2014. január 20., hétfő

China Glaze - Charmed, I'm sure


Sziasztok!

Remélem nem unjátok még a China Glaze lakkokat, mert ma megint tőlük hoztam egy darabot. A neve Charmed, I'm sure és az Autumn Nights kollekcióban jelent meg, mint a korábban már bemutatott Queen B, Public Relations és Tongue & Chic. Azt már említettem korábban, hogy ez a kollekció nagyon megfogott, de azt még eddig nem mondtam, hogy ebben szerepe volt Petrának is, nála láttam meg először ezt a lakkot. Már akkor nagyon tetszett, de később mikor már élőben is láttam, akkor még jobban levett a vállamról.

Azt is említettem már, hogy a krém finisű lakkok a kedvenceim. Tudom, hogy sokan vannak, akik ezeket a lakkokat unalmasnak találják, de én pont azt szeretem bennük, hogy inkább a színek érvényesülnek bennük, mint az egyéb tulajdonságok. Ha csillogásra vágyunk, ezeket is meg lehet kicsit bolondítani, de a hétköznapokra szerintem tökéletesek.


A Charmed, I'm sure egy piszkoslila lakk, ami pont az ilyen szomorkás, őszies időben a legtökéletesebb választás. Amúgy is a kék és a lila lakkok a kedvenceim, de az ilyen sötétebb, mélyebb színek abszolút még ott is a sor elején vannak, nem véletlen, hogy a kollekcióból egyébként a Queen B lett a kedvenc lakkom, ami szintén egy sötét árnyalat.


Ez a lakk két rétegben fed tökéletesen, az első réteg már majdnem elég, de ilyenkor még néhány helyen foltos lehet a lakkozás, ezt javítja ki a második réteg. Az állaga nem túl sűrű, viszont nem is nagyon folyós, ha ismeritek az Avon és az OPI lakkokat, akkor értitek ha azt mondom, hogy sűrűbb, mint egy Avon lakk, viszont közel sem annyira, mint egy krém finisű OPI. Az állagából adódóan nagyon szépen terül, egyáltalán nem csíkoz. Gyorsan szárad, de közel sem annyira, hogy ne lehessen az apró hibákat korrigálni. Fényesre szárad, viszont a fedőlakk még egy árnyalatnyit fényesebbé teszi. Tartósságával sincsen gond, nálam a három napot simán teljesíti, ez házimunka mellett jónak számít.


A gyűrűsujjamra a China Glaze Gossip Over Gimlets nevű lakkja került, erről nem beszélnék túl sokat, mivel tele van vele az internet, többek között a magyar blogok is, úgyhogy szerintem olvashattatok már róla eleget. Nem beszélve arról, hogy a képeimen sajnos kevésbé látszanak a benne lévő kis arany részecskék, szóval nálam ügyesebbeknél meg tudjátok nézni. A minta a Flormar Nail Art NA12-es kódot viselő díszítőlakkjával készült.


Mindhárom lakk, hasonlóan a korábbiakhoz, beszerezhető a Nailland-nél, ahol mellesleg a Charmed, I'm sure is szerepel az akciós kínálatban, így most 1.190 Ft-ért juthattok hozzá. A Gossip Over Gimlets 1. 490 Ft-ba, a Flormar díszítőlakkok 690 Ft-ba kerülnek. Ha beleszerettetek valamelyik China Glaze lakkba, de náluk esetleg lekéstek róla, akkor ebay-en ezek is megvásárolhatók 1.700 Ft körüli áron.

Nektek hogy tetszik? Mi a véleményetek ezekről a lakkokról?

1 megjegyzés: