazi vérbeli piros lakk, bevallom én egy kicsit vidámabb pirosra gondoltam a neve és a neten fellelhető képek alapján, ha tudom, hogy ilyen, nem biztos, hogy megrendeltem volna, mivel nyilván van már hasonló piros lakk a készletemben.
Az üvege ugyanolyan, mint a többi Avon lakknak, az ecsete lapított és egyenesre vágott. Állaga folyós, nekem ezért természetesen tetszett, két rétegben tökéletesen fed.
A száradása sajnos nem az igazi, megvártam, hogy az első réteg megszáradjon, csak utána kentem fel a másodikat, ráadásul lefekvés előtt is vártam legalább egy órát, mégis párnalenyomatos lett a körmöm reggelre. Gyorsszárító fedőlakkot tehát mindenképpen javaslok mellé.


Amit nem igazán értek az a Gel Finish elnevezés. Megmondom őszintén, hogy abszolút nem találtam különlegesen fényesnek, sőt. Szerintem kb. ugyanolyan ez a lakk, mint a többi Avon lakk, ha a fényességet nézem.
Azt olvastam erről a vonalról, hogy nagyon tartósak, én ezt se megerősíteni, se cáfolni nem tudom, mivel annyira nem találtam izgalmasnak, hogy egy napnál tovább legyen a körmeimen.
Ezt követően még egyszer nekifutottam, de ahogy feljebb írtam, fedőlakk nélkül próbáltam és lenyomatos lett, így ezután már nem volt kedvem újra felkenni. Majd ha ősszel piros körmökre vágyom, előveszem.



Meg kell mondjam, hogy a neve és az ára alapján én sokkal többet vártam ettől a lakktól. Még egy mályvaszínű társa várja, hogy használatba vegyem, de egyelőre nem vagyok elájulva. Általánosságban nagyon szeretem az Avon lakkjait, de ezt már kicsit túlárazottnak tartom. Lehet, hogy ha tényleg annyira tartós, mint azt sokan írják, akkor azoknak megérheti, akik ezt a tulajdonságot tekintik a legfontosabbnak egy lakk esetében, de egyelőre nem érzem jobbnak, mint a Nailwear Pro+ lakkokat.

Ti próbáltátok már valamelyik árnyalatot ebből az új termékcsaládból? Ha igen, mi a véleményetek róla?

2014. július 24., csütörtök

piCture pOlish O'Hara


Sziasztok!

Bár abszolút nem volt tervben, ma mégis villámsebességgel írok nektek erről a mai szépségről, mert megérdemli és mert van még belőle készlet a Naillandnél. Ő nem más, mint a piCture pOlish O'Hara.


Megmondom őszintén, hogy ez a kis drága nagyon sokáig nem érdekelt, sőt mi több, teljesen elsiklottam felette, mert egyáltalán nem tetszett azokon a képeken, amik szembe jöttek velem.
Természetesen Edina bejegyzését is láttam róla, de bevallom, ott sem hatott meg túlságosan, amikor azt olvastam, hogy az alapja narancsos piros. A narancs az, amitől még a hideg is kiráz, annyira nem passzol hozzám.

Persze mostanában piCture pOlish lázban égek és rengeteg swatch-ot néztem a neten különféle lakkokról, amikor véletlenül belefutottam ebbe a drágába és olyan képet láttam róla, ahol nyoma sem volt narancsos beütésnek, de még csak meleg árnyalatnak se. Rögtön felpiszkálta a fantáziámat és tovább nézegettem a színmintákat, de most már az összes piCture pOlish piros bekerült a látószögembe. Megmondom őszintén, hogy a Dorothy és a Scarlett is nagyon tetszik, de összehasonlítva a hármat mégis úgy éreztem, hogy az O'Hara a legszebb (a Bridget szándékosan maradt ki ebből a felsorolásból, róla majd máskor lesz szó :)).
Igazság szerint mindháromnak nagyon örülnék, de a Dorothy most alul maradt a pelyhesekkel szemben, a Scarlett pedig számomra az A-England Briar Rose színéhez hasonló (tudom, hogy amúgy elég különbözőek, de mégis mindkettő az az árnyalat, amit ritkán szeretek magamon - persze akkor nagyon!).

Eldöntöttem tehát, hogy az O'Hara az enyém lesz és milyen jó döntés volt! Komolyan mondom nem gondoltam volna, hogy egy piros lakkról fogok ilyet írni - lévén, hogy a kékeket és a lilákat kedvelem legjobban -, de ez a lakk az egyik legszebb lakkom, egy kis drágakő, ki merem jelenteni, hogy nálam tutira benne van a top 10-ben.



A színe meglátásom szerint málnapiros, de lehet, hogy én tévedek. Akinek szintén megvan ez a lakk és használta már, legyen szíves kommentelni és fejtsük meg együtt, mert komolyan nagyon kevés képet találtam a neten, ami visszaadja azt a színt, amit én látok a körmeimen. Ezért is lepődtem meg, amikor a saját képeimen többé-kevésbé élethűnek tűnt a szín. Szerintetek?
Amúgy abban tökéletesen egyetértek Edinával, hogy ez egy abszolút komolytalan, játékos piros lakk, szinte bármilyen élethelyzetben el tudom képzelni, amikor nem cél, hogy elegánsak legyünk.



A döbbenet pedig csak ezután következett. Ez az a lakk, aminél megértettem végre, hogy miért is ömlengenek annyit a piCture pOlish lakkok állagáról. Na ő tényleg fantasztikus, se nem sűrű, se nem híg, éppen tökéletes. Nagyon vékony állagú alappal rendelkezik, ennek ellenére már az első rétegnél látszik, hogy nem lesz baj a fedéssel. Hajtott a kíváncsiságom, ezért a középső és a gyűrűsujjamra három réteget kentem fel, de igazság szerint csak minimális különbséget látok a két réteghez képest.
Ja, és fedőlakk nélkül ilyen fényes, úgyhogy most az a lépés ki is maradt. :)


én legtöbbször ilyennek látom a színét

Ne haragudjatok, nem tudom tovább fokozni, nem tudok már hová ömlengeni róla, egyszerűen megállt a tudomány. Ha tehetném törvénybe foglalnám, hogy minden körömlakkot használó lánynak hivatalból utaljanak ki egyet ebből az üvegbe zárt csodából. Sajnálom, ha kicsit elragadtattam magam, de végem van. :D

napfényben :)

Úgy érzem kicsit szedett-vedett lett ez a bejegyzés, de nem bírok magammal. Elnézést kérek érte, de még az utóbbi időben látott rengeteg szépség mellett is kiemelkedőnek tartom ezt a gyönyörűséget. Ha megtetszett és megvennétek, akkor megtehetitek a Nailland standjánál vagy megrendelhetitek innen.

Na, ti mit gondoltok? Kell egy ilyen lakk a készletetekbe?

2014. július 23., szerda

piCture pOlish - Columbia


Sziasztok!

Végre újra készleten van a piCture pOlish Columbia árnyalata, így eljött az ideje, hogy megmutassam nektek ezt a gyönyörűséget. Következzen tehát ő, maga a vörös csillogás.


Ritkán fordul elő velem, hogy már az első képek megjelenését követően tudom egy lakkról, hogy kell nekem, de ő ilyen volt. Egyszerűen azonnal éreztem, hogy muszáj lesz megvennem, így a Naillandben való megjelenése után az első adandó alkalommal le is csaptam rá.


Ez ismét egy olyan lakk, amit képeken nagyon nehéz megmutatni. Este lámpafénynél olyan, mint a Moulin Rouge egyik revütáncosának flitterekkel kirakott ruhája, nappal természetes fénynél azonban megmutatja igazi valóját, amikor a jelly alap és a glitterek sokasága fantasztikus mélységekbe kalauzol minket. A málnapiros alapban rengeteg piros glitter kapott helyet, de mellettük némi pinket is raktak bele, ezzel elmegy az egész egy vidámabb piros irányába. Egyszerűen képtelen vagyok megfelelően körülírni, amit a körmeimen látok, ha tehetitek nézzétek meg közelebbről, mert egyszerűen fantasztikus. *-*


Amikor először használtam késő este volt és a lámpafénynél úgy ítéltem meg, hogy kell belőle három réteg is, legközelebb azonban - világosban - már csak két réteget kentem fel, ennyi jól láthatóan elég is. A rétegek eszméletlen gyorsan száradnak, gondolom ez a nagyon vékony alapnak köszönhető, így három réteg felkenése sem tűnik nehézkesnek. Az ecsete fantasztikus, nagyon könnyű vele bánni, az állaga közepesen vastag, főként a glittereknek köszönhetően, ezért felkenésnél kicsit terelgetni kell a lakkot, a körömágynál pedig meg kell dolgozni érte, hogy szép ívet kapjunk, de alapvetően nincsen túl nehéz dolgunk.
Ami azonban nem tetszett benne, hogy fedőlakk nélkül szinte semmi fénye nincsen, tehát fedőlakk nem csak ajánlott, hanem egyenesen kötelező rá. Sőt, én két réteget kentem rá azért, hogy teljesen egyenletes és fényes legyen a felszíne, viszont a fedőlakk alatt szinte életre kel a lakk, mintha többdimenziós lenne... :)


A másik dolog, ami nem tetszik, hogy hiába kenek rá két réteg fedőlakkot, egy idő után úgy érzem elnyeli őket és már nem ugyanolyan sima és fényes a felülete. Persze ez nyilván azért van, mert nem ülök egy helyben a kezeimet eltartva magamtól, hanem teszem a dolgom, de na... azért ezt talán meg kellene tudni oldani. Mondjuk ez már tényleg csak kukacoskodás részemről, mert amúgy nagyon-nagyon tetszik a lakk...

ennél sötétebb színe van, csak az árnyalatot nézzétek

Mutatok egy pár képet arról is, amikor először használtam három rétegben. Látszik, hogy kicsit meg van kopva a körömvégeken, mert csak némi sikálás után sikerült lefotóznom, de meg akartam mutatni, hogy három rétegben használva mintha még több dimenziója lenne. Élőben egyébként nem vettem észre ezt a különbséget.
Színben amúgy nincsen különbség, csak a képek készítésekor nyilván eltérőek voltak a fényviszonyok.




Nem vagyok biztos benne, hogy ez mindenki álomlakkja, hiszen akárhogy is nézem egy tömény csillogás az egész, az biztos, hogy nem az a lakk, amivel feltűnésmentesen lehet közlekedni. Ha tehát visszafogott csillogásra vágytok, akkor őt felejtsétek is el gyorsan. Ha viszont szeretitek a feltűnést, akkor bátran ajánlom. Megtalálható a Nailland standján vagy a webshopban itt.

További képeket és véleményt olvashattok még Petránál, illetve Reninél. Nektek hogy tetszik ez a lakk? Különlegesnek tartjátok vagy ez már túl sok csillogás?

2014. július 21., hétfő

ManiCute - Summer Time


Sziasztok!

Ismét eltelt két hét, így újra itt a ManiCute. Döbbenetes, hogy mennyire rohan az idő...
Mai témánk nem is lehetne aktuálisabb, ez a summer time. :)


Elég tág a téma, rengetegféle manikűrt lehetett volna készíteni, én most mégsem bonyolítottam túl a dolgot. Lehet, hogy a meleg az oka, de valami egyszerűre vágytam. Így maradtam az egyik legkézenfekvőbb megoldásnál. Ha nyár, akkor élénk színek, én tehát errefelé indultam...


Egyszerűen elkezdtem keresgélni a lakkos fiókban megfelelő alany után, így akadt a kezembe a Lovely Ibiza Nr 3-as lakkja, amit eddig sose kentem fel. Ehhez valami sárgát gondoltam, ami végül az Essence Viva Brasil sárgája lett, és mint szinte kötelező elem egy kéket is választottam, ami nem is lehetne más, mint az Astor Electric Blue, ennél élénkebb kékem tutira nincsen.


A lakkok sorrendjét, elrendezését már az elején eldöntöttem, de felkenve a sárgát ebben a környezetben nem éreztem megfelelőnek, így mindenképp kiáltott valami díszítésért. A végeredményt pedig látjátok, ehhez a Flormar fehér díszítőlakkja volt segítségemre.



Nem tudom, vajon ti mennyire találjátok majd nyáriasnak a művemet, én mindenesetre szerettem... :)

A többiek munkáit az alábbi linkeken leshetitek meg:

2014. július 18., péntek

Manikűrvadász - 10. forduló


Sziasztok!

Ismét elérkeztünk a Manikűrvadász egy következő fordulójához, gondoltátok volna, hogy ez már a tizedik? Feltételezem, hogy mostanra eléggé ismertté vált ez a játék, de aki mégse tudná miről van szó, itt megtalálja a részleteket.


Ebben a fordulóban PAncsi lett a párom, akinél rengeteg szép manikűrt találni, nem is volt egyszerű választanom, végül kettőt is elkészítettem (a másikat is hamarosan megmutatom majd)...

A játékhoz erre a manikűrre esett a választásom, szerintem csodásan néz ki, megérdemli, hogy reflektorfénybe kerüljön.


Ebben a fordulóban nem igazán változtattam a koncepción, annyira tetszett. Az eltérés csupán csak annyi, hogy nem ugyanazokkal a lakkokkal és nyomdalemezzel dolgoztam. Az én verzióm ilyen lett, remélem ez is tetszeni fog nektek, bár szerintem az eredeti még mindig szebb egy kicsit... ;)



Felhasznált lakkok és nyomdalemez:
  • Lovely St. Tropez Nr 2
  • Makeup Factory 545
  • Essence Viva Brasil Cool Azul
  • Essence Glitter Nail Hardener
  • Essence Nail Art Stampy Polish Stamp Me! White
  • Moyou Sailor 05


Nagyon örülök, hogy PAncsit kaptam páromnak, van még így is jó pár manikűr a blogján, amit szeretnék majd elkészíteni, csak idő hiányában eddig még nem sikerült.

Nézzük meg együtt a többiek alkotásait is! :)

2014. július 15., kedd

Sally Hansen Perfect Pear-ing és Sour Apple


Sziasztok!

Ma két Sally Hansen lakkot hoztam nektek, az egyik a Hard as Nails Xtreme Wear családba tartozó Perfect Pear-ing nevű árnyalat, a másik pedig a Sugar Coat lakkok közül való Sour Apple. Az üvegben látható szín alapján úgy tűnt, hogy eléggé harmonizálni fog a két árnyalat, így egymás mellé kentem fel őket.


Felkenve meg kellett állapítanom, hogy éppen annyi eltérés van színben a két lakk között, ami engem már zavar, ha egymás mellett látom őket. Utólag megnézve egyébként már az üvegük alapján sem passzolnak annyira... :D
A Perfect Pear-ing egy észvesztően élénk színű világoszöld, míg a Sour Apple egy fáradt pasztellzöld, a kettőnek vajmi kevés köze van egymáshoz. Lehet, hogy ez a képeken nem lesz eléggé szembetűnő, ez esetben higgyetek nekem! :)
A kezdőképen a Perfect Pear-ing, az alábbi képen pedig a Sour Apple színe áll közelebb a valósághoz.


Menjünk akkor szépen sorban, kezdjük a Perfect Pear-ing árnyalattal. Ez a lakk eszméletlen szép, nagyon tetszik a színe, ilyenkor nyáron különösen imádom az ilyen élénk árnyalatokat. Egy krém finisű lakkról van szó, ennek ellenére semmi problémám nem volt a felkenésénél.
Az ecsete lapított és egyenesre vágott, az állaga elég híg, nekem nagyon tetszett (hisz tudjátok már, minden alkalommal elmondom, hogy ez az állag a kedvencem).
Két rétegben szépen fed, nem csíkoz. Három napig tökéletesen bírta, a harmadik napon minimális körömvégi kopás volt megfigyelhető, ettől eltekintve semmi probléma nem volt vele. Nem ez az első lakk ebből a családból, amivel talákoztam, a minőségük tényleg fantasztikus, ha tehetitek, próbáljátok ki mindenképp, csak ajánlani tudom!

Az alábbi képen sokat állítottam annak érdekében, hogy meg tudjam mutatni mennyire élénk színe van a Perfect Pear-ing-nek. Itt csak ezt a lakkot nézzétek, a másik totál másképp néz ki, azt majd a következő képen láthatjátok.


Következzen a Soar Apple. Megmondom őszintén, hogy az ő színe egy kicsit csalódás volt nekem, úgy látszik mostanában sokszor járok így a zöld lakkokkal... Ennél is sokkal élénkebb színre számítottam, mint amit valójában kaptam, igaz itt csak internetes színmintákra tudtam hagyatkozni és tény, hogy ezeket a színeket rettentően nehéz fotózni...
A felülete nagyon érdekes ennek a lakknak. Textúrált, de mégsem hasonlít a homoklakkokra. Nincsenek benne csillámok, egyáltalán nem karcol, de szerintem figyelni kell, hogy a kis részecskékből mindenhová jusson és akkor mattra szárad. Ahol a részecskék között van üres hely, ott fényes felület marad. Nekem úgy nem tetszik, olyan mintha csak félig száradt volna meg, viszont két réteggel tökéletesen be lehet fedni a köröm teljes felületét. Elég gyorsan száradt, de mindenképpen érdemes megvárni, hogy az első réteg megszáradjon.
Az ecsete neki is lapított és egyenesre vágott, könnyű vele dolgozni. A tartóssága nálam két nap, a harmadik napon már elkezdett lepattogni a körömvégeken, ez gondolom a benne található kis cukorszerű részecskék egymáshoz tapadása miatt lehet (mármint az, hogy nem kopik, hanem pattog). Lemosása elég egyszerű, ha kicsit tovább rajtatartjuk a lemosós vattát a körmünkön, akkor simán le lehet törölni egyben az egészet.

Az alábbi képen csak a Sour Apple-t figyeljétek, itt ő az, aki közel áll a valósághoz, bár ennél valamivel sötétebb a színe, de a tónus megegyezik.


Sajnos a képek készítése során rá kellett jönnöm, hogy fotózás szempontjából sem volt a legjobb ötlet egymás mellé kenni ezeket a lakkokat, mivel akárhogy állítgattam a képeken, az egyik mindig távol került a valóságtól. Kérlek, ezt a bakit most nézzétek el nekem... :)

A lakkokat a Fragrance Direct oldaláról rendeltem, a Perfect Pear-ing 1.15 fontban, a Sour Apple pedig 1.99 fontba került.

Nektek hogy tetszenek? Szeretitek ezeket az árnyalatokat?

2014. július 12., szombat

A-England Fonteyn & piCture pOlish Jade


Sziasztok!

Ma egy A-England - piCture pOlish párost hoztam nektek, mégpedig abból az apropóból - itt máris lelövöm a poént -, hogy a Jade-et egyszerűen nem tudom önmagában elviselni a körmeimen. Lejjebb ki is fejtem majd, hogy miért, de ne szaladjunk ennyire előre.


Kezdem az A-England Fonteyn nevű lakkjával. Tudom, hogy pár hónapja még a csapból is ő folyt, de szerencsére mostanra már alábbhagyott a dömping, így nem lesz kínos, hogy én is ugyanarról írok, mint másik száz csaj. Ráadásul ezt a gyönyörűséget nem vettem, hanem nyertem, én voltam az egyik szerencsés Flóra nyereményjátékán, alig akartam elhinni, mikor megláttam a nevemet! Innen is köszönöm még egyszer! :)

vakuval készült kép
Tehát Fonteyn... Anno sokat gondolkodtam rajta, hogy megvegyem-e, mert nagyon tetszett, de akkoriban végül a Her Rose Adagio felé billent a mérleg, viszont kettejüket kellően hasonlónak találtam, ezért úgy éreztem, nincsen szükségem mindkettőre. Most, hogy mind a kettőt van szerencsém birtokolni elmondhatom, hogy egyáltalán nem hasonlítanak egymáshoz és nagyon boldog vagyok, hogy enyém lehet ez a gyönyörűség is! Mellesleg sokkal jobban tetszik, mint a Her Rose Adagio, mert jobban illik a bőröm tónusához... ;)
Ha van olyan köztetek, aki szeretne látni egy összehasonlítást a két lakkról, az jelezze bátran kommentben.



Most pedig kezdődik az ömlengés. Ez AZ a lakk, aminek fantasztikus az állaga és szerintem az ecsete is. Világos lakk mivolta ellenére el tudom képzelni az esetet, amikor egy réteg után megállok, persze ahhoz sokkal kevésbé kellene kapkodni és ügyesebben lakkozni... :D Ez a lakk ugyanis - bárhogy nézegetem - egy rétegben bizony teljesen fed. Nekem persze sikerült addig igazgatnom, amíg el nem rontottam kissé, így kellett rá a második réteg is, de a fedés tényleg nem kívánta volna meg. Az ecsete hagyományos, de mégis csodásan lehet vele irányítani a lakkot, így nem igazán kell lakkozás után javítgatni, ha ügyesek vagyunk. Tudom, mindig azt hangoztatom, hogy a folyósabb állagú lakkok a kedvenceim - ami általában igaz is -, de ebben az esetben teljesen el vagyok ájulva. Nem folyós, közepesen vastag állagú, mégis siklik a körmökön és csodás fedést produkál... Ez igen!



Most következzen a Jade. Ő kicsit kemény dió, mert még nem sikerült beleszeretnem, de mégse szeretnék negatívan írni róla, mert ez nem az ő hibája. Kezdjük az állagával és a kezelhetőségével. Azt hiszem kezdek ráérezni a piCture pOlish lakkok működésére... :D
Két réteg kell a teljes fedéshez, elsőnek egy vékony réteget kentem (ne ijedjetek meg, ekkor még borzasztó csíkos), másodiknak pedig egy jó vastag réteget, ami tökéletesen befedte az első réteg hibáit. Az ecset lapított és rugalmas, teljesen jól használható, vele is úgy tudtam dolgozni, hogy nem igazán volt szükség javításra a körömágynál.



Most pedig elmondom azt a két dolgot, ami nem tetszik benne. Az egyik az, hogy az üvegben különlegesnek tűnnek benne az ezüst mikrocsillámok, de sajnos ebből a körmökre kerülve már szinte semmi nem látszik, így nagyjából egy szimpla krém finisű lakknak tűnik. Ezzel a tulajdonságával azonban még meg tudnék békélni, ha nem lenne vele más bajom...
Ugyanis a legnagyobb bajom vele éppen az, ami a legfontosabb egy lakk esetében: a színe. Erről nyilván nem ő tehet, hisz ez egyéni ízlés kérdése, ráadásul úgy vettem meg, hogy élőben a kezembe fogtam és előtte egy egész délutánt és estét agyaltam, hogy tényleg kell-e nekem... :D

napfényben

Az a baj, hogy a képek alapján egy élénk színt vártam, olyat amilyen itt, de természetesen az én hibám, hogy a színminták közül csak a nekem tetsző képeket vettem figyelembe, pedig találtam olyat is bőséggel, ami nagyjából színhű, pl. itt kicsit halványabb ugyan, de az árnyalat stimmel, itt pedig a negyedik képen tökéletesen sikerült elkapni. Lényeg tehát, hogy a Jade esetében egy fáradtabb árnyalatú, nem egy élénk zölddel van dolgunk, így ha előre odafigyeltem volna rendesen, akkor valószínűleg nem vettem volna meg, mivel a zöld árnyalatai alapvetően nem állnak közel hozzám, csak mostanában nyitok pár érdekesebb vagy élénkebb árnyalat felé, amiket még el tudok viselni magamon.
Hozzátartozik az igazsághoz, hogy eltérő fényviszonyoknál teljesen eltérő árnyalatokat láthatunk a körmünkön, van olyan eset, amikor előjön az az élénk árnyalat, amit valójában szeretnék látni, viszont a legtöbb esetben egy pasztellzöld színnel van dolgunk. A manikűr viselése alatt végig próbáltam elvonatkoztatni az ellenérzéseimtől és bevallom, a végére már egészen megkedveltem. Biztosan nem lesz a kedvenc lakkjaim egyike, de nem fogom örökre száműzni a fiók mélyére. :)

napfényben

A végén az összhangteremtés jegyében most is próbáltam nyomdázni, sajnos nem lett túl jó, mert a nyomdapárnám nem volt túl segítőkész, de talán látszik a képen, hogy mi lett volna a koncepció.


A minőségbe egyik lakk esetében sem tudok belekötni, tartósságukkal sincsen probléma. Ismét hamarabb untam meg a manikűrt, minthogy indokolt lett volna a lemosás. Mindkettő beszerezhető a Nailland webboltjából vagy standjánál, a Fonteyn itt, a Jade pedig itt található meg. Ha tetszik a színük, akkor bátran ajánlom mind a kettőt!